urbánpiknik

A Kossuth Lajos utcában van egy kapualj, abban a kapualjban van egy kirakat, abban a kirakatban pedig cipők sorjáznak. Évekkel ezelőtt rámbiccentett a kirakatból egy kis, fekete, őszi modell, követtem hát a nyilat a belső udvar irányába. Itt lakik-e a kis fekete?-érdeklődtem a boltba lépve. Egy-egy szemüveg meredt rám, mögöttük egy-egy pislogó szempár, felettük egy-egy berakott frizura, alattuk egyenként 70 évnyi néni.

Azóta is visszajárok a boltba. Hiába egy kis lyuk faltól-falig polcokkal, szocreál könyvtárba illő székekkel, kajla naptárral, ráadásul még sosem sikerült ott igazán jó cipőt vennem, a helytől mégsem szabadulhatok. Mindig két néni ül ott, bár csak egyikük végez tényleges munkát. A másik egy amolyan kibic-néni, aki - ha éppen pang a bolt -, eltársalog az eladóval, ha pedig vevő érkezik, hosszas szemlélődés után épp a legmegfelelőbb pillanatban jegyzi meg: Bizony, jó lesz az. Bármit is próbálok éppen, bizony jó lesz az. Múltkor egy magassarkú csizmát és egy gyűrtbőr lapostalpút egyaránt el tudtak hozzám képzelni. Nem adtam hangot csodálkozásomnak, inkább leemeltem a polcról egy nemgyűrt, nemmagassarkút.

Egy nap aztán hiába mentem. A boltban nem világított a neoncső, és nem nyílt az ajtó a szokásos erőteljes rántásra. Rémület fogott el, magam előtt láttam a feketébe burkolózott kibic-nénit, amint zuhogó esőben áll egy sír fölött, és ezt hajtogatja: Bizony, nem lesz ez jó! Vagy a másik nénit, szintén feketébe burkolózva, aki egy sír fölé hajolva ezt hajtogatja: Bizony, hiába mondtad, hogy jó lesz az! De ekkor észrevettem egy cetlit az ajtón: Vásárban vagyunk!

Jő a tavasz (képtelenség, hogy elmaradna!), félcipőm viszont nyűtt, felkerestem hát a néniket a minap. Mikor benyitottam, az eladó néni épp egy újságcikken könnyezett, megosztotta hát velem a bánatát. A következő öt percben megtudhattam, hogy a néninek van egy 10 éves unokája, aki nagyon várja a havat, mert igen szeret szánkózni, amúgy pedig a néni vevőköre meglehetősen sokrétű, a régi jó ismerősei ugyanúgy benéznek, mint a hozzám hasonló kishölgyek, de ő gyanítja, hogy engem sem először lát, egyébiránt valaha egy vágóhídon dolgozott szakácsnőként (újabb könnyek a nosztalgikus hangulatból kifolyólag), de legfőképpen tudjam meg, hogy minden cipőre legalább fél éves garanciát vállalnak, de ha egy év múlva hozok vissza valamit, ők azt is javíttatják, de hogy éppen ez, ami a lábamon van, milyen jól áll. Bizony, jó lesz az!-hangzott el zárásképpen egy eddig néma torokból.

Hogy miért van nekem szükségem még egy fekete, cipzáras kiscsizmára, amely ráadásul lábfejben slankít, és ezt a hatást mérsékelten erős szorító nyomatékkal teljesíti, nem tudnám megmagyarázni. Talán azért, mert a már meglévő fekete, cipzáras kiscsizmám viszont bokában hizlal. Azt ugyanúgy nem értem, hogy miért van szükségem még egy fekete félcipőre, 4-5 centis sarokkal. Talán azért, mert a már meglévő fekete félcipőm csak 3-4 centis sarokkal bír. Ki tudja! A nénik mindenesetre eladták nekem mindkettőt. Nem ismerek náluk jobb marketingeseket. Egy ortopédiailag tesztelt mamuszt is megvennék tőlük, attól tartok.

No, nagyjából kiokosítottak, hogyan is működik errefelé a hitelelbírálás (kivétel a jelzáloghitel, mert az ugye egy biztosított fedezetű hitel).
1. Tehát: mire az átlaghobbit eléri a 18 éves kort, van egy kis pénze a takarékszövetkezetben, akár csak pár száz euró is. Ez persze nyilván nem elég (sosem elég), tehát a takarékszövetkezet a megtakarításaid kétszereséig ad hitelt, így az első eladósodással meg is volnánk, még diák korodban. Erre rásegít a bankok által kínált diákszámla, ami ált. egy rendes folyószámla, de hitelkerettel, viszont a beérkező ösztöndíjból / zsebpénzből automatikusan töltődik vissza a hitelkereted, azaz törleszted a görgetett hiteled egy részét.
2. Ha ezt sikerül viszonylag rendszeresen fizetned, akkor kaphatsz egy idő után bankhitelt, mindig egy kicsivel többet, mint amekkora hiteled volt előzőleg. Több ismerőstől hallottam, hogy csak azért vettek fel személyi kölcsönt, hogy ha kell később nagyobb összegű, akkor adjon a bank, egyébként semmi szükségük nem volt rá. Akkor ezt még nem értettem, ma már igen. Ha van meglévő hiteled, és rendesen fizeted, simán kaphatsz másikat: a legjobb, ha mondjuk felvettél 4 év 9 hónappal ezelőtt 10000 eurót, még 3 hónapod van hátra a havi 220€ törlesztéssel, akkor simán felvehetsz MOST 13ezret, 3 havi fizetés halasztással, tehát csak 5 év 3 hónap múlva szabadulsz meg ettől, és havi 300 lesz. Azaz egy fenét szabadulsz eg, úgyis felveszel majd egy másikat, kocsira, plazmatévére, nyaralásra, a gyerek karácsonyi ajándékára. Közben, ha nem vagy nagyon elúszva (de azért megfelelően), rendszeresen emeltetsz egy kicsit a hitelkártyád hitelkeretén, esetleg banktól bankig hurcolva a hátralékot.
3. Ha mindezekkel már az ellehetetlenülésig leterhelted magad, van egy hitelkártyád 3000€ kintlévőséggel 17%-os kamatra, 2-3 személyi kölcsönöd 11-14%-os kamatra összesen 15ezer hátralévő összeggel, és a havi törlesztésed eléri a mondjuk 500 eurót, de szeretnéd az új plazmatévét, akkor van még egy lépés: hitelkonszolidáció. Azaz átmész egy olyan bankhoz, aki felajánlja neked, hogy kifizeti az összes tartozásodat mondjuk 18ezer eurót, és akkor onnantól csak neki tartozol, mindezt baráti, 12%-os kamatra, ami így összesen havi 470€ lesz. Ennek még volna is értelme, de hoppá! A hitelkártyát letisztáztuk ezzel az újabb hitellel, tehát van rajt' 3000 hitelkeret. Ujjé, gyorsan megveszed a múlhatatlanul szükséges plazmát a 3. hálószoba plafonjára a hitelkártyád terhére, és így összesen lesz havi 550€ törlesztésed, tehát a) a gyerek nem kap másik ruhát, mert akkor nem telne cigire / benzinre / sörre b) persze hogy kap ruhát, oszt' majd lesz valahogy.

Vegyük észre, hogyan jutottunk el lépésről lépésre a pár száz eurós megtakarítástól a 21000 eurós tartozásig. Ez persze csak enyhe példa volt, lehet az a 21 akár 60ezer is....

Ahogyan nem működik a rendszer, azaz az elmaradhatatlan elllenpélda, avagy hogyan NEM kapunk hitelt Írországban:
1. Ursus Germanicusnak van egy bankszámlája, arra rendszeresen érkező, viszonylag jó jövedelemmel. HItelkeret nincs, de nem is kell, mert mindig van rajta pénz elég. Azért csak kéne neki egy hitelkártya, hogy tudjon repülőjegyeket foglalni mindenfelé a kontinensre, meg hogy meg tudja venni ebay-en a karácsonyi ajándékokat a családnak. Első nekifutásra (5 hónapos, teljesen pozitív számlatörténettel) a bank visszalöki az igénylést, mert legalább 6 hónapos számlamúlt kell. Dombornyomott debit card (pl. Visa) a Megyében ismeretlen.
2. Később Ursus kap hitelkártyát, a havi fizetésének megfelelő hitelkerettel - amire ugyan semmi szükség, hisz fel lehet e kártyaszámlát on-line tölteni bármikor, de adjunk neki egy esélyt az eladósodásra. A hitelkártya ugyan bosszantóan makacsul kifizetődik és pluszban marad hó végére mindig, de közben a folyószámlán összegyűlik egy kis pénz.
3. Medvéék elhatározzák, kellene egy új szekér. Fizetés alapján, leigazolt közalkalmazotti státusszal Ursus elméletileg akár annyi hitelt is kaphatna, amennyi egy új kocsira elég (de ennyire nem hülye), tehát kér 10ezret. A Bank válaszol: csak 5-öt adok. No de mit kezdjek 5ezerrel, és különben is miért? Hát mert még nem volt hitele, és különben is. Na jó, vegyünk olcsóbb szekeret.
4. Közben a folyószámlán összegyűlik egy kisebb új szekér ára. Kellene egy nagyobb és kombibb, persze nem új, de újabb. A pénz megvan hozzá, de a fizetést felgyorsítandó meg kellene emelni a hitelkártya hitelkeretét. Telefon, hitelesítés, lehet? Lehet, bőven. O.K., 8000€-ig kellene, csak 2 napra, utána vegyék vissza. Britanniában kisül, hogy 3ezerre emelték, időkorlát nélkül. Így marad, mert a téli álomból éppen kilábalva kinek van ereje ezekkel a butákkal küzdeni?
5. Közben megint összegyűlik egy kisautónyi mézkupon. Jó is az, új barlangot leelőlegezni, ilyesmi. Igen ám, de kellene még, új barlang padlóburkolására és kiegészítőkre. O.K., bank megint, kérjünk 11ezret. Végül is biztos munkahely, viszonylag bőséges megtakarítás, 100%-osan pozitív hiteltörténet, miért ne? Hát nem. Mivel eddig csak 5k hitele volt, és az is régen, pláne fele idő alatt kifizetve (tehát kevésbé jó üzlet nekik), ezért csak 7ezret ad a bank.

Végkövetkeztetés: ha elég jól kezeled a pénzügyeidet, és általában nincs szükséged hitelre, akkor ne is legyen, mert úgysem nagyon kapsz. Tehát: eladósodni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, egészen a fekete lyuk stádiumig. Mint a lakosság bő háromnegyede :( ...

Keringjünk? - teszi fel a kérdést Panó, ha körforgalomban járunk. Immár tizenharmadik éve vizsgálgatom Panót, ezért jól tudom, hogy ilyenkor haladéktalanul ki kell pöckölnöm magam az autó hozzáférhető szegletein. A centrifugálódást ezzel természetesen nem tudom kivédeni, csupán az ösztöneim parancsára feszül a vázizomzat. Budaörs a körforgalmak paradicsoma, sűrű egymásutánban legalább 10 kipöckölődési csomópont adódik. Ez űrturisták kiképzésére igen alkalmassá teszi a várost, másrészről viszont a közlekedés folyamatosságát és biztonságát is nyilván elősegíti. Kivéve, ha Panó autója épp Budaörsön mondja fel a szolgálatot, ezért az édesatyja autójához biggyesztve próbál a körforgalmak erdejéből kiutat találni. Vontatni és vontatva lenni ügyes készségeket igénylő feladat, a körforgalmakkal teletűzdelt szakasz pedig a készségfejlesztés igen nehéz rutinpályája, ezért a megfontoltabbak inkább hosszú, egyenes utakon robbannak le. Én megmondtam - közöltem Panóval, miközben a vontatókötél feszülésének mértékét optimalizáltuk -, hogy le kellene tenni az autót, mikor ciripelt és égett szaga volt! Én is megmondtam - kontrázott Panó -, hogy az anyám is az apámmal jön, de még a kutyákat is hozzák.

Induljál máááááár! - sziszegi Panó, ha a lámpa zöldre vált, de az előtte álló autó nem moccan. Én ilyenkor is kipöckölöm magam, bár induláskor úgyis belepasszírozódom a székbe, várva a Föld körüli pályára állást. Azelőtt észre sem vettem, hogy a XI. és a IX. kerület a közlekedési lámpák paradicsoma, tele megannyi kötélszaggató elindulás lehetőségével. Én megmondtam - közöltem Panóval -, hogy a benzinkútnál kellett volna kicserélni! Út közepén esőben vontatókötelet cserélni rossz lehet. Gondolom, rossz lehet. Én az autóban ülve majszoltam Panó sajtoskiflijét.

Most mér' mész ilyen lassan? - artikulálja be Panó oly sokszor az előtte hosszú egyenes szakaszon 80-nal guruló autó hátsó ablakán. Én gyors számításokat végzek a követési távolság, a reakcióidő és a fékút közötti viszonyrendszerrel kapcsolatban, majd hirtelen kipöckölöm magam. Sosem tűnt még fel, hogy az Üllői út enyhén ugyan, de folyamatosan emelkedik. Vontatási viszonylatban a legideálisabb terep, 50-es sebességgel szinte sosem kell megállni rajta. Panó semmi kihívást nem érzett a terepen, ezért reklámslágereket kezdett dúdolgatni. Ez két szempontból volt igen meglepő: egyrészt mert Panónak nincs TV-je (honnan a csudából ismeri a reklámokat), másrészt mert sosem láttam még ballonkabátos embert egy vontatókötélen lifegve reklámslágert dúdolni. Én már nem mondok semmit! - fordultam az ablak felé, és azon kezdtem morfondírozni, hogy mi lehet az a faluméretű romhalmaz a Népliget mellett.

Most hol a nyavalyában vagyunk? - szokott Panó Pestszentlőrincen, a sok kicsi párhuzamos-merőleges-rézsút utca birodalmában maga elé meredni. Elindul, fékez, visszamegy, bekanyarodik, fékez, visszakanyarodik, tolat, fékez...Én kipöckölöm magam, bár űrturistáknak efféle rázkódásokhoz edződniük kell. Kerek erdő legszélén van az az autószerelő műhely, ahová 3 órás utunk vezetett. Panó és az ő édesatyja két ártatlan parkírozó közé taszigálta a működésképtelent, mikor a másik autó rádiójából éjfélkor felcsendült a Himnusz.

Ilja Nyikolajevics Uljanov és Marija Alexandrovna Blank gyermeke jeles tanuló volt, latinból és ógörögből különösen élen járt, a jogi egyetemet pedig magánúton végezte el. Ügyvéd lett, de a meglévő rend kereteit szétcsapni akaró nézetei miatt ifjúi évei jó részét letartóztatásban, száműzetésben vagy illegalitásban töltötte. Nem mellesleg 1917-ben levezényelt egy forradalmat Oroszországban, a világtörténelem kerekén lódítva ezzel egy nagyot. Vlagyimir Iljics Uljanovról (mozgalmi nevén Lenin) van szó, aki miatt többen ájultak el a november 7-ei ünnepségeken, mint a Beatles koncertjein.

Korántsem mindennapi életút. A '80-as évek közepén azonban a Pingvin őrs nótafájának érdeklődését mégsem a fent ismertetett információk keltették fel, csupán egy mondat az irodalmi olvasókönyvből: Lenin szerette a száguldást. A nótafa rögtön maga előtt látta Lenint, amint derékig kihajol egy száguldó autó ablakán, és a menetszélben hunyorogva felszabadultan nevet. Hiszen éppen szereti a száguldást. Lenin egyre gyorsul, gyorsul, majd mikor a végsebességet éppen eléri, fejéről lerepül a leninsapka. Lenin szinte kopasz.

A '80-as évek óta sok minden kiderült Leninről, elrejtett, meghamisított vagy félig elpusztított források tömegét böngészték át motivált történészek, az egykori nótafa azonban a mai napig sem tudja, hogy mivel száguldott Lenin. A fennmaradt fotók tanúsága szerint Lenin fején 1887-ben még volt haj, 1895-ben viszont már szinte csillogott a fejbúbja. Mi lehetett az az ördögi szerkezet, ami olyan végsebességet produkált, amitől Lenin ebben a 8 évben - 17 és 25 éves kora között - szinte teljesen megkopaszodott. Mitől hullott ki Lenin haja? Hány km/órával száguldott a Nagy Októberi Szocialista Forradalomba? Ha már annakidején felvetette az irodalmi olvasókönyv, akkor ezt a kérdést illene végre megválaszolnunk, hiszen épp ma 85 éve annak, hogy Lenin abbahagyta mindennemű földi száguldását.

Jelenleg milyen stresszfaktorok vannak az életetekben?-tették fel a minap a kérdést egy képzésen. A munka, a család, a baráti kör, meg az, hogy Budapesten élek-ezek voltak a leggyakoribb válaszok. Megtudhattuk ugyanakkor, hogy a stressz az élet természetes velejárója, valamint hogy a pozitív stressz fogalma is létezik. Nos hát jelenleg milyen pozitív stresszfaktorok vannak az életetekben? Hát a munka, a család, a baráti kör, meg az, hogy Budapesten élek. Megállapítottuk, hogy van tanulság. Le is vontuk. A tanulság ebből az, hogy - a nagy író szavaival élve - nincs a világon se jó, se rossz, gondolkodás teszi azzá. Egy helyzet többféle módon is megítélhető, gondolkodjunk kiegyensúlyozottan, törekedjünk harmóniára. Hogyan érhetjük ezt el? Legelőször is azonosítanunk kell, hogy milyen gondolkodási hibákat szoktunk a leggyakrabban elkövetni. Ezt jó ötletnek tartottuk. Kaptunk egy listát, csupa lehetséges gondolkodási hibával. Nekem mind a 11 megtetszett, ezért az összeset kipipáltam. Lehet ezeket külön-külön alkalmazni, de akár kombinálva is élhetünk velük, a professzionisták pedig láncot fűzhetnek belőlük. Gondolkodási hibáinkkal kapcsolatban hozzunk fel egy példát - így szólt a házi feladat. Úgyhogy akkor Hf, 2008. 01. 19:

Decemberben volt egy negatívan stresszes munkám, ami miatt nagyon kevés időm maradt arra, hogy a pozitívan stresszes családomnak és baráti körömnek ajándékokat vásároljak a pozitívan-negatívan stresszes karácsonyra a negatívan stresszes városban. Mindez negatív stresszel töltött el. A két ünnep között viszont semmi dolgom nem volt, ez pozitív stresszes vagy stressz nélküli időszaknak tekinthető. Nyugodtan pihentem-e? Fenét! Elvonási tüneteim jelentkeztek. A nagy nyugalmat már-már negatív stresszként éltem meg, így felüdülést jelentett, amikor vendégek érkeztek, és velük mind a lehetséges 11 gondolkodási hibát jólesően produkáltuk. Budapestről diskuráltunk ugyanis, nagyjából így: Melyik házról beszélsz? Hát amelyik kiégett. A kápolna melletti kocsmáról? Nem, bár az is kiégett, de az régebben, ez a ház viszont úgy 10 éve. Ja, tudom, amelyik egy kicsit lejjebb van, pont amellett, amelyikbe rakétát lőttek néhány éve. Ott nem robbantottak? Nem, az a kettővel arrébb lévő, ott robbantottak, meg rá is lőttek puskával. Ja, igen, a piac épületében meg valami szerelmi perpatvar miatt volt lövöldözés. Hát igen. De itt legalább nem szoktak bombát találni. Nem, azt a Margit-hídnál szoktak. Meg Kőbányán. Meg a körtéren. Meg az 59-es vonalán. Tulajdonképpen majdnem mindenhol.

A fenti beszélgetés vitathatatlanul felrázott, mintegy felfrissültem a két ünnep közötti uborkaszezonban. Éreztem ugyan, hogy bizarr dolog az, amikor az ember békeidőben ostromgyűrűbe torzítja magát, de csak nem hagyhatom, hogy a nyugalom öljön meg! Gondolkodásom hemzseg a hibáktól, ezt kijelenthetem. De vajon kibírná-e a budapesti ember egy bizonyos stressz-szint alatt? Nem nézné-e karikásra a szemeit parlamenti tudósításokkal? Ki tudja, mindenesetre igen kockázatos lenne kipróbálni, meghibbanhatunk.

Na mostan lapoztam a tankönyvben, és úgy tűnik, van megoldás. Nem kell a napi stressz-adagunkról lemondanunk, elég, ha átstrukturáljuk a gondolkodásunkat. Lépjünk ki a kapun, és figyelmezzünk pozitív dolgokra, ezáltal nagy mértékű pozitív stresszt felhalmozva ideg-, szív- és érrendszerünkben. Akkor tehát házi feladat, folytatás, 2008. 01. 19:

Ma délután nem jött a busz? Nem. De jött egy vigyorgó hároméves, aki károsanyag-kibocsátás nélkül hajtotta plasztikmotorját. A HÉV-en egy ismeretlen kilétű fiatalember többször kérte Ágit, hogy maradjon egy percre csendbe, és Ági ezt egyszercsak megtette. A 139-es buszon egy kalap alól érdeklődés hangzott el egy másik kalap felé Panni hogyléte felől, mire egy másik kalap alól érdeklődés hangzott el az előbbi kalap felé, hogy vajon ki az a Panni, végül az utóbbi kérdés tisztázódott. Ma egy ember szert tett egy plüss tigrisre, valamint egy zöld színű szőrös gömbre, mely szerzeményeket a 165-ös buszon mindenkinek megmutatott, kivívva ezzel az utazóközönség elismerő bólogatását. Az ablakpárkányomon ma este három macskát találtam, és rájöttem, melyik kettő az enyém.

Páratlan évben születtem. Páratlan hónapban, páratlan napon. Páratlan számú napig még páratlan szám jelzi éveim számát. Személyi számom is páratlan. Páratlan gazság tehát, hogy a szmogriadó páros napján útnak eredek Budapesten, holott száll a por, röpül a korom. Kérték pedig a lakosságot, hogy ha lehet, ha van rá mód, akkor esetleg, talán a páros napokon csak a páros, páratlanokon pedig csak a páratlan számúak közlekedjenek, de én olyan vagyok, ha belátásomra bízzák, hogy rombolok-e vagy építek, csak az előbbit választom. Mentségemre legyen mondva, próbáltam én tisztán elindulni, aszfaltot tapostam, de egy arra zötyögő autó leszorított az útról. Csak a port rúgtam utána.

Jobb érzésű páratlanok persze el sem indultak, de párosok is csak elvétve jöttek szembe, azok is lassan, károsanyag-kibocsátásukat a minimumra szorítva. Csak én voltam türelmetlen, amikor a lépésben haladó autókonvojban nem akadt egy rés, amin átjuthatnék. Akkor még visszafordulhattam volna...de nem, én nem. Én egy felelőtlen lépésemmel komoly veszélybe sodortam XYZ.239-et és ZYX.426-ot. Fékezniük kellett!!! Lelassultak!!! De ami ennél is rosszabb, akciókészségem megnövelte a légzésszámomat, így teleszuszogtam a környéket. Szállt a leheletem, köhögtem a sok port, szennyeztem a légkört. A közelben lévő autók légkondicionálója alighanem be is dugult.

A Vörösvári útnál cinkosaim akadtak. Egyedül persze nem mertem volna az Árpád-híd és a Bécsi út között türelmesen álldogáló autómasszával adj-király-katonát játékot kezdeményezni, csoportban azonban felbátorodtam. Ha nem adsz, szakítunk! - kiáltottuk egy zöld fény felgyulladásakor, és elszántan cikáztunk az ijedt autók között. Ez a zebra milyen ügyetlen lehetett! - csodálkoztam a földre lapított fekete-fehér csíkhalmaz láttán.

Jobb belátásra bírhatott volna az üres 1-es villamos látványa, hiszen szmogriadótlan napokon reggel 9-kor tele van utasokkal, de én mindössze arra voltam képes, hogy leküzdjem a vágyat, hogy a kocsiban csintalanul le, s föl rohangáljak. Hajlandó voltam a 17 szabad ülés egyikét kiválasztani, s azon nyugodtan megmaradni, míg telezörögtük az Árpád-hidat. Rendőr állt a híd végén. Fejem hirtelen lehúztam. Még a végén figyelmeztet, akkor aztán szégyellhetem magam! Lepattantam a metróba, és ott lassan megnyugodtam. Itt magunk között vagyunk! Bűnös páratlanok, legális párosok. Szerettem volna elvegyülni a tömegben, de a metrókocsi 13 utasa között ez lehetetlen volt. Könyvemmel takartam el az arcom. A Nagyvárad téren azonban kibújtam a föld alól, és mivel késésben voltam, futva tettem meg az utat a SOTE épületéig. Mire a 20. emeletre értem, szembesülhettem felelőtlenségem következményével. A Budai-hegység már nem látszott, minden ház szürkeségbe veszett, és igazán úgy tűnt, mintha az egész Kárpát-medence egy porral, korommal és kén-dioxiddal telt méregzsák lenne. Ekkor határoztam el, hogy holnap betartom a rendeletet, és nem indulok útnak. De aztán eszembe jutott, hogy holnap páratlan nap lesz...

Sokszor, sok embertől, különféle helyzetekben hallottam már azt a mondást, miszerint "nagy az Isten állatkertje". Múlt szombaton rádöbbentem, hogy valóban.

Előre kell bocsássam, hogy itt a Megyében soha nem volt nagy motorizáció: az átlaghobbit biciklivel járt, meg volt pár Mini Morris, Wolseley és traktor, hogy ne kelljen füst nélkül élniük. Ennek megfelelően az 1990-es évek közepéig az volt a rendszer, hogy ha Paddy / Mary jogosítványt szeretett volna, akkor bement szépen a tanácshoz, ahol is megigényelte azt. Miután megkérdezték (!), milyen kategóriára szeretné, kértek tőle egy fényképet, és már vihette is haza az áhított papírt. Később ez annyiban módosult (EU nyomásra), hogy egy KRESZ vizsgát kellett letenni az első jogosítvány megszerzéséhez, amely ún. próbajogosítvány, és külföldön nem érvényes. Ez után egy sikeres forgalmi vizsgát követően kaphat az ember fia / lánya végleges vezetői engedélyt (persze vannak bizonyos egyéb feltételek is, amelyekkel a kutya, sőt a rendőrség sem törődik). Persze ha valaki a forgalmi vizsgán elbukik, attól még a próbajogosítvány érvényes, tehát miután a vizsgabiztos a forgalomban való teljes jogó részvételre alkalmatlannak találta, szépen legálisan beül az autójába és használja tovább (ezen elvileg mostanában változtatnak/változtattak).
Mindezek folyománya, hogy van az országban kb. 300ezer motorizált úthasználó, aki soha életében semmiféle vezetési vizsgát nem tett le. Van továbbá a 3 és fél milliós lakosságra kb. 8,5millió gépjármű, az átlagos kétirányú városi utca szélessége 6 méter, de ezen még két oldalt parkolhatnak. Csak ott tilos parkolni, ahol az út 3,5 méternél keskenyebb.

Tehát, múlt szombaton gyanútlanul inzultáltam szegény kollégáimat (Mobile Revenue Protection Unit, szúrópróbaszerű ellenőrzéseket végeztem), majd visszaindultam a buszgarázsba. Pontosan a garázs kapuja előtt, midőn lelassítottam, hogy beforduljak oda, hirtelen egy erőteljes becsapódást éreztem hátulról, bár a tükörben nem látszott semmi. Mikor kiszálltam, láttam a kocsi mögött egy robogót, aminek nem volt eleje, egy süldő leánykát, amint a járdaszegélyről próbál feltápászkodni, egy szakadt óriási sporttáskát és egy mobiltelefont az úton, no meg a saját (céges) autóm lökhárítójában egy motoros alakú törést. Az út száraz volt, közvilágítás is működött, nekem a helyzetjelző, féklámpa és index is, szóval nem volt egészen tiszta számomra, mi történt, de amíg a rendőröket vártuk, a robogós mögött haladó furgonos felvilágosított, hogy a leányzó a túlméretes sporttáskát maga előtt egyensúlyozva a MOTORON MENET KÖZBEN ÉPPEN SMS-EZETT, így nem volt ideje a forgalomra figyelni. Esetleg még a NIntendo-t beépíthette volna, hogy ne unatkozzon...
Ő most esetleg (remélhetőleg) tanult a leckéből. De akik megússzák, azok ugyanilyen felelőtlenek lesznek egy-másfél tonna vasat irányítva is, és ott már nem csak a saját életükkel játszanak.

Azt azért el kell mondjam az írek mentségére, hogy sokkal türelmesebbek az úton, mint a kelet-európaiak, bár vezetni tényleg nem tudnak. Írország után felüdülés mondjuk Győrben vezetni, de Pesten már nem, ott az agresszió teljesen megkeseríti a dolgot.

Medve alábbi bejegyzésére és Nat kommentjére újabb bejegyzéssel vagyok kénytelen reagálni, mert kommentként nem vagyok képes fotót beszuszakolni, márpedig fotóm van, ideillő.

Engem speciel a hó utáni vágyam gyötör. Honvágy az ilyen? Szerintem az, mert a gyermekkori közegemet hiányolom, pont, mint Medve. Havat a háztetőn. Kövér hóembereket, vödröt a fejükön, répát az arcuk közepén, szénszemeket a répa fölött, hasukba bökött seprűt (nem finomkodtunk a hóemberépítéssel, na). Hóbunkert, hótaposót, radiátorra olvadó hóáztatta kezeslábast. Hóevést. Hóban való arcra esést. Hóból kimeredő totálkáros szánkót. Agresszív hófúvás miatt elmaradó iskolakör-futást. Egyáltalán: havat. Fehéret, pelyheset, hullót. De mindez oly távoli emlék, hogy lassan kételkedni kezdek, tényleg volt-e ilyen a gyerekkoromban?

Múltkor remek lehetőségbe botlottam: egy honlap hirdetése azt ígérte, megtudom a valót korábbi életemről, ha rákattintok. Késlekedtem-e? Csudát! Játékos kedvem jutalma a tudás: előző életemben tibeti bölcs voltam. Csak én, csak a saját kattintásommal. És most íme a bizonyíték: ha sosem éltem Tibetben, honnan tudnék a hóról? A fehérről, a pelyhesről? Hát van Pesten ilyesmi? Tutira tibeti bölcs voltam, pusztán logikai alapon is levezethető!

Ellenben amiről Nat beszél, a koszos, pelyhetlen, az igen ismerős, le is fotóztam (alább, ni). Hát ez nem Tibet. Ez Pest. Ebből világosan látszik, hogy jelenleg kortárs magyar hóravágyó vagyok.

Én mindig azt hittem, a honvágy valami olyasmi, hogy ha az ember távol van a szülőhazájától, akkor oda visszavágyik. Hát nem, szerintem kicsit más: konkrétan hiányoznak azok a dolgok, amik gyermekkorunkban körülvettek, amiket etalonként fogadtunk el. Persze ha valaki egész életét egy helyen töltötte, akkor végső soron az előzőről van szó.
Szóval honvágy. Na nem éppen Magyarország után, ez így konkrétan nem szokott jelentkezni, ahhoz azt hiszem, én túl (...) vagyok. Inkább a kontinentális Európa, annak is a közepe után. Most, hogy Prágában töltöttem pár napot, és kinéztem az ablakon, fura dolgokra döbbentem rá, hogy mik bírnak hiányozni - és hirtelen otthon éreztem magam:
1. "Rendes" házak. Azaz téglából, cseréptetővel, téglából rakott kéménnyel, és az a tető meg legyen havas. Hát így kell kinéznie télen egy háznak, na.
1a. "Rendes" kertek. Azaz nem az uniformizált zsebkendőnyi pázsit a lakóparkban, hanem mondjuk fával. Ilyen itt is van, csak fehér holló ennek megfelelő árral, és nem a városban.
2. Utcahálózat. Nem 3 főút / kerület, a belőlük nyíló zárt lakóterületekkel, hanem párhuzamos és merőleges utcák hálózata. Házszámokkal! No meg az utcákon közlekedési táblák. Azaz piktogramok, a helyett, hogy ki lenne írva, hogy "menj lassan"
3. Hely. Fura, de errefelé mindent zsúfolnak: keskenyek az utak, sűrűn egymásra vannak építve a házak - nem nagyon értem, mert a népsűrűség amúgy kisebb, mint Magyarországon.
4. Knédli és káposzta :) ( na ezt itt is megvehetem)
5. Cukrászdák, kávézók, kiskocsmák. Ahol nincs papírpohár, viszont van rendes sütemény, és tulajdonképpen mindegy is, milyen, amíg olyan, amilyennek egy egy rendes közép-európai cukrászdának lennie kell, legyen az szocreál cukrászda Popradon, falusi vegyesbolt büfé része Gerolsheimban vagy az Erzsébet kávéház a Nagykörúton. Itt van a pub, meg a "felkapom a kávét és elszaladok" típusú helyek, és kész.

A legfurább az egészben, hogy az első pont jelentkezik a legerősebben. Amikor megláttam Aarhusban a Rosenvangsallé-n azt a házat, amit Gyöngyiék bérelnek, az jutott eszembe, hogy egy ilyent bizony szívesen vennék (persze átalakítanék rajta ezt-azt, de az alapvető dolgokat nem). NAGYON tetszik az elfajzott bursch lelkemnek, mert ugye egy amolyan Holle anyó favázas-spalettás házikója lenne az igazi, de az kicsi egy egész családnak, hát akkor egy ilyen lenne a következő lépcsőfok. Esetleg Pettson házikója.

Más nem. Azért ha tudnék rendesen csehül, meggondolnám a dolgot, nem, mégsem, talán mégis, tökmindegy, mert nem tudok. A fura az, hogy szinte minden európai kollégám így látja a saját korábbi lakhelyét, mint én Budapestet: turistaként szívesen, tényleg szép, de hosszabb távon köszönöm, nem. De ha valaki tud egy jó állást Salzburgban, az ne fogja vissza magát :). Hogy mik azok, amik nagyon nem hiányoznak, azt nem írom le: azokról úgyis rendszeresen szoktam panaszkodni, meg különben is túl hosszú lenne a lista.

Elnézést, ez nem lett se túl általános, se igazán a blog témájába vágó, csak úgy eszembe jutott, mert épp kinéztem az ablakon, de nem látok havat, pedig szeretnék.

...a tetején meg Ateremtő. Ez a világ rendje Panó hittanfüzete szerint (3.a; sarkán gyűrt, selyempapírba kötött kiasalakú vonalas; 1984.) Az angyalnak óriási fül alakú, dorzálisan elhelyezkedő szárnyai vannak, így lehet megkülönböztetni az embertől. Itt-ott felbukkan Szüzmária (máshol Szűzmárja) is:

(Hévíz környéki Mária-szobor az országos kék-túra útvonalán; Kollegina! Emlékszik rá?)

A 9. órán (1984. XI. 14.) kiderült, hogy 4 fajta bűn létezik - ezeket a forrás rajzos alakban ismerteti: a piros tollú nyílvessző, a pisztoly (két kilőtt golyóval), a feszített csúzli, valamint a piros csíkkal eltakart szemű, földön fekvő ember. Ajánlott mindezektől távol tartani magunkat. Van azonban valami, amivel minden embernek szembesülnie kell: a Tossz a világban. (Valószínűleg Panó előbb tanulta a T betűt, mint az R-t.) És mi a Tossz a világban? Hát az Áteredő bűn. A következő sor azonban megoldást kínál, mert kiderül: Kereszteléskor ettől megszabadulunk (utóbbi szó aláhúzva), két oldallal odébb pedig Isten jóságos, megbocsát. Hf.: Miben kell megjavulnom. De Panó nem csinálta meg a házi feladatot. Írásban legalábbis semmiképpen. A 6. óra (1984. X. 17.) tananyaga némileg talányos: két darab jobbra mutató nyíl, az egyik Budapest, a másik Isten felirattal. Ez valószínűleg a Hol lakik az úristen kérdésre adott válasz.

A harmadikos Panó 1984-ben környezet órán is ült. A hittanfüzet és a környezetfüzet közös halmazát a növény-állat-ember-angyal-Szüzmária/Szűzmárja - Ateremtő világképből csupán az első 3 elem tette ki. A világi tankönyvek a többiekről említést sem tettek, lebegtettek azonban némi információt például a baktériumokról vagy a gombákról. Panó valószínűleg ekkor kezdett el amőbázni mind hittan, mind biológia órán.

Nagy a világ, sok minden lakozik benne - állapíthatja meg az immár XXI. századi óriásPanó. Igaz, mostanában se környezet-, se hittanfüzetet nem vezet, így gondolatairól írásos dokumentum nem áll rendelkezésre, de feltételezett attitűdje tükrözhet egyfajta bölcs nyugalmat, mely a teljes megismerés igényének hiányából ered. De vajon mi történhet Panó nyugalmával, ha olyan óvatlanul olvas sajtótermékeket, mint én, és ő is találkozik a Paneltag fogalmával, amiről mindössze annyi derül ki, hogy az a marketingvilágban jegyzett egyfajta lény. A nyugodt Panó lomhán pislant egyet és átlapozza az információt. Egy izgága Panó azonban ablakot nyit a marketingdimenzióra, és definíciót keres. Ilyesfélét például: A paneltag egy állandó kutatási objektum vizsgálatára szolgáló konstans célcsoport eleme. Na jó, de mikroszkóppal például vizsgálható? Nem derül ki, ellenben olyan fogalmak köthetők hozzá, mint panelgondozás, paneleffektus, panelhalál. Ha meg tud halni, akkor bizonyára lény. Tovább kutatva egy lényeges tanácsra is bukkanhat vele kapcsolatban: félő, hogy a paneltagok előbb-utóbb presztízselvárásoknak akarnak megfelelni, ezért ajánlatos őket 3 évente lecserélni. Most Panó elbizonytalanodik, mégis inkább tárgy lesz az, ha ilyen nyíltan le lehet cserélni.

Panó bánja már a sok amőbázást. Talán környezetismeret órán a baktériumok és a gombák mellett a paneltagot is besorolták valahova a szorgosabb osztálytársak. De az sem lett volna hiábavaló, ha a hittanórát nem csak karácsonyig látogatja (utolsó Hf.: Mit kérek karácsonyra?) De a marcangoló önvádnál is kínzóbb a félelem: és ha én magam is paneltag vagyok?

Az okmányirodán jártam. Mondom, szeretném igénybe venni az ügyfélkapu-szolgáltatást az interneten, ehhez regisztrálnék. (Mert az internetes szolgáltatás igénybevételéhez nem lehet az interneten regisztrálni, csakis személyesen az okmányirodán.) Azt mondják, nem lehet. Mondom, ilyet már hallottam mostanában. Kérdezem, és különben? Mondják, különben meg holnap vannak ott 8-tól 2-ig, meg pénteken délig. Kérdezem, olyan nincsen-e, hogy munkaidő után velem itt még foglalkoznak? Azt mondják, de van, hétfőn 6-ig vannak, de nem tudják, hogy beférek-e. Mondom, engem soványnak tartanak. Azt mondják, nem úgy, hanem hogy sokan lesznek, ezért már 5-kor sem érdemes jönni. Azt mondják még, de nem csak itt lehet ilyesmit intézni. Kérdezem, nem? Mondják, nem. Kérdezem, akkor? Mondják, az Andrássyn. Kérdezem, az úton? Mondják, ott. Erre hirtelen felkapja a fejét egy hölgy (hárman voltak ügyintézők, beszélgettek, mikor bementem, ügyfél egyedül én voltam). Azt mondja a felkapott fejű hölgy annak, akivel én társalogtam, hogy de azt nekik nem szabad megmondani. Kérdezem, mit, a címet? Mondja, azt, Andrássy út 55. Kérdezem, de ott kevesebben lesznek? Azt mondják, azt ők honnan tudnák, hiszen látom, hogy ők nem ott vannak. Mondom, látom, itt vannak. Én is ott voltam. Semmit sem intéztem.

Toporog a tél az ajtajában? Ha nem fűt be, vacog? Ha befűt, a számla miatti aggodalomtól vacog? Retteg a karácsonyi kiadásoktól? Ne keseredjen el, van megoldás: LEGYEN ÖN IS SÜN! Személyiségfejlesztő tréningcsomag csak most! Garantált alvás tavaszig! Kezeljen válságot velünk!

Az alapvető sünetikett elsajátítása egy igen egyszerű gyakorlattal kezdődik. Növesszen sűrű szőrzetet, majd annak háti és fejtetői részét alakítsa át tüskévé. Ezután keressen egy elhagyatott, széltől védett helyet (lehetőleg ne az ereszcsatorna kifolyásánál), ott üljön avarba és rántsa magára annak tetszés szerinti tartalmát. Ezután pakolja végtagjait a hasához, majd bőrizomzata segítségével gömbölyödjön össze egészen, hogy a lehető legkisebb felületen érintkezzék a külvilággal (igen előnyös, ha Ön legfeljebb 30 cm, és farokhossza sem haladja meg a 4-5 cm-t). Most csukja be a szemét. Lassan zárja ki a külvilágot, s mire tízig számolok, fokozatosan ritkítsa légzését és szívverését, testhőmérsékletét pedig csökkentse 5 fokra. És most maradjon így márciusig.

A második gyakorlatot a tavaszi melegedés alkalmával végezze. Ha a külső hőmérséklet tartósan 10-15 fok fölé emelkedi, fokozatosan sűrítse légzését és szívverését, testhőmérsékletét pedig emelje nagyjából 36 fokra. Ha ezt elérte, kezdjen mocorogni, bőrizomzatát renyhítse, majd a gömb formát feledve nyúljon el a talajon. Dobja le magáról az avart, nézzen körül, és ha tiszta a terep, rögtön érezze magát rendkívül soványnak. Haladéktalanul kezdjen el táplálék után kutatni, faljon fel mindent (ismétlem: mindent!), ami az útjába kerül. Naponta többször járjon rá etetőtálakra, ezekbe másszon bele, majd hökkent macskatekintetektől kísérve egye ki maga alól a táplálékot. Vegye figyelembe, hogy kutyák etetőtáljának tartalmát felélni sokkal macerásabb, ilyenkor jól teszi, ha a tulaj séta- vagy munkaidejére időzíti látogatását. Ha testsúlyát még mindig nem találja megnyugtatóan tetemesnek, keressen fel magánlakásokat, habozás nélkül gyalogoljon be az orra után, míg táplálékra nem bukkan. Ha fényképezik, nézzen a kamerába:

Ha testsúlya nagyjából megkétszereződött, nekiláthat a harmadik gyakorlatnak. Ha Ön hím, eredjen nőstények nyomába. Ha beleütközik egybe, röfögjön fennhangon és folyamatosan. Próbáljon választottja háta mögé kerülni és - a veszéllyel nem törődve -  annak tüskéin felkapaszkodni. Ha Ön nőstény, röfögjön méltatlankodva és folyamatosan. Próbáljon üldözőjétől elmászni, legjobb, ha körbe-körbe gyalogol. Ha Ön hím, kövesse választottját körbe-körbe, a röfögést nem abbahagyva. Ezt műveljék rendkívül hosszan, majd - ha Ön nőstény - hajtson fejet az utókor kívánságának, és lapítsa le tüskéit. Ha Ön hím, örüljön meg ennek (és a felnyársalódás elkerülésének) felettébb, és szintén hajtson fejet az utókor kívánságának. Ha Ön hím, és eme tavaszi napokon az útja egy másik hím útját keresztezi, kezdjen agresszív röfögésbe, fejét hajtsa oldalra, tüskéiből képezzen dárdát, majd szapora lábmozgásokkal rohanjon riválisa felé. Ha az időközben odébblépett, kászálódjon ki a sövényből, és keresse meg a galádot.

A fenti gyakorlatok lelkiismeretes végrehajtását követően ősz elején ellenőrizze zsírrétege vastagságát. Ha azt csekélynek találja, falja fel azt is, amit eddig negligált. Októberi kánikulában inszomniásan ténferegjen, novemberi későnyár-keménytél váltakozásokban semmit se értsen. Exkluzív ajánlatunk éghajlatváltozás esetére: Ha Ön még most sem tud aludni, hóna alatt egy füstölt szalonnával költözzön hűtőszekrénybe, és azt állítsa be 0 fokra márciusi felengedéssel. Ekkor dugja ki az orrát. Ha földigiliszta szagot érez, kerekedjen fel. Ha nem, falja fel a hűtőszekrény tartalmát, és aludjon még 1-2 hónapot.

Tettem-vettem, romboltam, takarítottam, átépítettem. Nem ismertem fel. Ismét tettem-vettem, forgattam, átneveztem, bezártam, majd ismét kinyitottam. Könyörögtem neki. Ettem inkább egy vajaskenyeret. Félve ránéztem. Visszamentem uborkáért. Nekiültem. Rámeredtem. Visszanézet. Mintha megváltozott volna. Máshogyan lett rossz. Eldobtam egy hajcsomót. Újból tettem-vettem, ki-be másoltam, leelőztem, vállat rándítottam. Ő is vállat rándított. De akkor...akkor fejbevágtam a Magyar értelmező kéziszótárral. Azóta nincsenek értelmetlen karakterek a blogon...várjál, várjál...ha explorerből nézzük, akkor sem! He! Firefoxból eddig sem voltak, ugye, de ez a nap, a mai (2008.11.16.) áttörés az explorer kontra urbánpiknik ügy menetében. A harc persze folytatódik, mert lett egy-két újabb furcsaság, de ezek legalább már nem zavarják az olvasást. Azt akarom még mondani: eszem egy újabb vajaskenyeret.

Hanem Medve felvetése kapcsán elgondolkodtam a Halottak napjáról mint ünnepről és annak torzulásairól. Annyi mindent nem értek, elolvastam hát a Magyar Néprajzi Lexikon vonatkozó bejegyzéseit. A következőket betűzöm: “Eredetileg azoknak a halott lelkeknek az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg.”

Hazánkban ez jó hír minden léleknek, akit a Dallas után Jockey-nak (Dzsoki) vagy Bobby-nak (Bobi) neveztek el, hiszen a naptár velük egyáltalán nem foglalkozik.

Azt olvasom még, hogy: “A sírok megtisztítása, virággal díszítése éppúgy általánosan elterjedt szokás a nyelvterületen, mint a halottak lelki üdvéért szóló gyertyagyújtás. Mindezek mellett helyi szokások is kialakultak: Ahol szokásban volt a halott etetése, ott – a család bőséges lakomázása, néhol mulatozása után – éjszakára a család halottainak terítettek aszerint a hiedelem szerint, hogy ezen az éjszakán a halottak kikelnek sírjukból. […] Csak szórványosan fordult elő a felravatalozott halottnak adott étel, és a halott etetése a virrasztóban, valamint az étel sírra helyezése vagy utólagos beásása a sírba.”

A temetők mellett létesített virágüzletek funkciója világos, de mindeddig fel nem tudtam fogni, hogy mi szükség lehet a temető bejáratánál egy édességárus mobilbódéra, amely színes puszedli-füzért, medvecukrot, valamint drazsét kínál. Döbbenten csóváltam a fejem, amikor egyszer ezzel a jelenséggel találkoztam, mert azt feltételeztem, hogy a tiszteletlen hozzátartozók rágicsálják a puszedlit a sírkerti barangolásuk folyamán. Pedig dehogy! Hány és hány ember szereti a fent nevezett édességeket életében olyannyira, hogy ezen a napon külön a sírra helyezett puszedli kedvéért visszatérjen!

Ezt támasztja alá a következő rész is: “A halott alkalomszerűen meglátogatja családját, amikor - úgy vélték - azért jár vissza, mert éhes (ezt pl. álmában közölte hozzátartozójával), vagy a túlvilágon hiányzik neki az ennivaló (erről a halottlátó tudósítja a családot).”

Hát, ki ne ismerné azt a jelenséget, amikor az éjszakában elnyújtott Puuuuuszedliiiiiii-t süvít a szél? A mobilbódé tehát bizonyosan a lélektáplálás igényének kielégítésére szolgáló alkalmatosság lehet, működtetőit a gazdasági érdekek mellett fennkölt célok is vezérlik.

Végül hányszor bosszankodtunk már amiatt, hogy a hozzátartozóink sírjára elhelyezett mécsesnek lába kélt. Eltűnt. Vagy mégsem? Két sírral odébb nem egy ugyanolyan pislákol? Erről a következőket írja a Magyar Néprajzi Lexikon: “Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére.”

Mi persze lopással vádoltuk embertársunkat, pedig ha lopott is, mi az a mécses ahhoz képest, hogy a mi családunkat terhelő bűnök egy részét a saját családjára vállalta!

Voltak valaha a "pogány" ünnepek, pl. Samhain, vagy tavaszünnep. Azután lettek ezeknek többé vagy kevésbé keresztény bőrbe bújtatott megfelelőik, pl. Halloween vagy húsvét. A szokások persze változnak, torzulnak az idők folyamán, ahogy a társadalom tagjainak erkölcsi és egyéb normái is. Értem ez alatt például azt az ostoba szokást, hogy a húsvéti locsolkodás mára legtöbb helyütt pénzgyűjtő és lerészegítő körjárássá silányult. Mint ahogy a Halloween esti jelmezes menet is.

Tehát vissza a Halloween-hez és Írországhoz. Előrebocsátom, hogy Írországban egyrészt a nagyfokú jólét (kicsit sarkítva 3 órányi túlmunkáért kapott bérből vehetek egy kis TV-t), másrészt az írek abszolút liberális és szabályokat nem tisztelő beállítottsága miatt semminek nincs értéke. Mind a szabályokkal, mind az emberekkel szembeni tisztelet, valamint az anyagi javak megbecsülése is teljesen hiányzik. Előfordul rosszabb környékeken, hogy ostoba kölykök kővel dobják meg a buszt, az ablak néha be is törik. Hogy emiatt aztán egy ideig nem jár a busz azon a környéken, vagy a sofőr kórházba kerül, az persze a legkevésbé sem érdekli őket, látszólag a szülőket sem, a rendőrség pedig fiatalkorúak lévén nem tud velük mit kezdeni. Hogy Halloween környékén ez fokozódik (kb. 25 ilyen esetet jelentettek aznap este, szerencsére ebből 15 csak tojásokkal), az sem meglepő. De hogy a betört szélvédő miatt az útról leszaladt, fának rohant és kigyulladt autóhoz kiérkező tűzoltóautót, aki segíteni megy a helyszínre (például hogy a környékbeli házak ne gyulladjanak ki), szóval hogy még a tűzoltók is csak néhány feléjük repülő követ kapjanak köszönetként, attól már hányingerem van, és legszívesebben halomra lövetném őket, korhatár ide vagy oda. De legalábbis rájuk férne egy akkora verés, amitől hetekre kórházba kerülnek, ahol azután hallgathatják magnószalagról vagy mp3 lejátszóról az oktatóanyagokat.

Ez egy ünnep???????

- Be van dagadva a szemem – mondtam egy pénteken a háziorvosnak.

- Szerintem nincs bedagadva a szeme – válaszolta ő.

Hát, ez is a gyógyítás egy formája. Itt a lehetőség, hogy egy pillanat alatt önként gyógyultnak tekintsem magam, mielőtt még az egészségügyi rendszer őrölni kezdene. Felül is vizsgáltam álláspontomat: tényleg úgy gondolom, hogy be van dagadva a szemem? Úgy, úgy – makacskodtam önnönmagamnak.

- De, be van dagadva a szemem – állítottam ismét, teljes meggyőződéssel.

- Nincs bedagadva a szeme – válaszolta ő.

Holtpont. Ebben a játékban ilyenkor az jön, hogy aszpirin. De erre hogy lépjek? A legeredetibb módon folytattam:

- De, be van dagadva a szemem.

- Én Önt nem ismerem, lehet, hogy mindig így néz ki – adott nekem még egy lehetőséget ő.

Logikailag nem tűnik rossznak, ezért ismét elgondolkodtam: tényleg én vagyok a Makk Károly? Nem, nem – hajtottam végre magamban perszonális besorolásomat.

- Nem így szoktam kinézni - vakmerősködtem én.

- Hát, ha ragaszkodik hozzá, hogy be van dagadva a szeme, akkor menjen el a szemészetre – tárta szét a karjait ő, némi sajnálattal a szemében.

- Elnézést, de én úgy gondolom, hogy ez nem szemészeti probléma lesz – őrangyalom felszisszent -, talán inkább belgyógyászati – őrangyalom felmondott.

- Nem tudok mást mondani, menjen a szemészetre, aztán majd meglátjuk – villantotta rám szemeit a belgyógyász szakvizsgával rendelkező háziorvos.

Őrangyalom visszajött, hogy egy husánggal fejbevágjon. Jól van - adtam meg magam ezen a ponton.

- Be van dagadva a szemem - vetettem fel 2 órával később a szemészeten.

- Megvizsgáltam már az Ön szemét? – szegezte nekem a kérdést a szemész.

- Nem, hiszen még csak most érkeztem – értetlenkedtem én.

- Jaj, korábban. Járt már itt korábban? – kezdte rögtön elveszteni türelmét ő.

- Nem, hiszen most van bedagadva a szemem – maradtam teljes sötétségben én.

- Olvassa a táblát – nyögte fáradtan ő.

Én ilyen mondatot utoljára a közoktatási rendszer áldozataként hallottam, mielőtt az 1-től 5-ig terjedő skálán értékelték volna táblaolvasó teljesítményemet. Összeszorult a gyomrom. A feladatot sem értem. A táblát sem találom.

- Miért nem olvassa? – tudakolta ő.

- Elnézést, de mit? – árultam el teljes tudatlanságomat.

- Hát a számokat a táblán. A falon. A falon lévő táblán a számokat – artikulálta ő.

Szemvizsgálat. Látok-e? Szem-vizs-gá-lat. Van a falon egy tábla, azon számok, azokat olvasom, ha talál, akkor látok, ha nem talál, nem látok. Most már értem. Persze, hogy ismerem a módszert, csak nem számítottam rá. Be van dagadva a szemem, hiszen én ezzel a panasszal jöttem ide. Mondtam is:

- De nekem be van dagadva a szemem.

- És? Nem látja a táblát? – ragaszkodott játékához ő.

- Hát de…- kezdtem volna egy valószínűleg oda nem illő megjegyzést én.

- Olvassa! – terelt a helyes útra ő.

Eredmény: picit talált, aztán egyáltalán nem.

- Önnek szemüveg kell! – mondta aszpirin helyett ő.

- De az megoldja a problémámat? – puhatolództam én.

- Hát persze! Milyen jó lesz, mikor a mozi hátsó sorából is el tudja olvasni a feliratot! – lelkendezett ő.

- De én eddig is el tudtam olvasni a feliratot a hátsó sorból – feleltem rosszul én.

- Biztos nem, hiszen rosszul lát – fogta meg az ördög jobbkezét ő és zárták a kört.

- De nem lehet, hogy azért nem látom jól a táblát, mert be van dagadva a szemem? – kapaszkodtam bele kétségbeesetten menekülő őrangyalom lábába én.

- Higgye el, nem! – nézett rám jelentőségteljesen ő.

- Jó – csúszott ki őrangyalom lába a kezemből. Jó, de miért van bedagadva a szemem? – vetettem fel immár őrizetlenül, minden mindegy alapon.

- Biztos vesebeteg – döfte belém krampusza egyik szarvacskáját ő.

- Be van dagadva a szemem. Meg lázam van, és a torkom fáj – jelentkeztem egy bővített listával a hétvégi ügyeleten.

- Igen? Orvosnál járt már? – nézett rám egy szakvizsgázatlan szempár.

- Hát…bocsánat, de ez nem az orvosi ügyelet? – nyitottam rést duzzadt szemhéjaim között én.

- De az. Én meg az ügyeletes. Bár főállásban hentes vagyok. He-he-he! – dörzsölte össze két kezét ő.

Itt is játszunk – állapítottam meg magamban, és elrongyolódott őrangyalomat kikísértem a váróba. Soroltam, milyen virgácsokat vertek már el rajtam a kollegák: hipochonder, rövidlátó, vesebeteg.

- Allergia – választott egyet ő is.

Fel is írt egy antiallergén gyógyszert, valamint annak javasolt mellékhatásait.

- Be van dagadva a szemem. Lázam van. A torkom fáj. Kiütések vannak rajtam. Mindenütt - vonszoltan magam után erőtlen őrangyalomat a háziorvoshoz hétfőn.

- Na, ez már valami! – bólintott elégedetten ő.

- A hipochondriát kilőhetjük talán. Melyik legyen, a vesebaj vagy az allergia? – mutatkoztam nyitottnak én.

- Ne hülyéskedjen! Menjen el laborvizsgálatra, ez belgyógyászati eredetű probléma lesz! – tolta fel az orrán a szemüvegét ő.

- Hát nem ezt…- őrangyalom rámdőlt, így csak a nyelvemet haraptam el.

Az SZTK-ban az összes szükséges testnedv kiválasztásáért cserébe számokat kaptam viszont.

- Jesszusom! – fordult önkéntelenül egy másik transzcendens hatalom képviselőjéhez a háziorvos, mikor a leletet meglátta. Az ördög felszisszent.

- Hogy van ez? – lettem kíváncsi a fordulatra, és nyújtottam egy bögre kávét őrangyalomnak én.

- Ez mononucleosis – hozta rám a frászt mindössze két szóval ő.

- Olyan nem az atomfizikában van? – próbáltam ébredező őrangyalom mögé bújva hárítani a tényeket én.

- Azonnal menjen el a hematológiára! – hagyta figyelmen kívül menekülési próbálkozásomat ő, és tárcsázta az ORFI-t.

Vírusom van, mely heveny lefolyással emészt, de feltehetően jól leszek 2-3 hét múlva, ha addig torkot bugyolálva fekszem, be ne szedjek gyógyszert, aszpirint se, mert az tönkrevág, ki volt az a hülye, aki antiallergént írt fel, de jó, hogy nem szedtem be, rövidlátó lehetek, de vesebeteg pillanatnyilag nem, de kár, hogy az elmúlt napokban nem kerültem az embereket, mi van, ha valaki megkapta tőlem a bajt. Ezeket jegyzetelte őrangyalom a hematológián, majd hazavitt. Senkit sem akarok megijeszteni. Tessék megnyugodni, mindez nem most történt. Azóta az egészségügyi rendszerben is volt már jópár lidércváltás.

Az új, multinacionális Írországban (a Hölgyek szíves invitálására szépen beosontam ide én is blogzani). Azt hiszem, egyszerre csak 2-3 esetet teszek fel, mert különben istentelen hosszú volna. Egyébként (sajnos) való igaz, a nagyvilág átlagát tekintve a BKV átlagon felüli szolgáltatást nyújt. A tömegközlekedés mindenütt "mostoha gyerek", mert míg a magáncég csak akkor indul el a busszal, ha megéri, a menetrend szerinti járatot akkor is el kell indítani, ha történetesen 500 euróba kerül a cégnek, és összesen €13,80 a bevétel - ilyen is van (és volt és lesz).

Szóval a kommunikációs problémás bácsi esete:

Nyugdíjasbérlettel a zsebében (ez egész Írország területén ingyenes utazást biztosít) a bácsi megkérdezte bent a buszpályaudvaron, hogyan jut el a CUH-hez (Cork University Hospital). Megmondták neki, szépen menjen ki az épület sarkára, ott szálljon fel a 8-as buszra, és az odaviszi. Bácsi ki is ment (igaz, az ellenkező irányba), fel is szállt a 8-as buszra (aminek az elejére ugyan az volt írva, hogy 8 – Dublin Express, de ez nem tűnt fel neki), felvillantotta a bérletét, hátrasétált, és azzal a lendülettel elaludt. Amikor Dublinban leállítottam a motort, horkolás szüremlett előre... Odamentem, megkérdeztem, minden rendben van-e, gondoltam, csak elfelejtett kiszállni, előfordul ilyesmi. Bácsi félig kómásan:

- Mikor érünk a CUH-hez?

- Hát, ahogy elnézem, lesz az még vagy 6 óra :) .

- Miért, hol vagyunk?

- Dublinban.

- De hát…… De hát nekem azt mondták, a 8-as busz…..

No de most őszintén: ez úgy néz ki, mint egy városi busz????

Cork reptéren belülről törölgettem a szélvédőt, hogy ki is lássak rajta. Megjegyzés hátulról:

- Ez se ír, bazmeg, takarít!

2006 július:

Tralee – Cork, esti járat hazafelé. Rammstein CD benn, utasok hátul.

Zene a hangszóróból: „Was tust du, was fühlst du, was bist du?”

Hátulról kb. harmincan, tele torokból: „Doch nur ein Tier!”

Ebből levontam azt a logikus következtetést, hogy ~2,5 tonna német diákot szállítok :) .

Figyejjé má, figyejjé, melyik villa…villamo sez, a 49-es vagy a 47-es? A 49-es? Na nem baj, az is visz valahhhova. Bocccs, a csomagom. Elférsz? Mi? Jóvan! Figyejjé…mit akarok? Mit akarok, mongyad má! Ja, hogy meddig mész? Akkor engeggyél bejjebb. Bocccs, asszem a lábad volt! Érezted te is? De fáj? Mer mongyad, ha fáj! Érted, ittam, rövidet, de ittam, most ha fékez a kalllauz vagy mi a franc, a sofffőr, nem tu…dok úgy állani, mint a cövek itten. Mozog ez, nagyon mozog ez. Húúúúúúúúúúú, azt nézzed ott…ne azt, hanem ahova mutatok, nézzed, de nézzed. Látod? Na! Ott egy olyan nő lakkik, teeeeee, ilyen feneke van. Jártam oda. Rendszerint. Mongyuk nem csak én jártam oda, mer oda járt mindenki. Húúúúú, kiket láttam én ottan, te…hova mész? Ne mennyél már el, hallod, de hallod? Mi van? Most mér kell leszállnod? De figyejjé…áááááá! És te mikor szállsz le? Akkor gyere kijjebb! Te is ittál? Ja, fékezett? Érdekes, most nem éreztem semmit. Ez már a Duna vagy mi ez itt? A Duna, ja. De most Pestre megyünk vagy Budára? Budára? Na, nem baj, az is jó, húúúúúú, Gellért-hegy…te, ott, figyejjé ahova mutatok, látod, de látod, na ott, olllyan szexparti volt hétvégén. Hu! Ott volt minden színész. Meg a zösszes politikus. Mindenki ott volt. Én is ott voltam. Te, figyejjé, tudod ki volt ott? Az a…hova mész már? Persze, le kell szállnod, mi? Te is oda mész? Hö! Hö-hö! Húúúú, mostan úgy van a gyomrom, mintha fékeznénk. Nem? Neked nem? Te nem iszol, mi? Ilyen hölgyek nem szoktak ilyenkor vedelni semmitse. Figyejjé, leülök melléd. Jóvan? Bocccs! Neked is a lábad volt? Szójjak a kalauznak? Nem kell? Jóvan. Te meddig mész? Na nem baj. De jó a sapkád! Biztos nem fázol. Csak a fülednek a vége, mer az kilóg. Itten. Figyejjé! Meddig mész? Már megint? Hö! Hö-hö!  Figyejjé, gyere hozzám feleségül? Ma nem? Ez jó, hö-hö, van hummorod mi? Gyere már hozzám feleségül! Most hova mész? Most te is leszállsz? Mi van itten, hogy mindenki leszáll ma? De figyejjé, ígérjed meg nekem, hogy…

A villamosra vár? Melyikre? A14-esre? Én tudom, mikor jön. Hogyhogy mikor, hát meg kell nézni a menetrendet. Itt van, ni, hogy…hogy van ez? Most ez összevissza van? Na mindegy! Jön az. Meleg van. Ugye, hogy meleg van? Most csak a piacon voltam, oda pont jó ez az atlétatrikó, de így is borzasztó meleg van. Na, ott jön már. Mondtam, hogy mindjárt jön. Tessék csak, előre! Erre lakik? Nem? Akkor azért nem láttam még. Mert biztos megjegyeztem volna. Férjnél van? Nem? Pont egy ilyen kis csinos nő kellene a fiamnak. Nagyon jó szakmája van, vasesztergályos. Olyan mindig kell. Lakása is van, itt lakik a telepen. Panelben. Ott is jó meleg van. Mondjuk ott télen is jó meleg van. Hány éves? Pont illene a fiamhoz. Vasesztergályos. Maga hol lakik? Harmadik kerület? De az jó nagy. Abban hol? Most akkor hogy keressük meg? Leszáll? De hol lakik?

Mivel menjünk, a 4-6-ossal vagy a 2-essel? A 2-essel? De akkor át kell szállnunk. Hát szebb, de akkor is át kell szállnunk. Mindegy, jó az is! Mondom, mindegy, szálljunk már fel! Na, ott van két hely, üljünk le, ki tudja, mikor indul. A 4-6-ossal sokkal gyorsabb lenne. Jó, mindegy! Nem, mondom, mindegy, most már maradjunk itt! Majd gyalogolunk. Nyugodjál már meg, maradjál! …Figyelj…azt néztem ma, hogy a fiatal házasok egészen kedvező feltételek mellett juthatnak lakásvásárlási hitelhez…nem kéne összeházasodnunk? Nyugodjál már meg, jövőre elválunk.

Ezek évekkel ezelőtti ajánlatok voltak, nem tudom, aktuálisak-e még. Mindenesetre a részeg ember tán azóta is ott pihen a 49-es egyik kocsijában. Mit mondjak neki, ha újraindul a villamos? A vasesztergályos és a papája még nem talált meg, de lehet, hogy már a zsomszédban járnak. A lakásfeltételeimen is javítanom kéne végre. Hát én immár kit válasszak? Ezt a kérdést bocsátom szavazásra.

Próbáljuk mondandónkat – bármi is legyen az – minél rövidebben előadni. Tömör összefoglalásokat kérek tehát! Tessék! – kapta meg a feladatot Luxemburgban, egy kommunikációs tréningen. Befizette a cég. Hogyan tud egy vezető hatékonyan kommunikálni? Erre a kérdésre kellett választ találnia 4-5 nap alatt, s ha már a választ meglelte, ügyes készségeket kifejlesztenie, melyek segítségével csapatát a teljesítménygörbe fokára tűzheti. Tö-mö-ren! – ez volt az első válasz. Megcsípte, begyakorolta. Tömörített, tömörített, legömbölyített itt is egy szót, ott is egy gondolatot, a végére aztán az is kiderült, hogy mit is akar mondani. Érthető volt? Érthető lett. Tömör volt? Tömör lett. – dicsérték teljesítményét, így a következő szintre léphetett.

Próbáljuk mondandónakt - bármi is legyen az - szóismétlés nélkül előadni. Választékos összefoglalókat kérek tehát! Tessék! – kapta meg a második feladatot. Nem könnyű! Nem könnyű (…mondom!), pláne, ha idegen nyelven kell megnyilvánulnunk. Szedjük össze aktív szókincsünk legjavát – javasolta önnönmagának. Komplett szinonímaszótárat pörgetett az agyában prezentációja, előadása, értekezése, bemutatója, beszédje, felszólalása, beszámolója alatt, majd az így összehordott halomról a következő szintre kapaszkodott.

Próbáljuk átvenni társunk érzelmeit és lendületét. Szenzitív monitorozást, majd empatikus idomulást kérek tehát! Tessék! – kapta meg a harmadik feladatot. Szenzitivitás? Empátia? Luxemburgban így képzelnek el egy vezetőt? Na, csak módjával, otthon elhordanak a legyek! – moderálta magában a feladatot józan magyar ésszel. Figyelt, sejtett, gyanakodott, követett. Nem jó? Figyelt, érzett, gyanakodott, követett? Még mindig nem elég jó? Figyelt, érzett, emp…szenz…emp…mégiscsak gyanakodott és lendületesen követett. Ennél még az előbb is jobb volt? Hát nem tudom. Félek, ehhez a feladathoz nekem 4-5 nap kevés. Itt élhetnék néhány évtizedet? Ja, hogy arra nem fizetett be a cég.

Teljesítményét kazettára vettük, átnyújtjuk, otthon tekintse meg családi és kollegiáris körben, elemezze, csiszolja, most koccintsunk, méregdrága whisky-t vettünk, a cégük fizette, tessék! – zárták le a tréninget végül. Ittak-ettek, tanulságokat foglaltak össze tömören, választékosan, egymás érzelmeit és lendületét (némi gyanakvással) átvéve. Másnap aztán ki-ki a saját teljesítménygörbéje felé repült. Ő Budapestre. Be szép a Duna, mi csudálatos a belváros, hogy ragyognak a fények! – vetette fel kiindulási alapként itthoni élete továbbgördítésének prodzsektje kapcsán. Földet ért, és mivel nem volt nagy csomagja, buszra szállt.

- Elnézést, le szeretnék szállni! - alkalmazott egy kommunikációs formulát néhány megállóval odébb egy hirtelen feltolakodó utastársa felé.

- És? - akart az illető erről a témáról bővebben társalogni.

- Kérem, álljon odébb, hogy le tudjak lépni a buszról – foglalta össze mondandóját tömören ő.

- Miért nem mozdultál előbb, vazze? – vette fel az anamnézist az utastárs.

- Engedj már le, köcsög! – vette át társa érzelmeit és lendületét ő.

- Rohadék geci! – adott nevet új ismerősének a másik.

- Hányadék takony! – fejezte ki magát választékosan ő.

Be koszos a Duna, mi büdös a belváros, hogy vakítanak a fények! – állapította meg erős gyanakvással.

(Jelzem, a fenti történet nem velem esett meg, hanem egy igen közeli barátommal. Igyekeztem tömör, szóismétlést csak indokolt vagy végső esetben alkalmazó összefoglalót adni, ám gyanítom, nem biztos, hogy az ő érzelmeit és lendületét sikerült teljes mértékben megragadnom. Ezért kérek minden céget, hogy fizessen be engem egy luxemburgi kommunikációs tréningre. Előre is köszönöm!)