Cikkeztünk már ehelyütt különféle illetlen emberekről, de nem hittem, hogy ilyen rövid időnek kell eltelnie ahhoz, hogy újabb sztorival gazdagítsuk a fütyis-szatíros emlékiratok dossziéját – olyannal ráadásul, amelynek még a városi közlekedéshez is köze van. Az eset ugyanis a 86-os (186-os? 286-os?) buszon történt, a reggeli órákban.
Bágyadtan várakoztam a buszmegállóban (mert én vagyok az a hihetetlenül szerencsétlen állampolgár, aki nagy fogyasztású gépjárművet tart fenn tetemes súlyadóval, kötelezővel, benzinszámlákkal, mégis buszra kell szállnia reggelente, mert parkolni lehetetlen a munkahelye környékén, ezért a vásos távoli pontján hagyja az autót, és onnan buszozik-metrózik-villamosozik befele, nem is lenne ez baj, ha a reggeli tömegközlekedés nem az idegek harcáról meg a kilencvenezer forintos éves bérlet többszöri felmutatásáról szólna, zárójel bezárva), szóval bágyadtan várakoztam, amikor tíz-tizenkét perc elteltével végre befutott egyszerre mindhárom busz (újabb zárójel, igen, az egyszerűség kedvéért eredeti nevükön 6, 60, illetve 86 jelzésű buszok mindig egyszerre jönnek), és akkor objektív döntési helyzetbe kerültem.
Melyik legyen, melyik legyen, na jó, legyen a 86-os, szép is, tiszta is (kívülről), nincs is rajta túl sok utas, jó kis utazás lesz ez minden szempontból, na.
Szemfüles utas a megfelelő ajtó megválasztásával is taktikázik, ezt tettem én is, így van, ez a középső lesz a legjobb, itt mindössze egy ember áll leszállási szándékkal, az is milyen vézna. Nyílik az ajtó, az egyetlen ember (a vézna) valóban fürgén leszáll, de van mögötte mégis egy következő, ő is a nyitott ajtóhoz lép, én meg lentről várom, hogy végezzen a leszállással (utascserélődés – így hívják e jelenséget szakmailag, egy metróvezető korábbi tájékoztatása szerint), csakhogy ez a fiatal utas, amikor a reggeli tömegközlekedésben egyébként szokatlan lendülettel az alsó lépcsőfokhoz ér, gyakorlott mozdulattal lefelé rántja a sportnadrágja elülső részét, ezzel látni engedve a nem különösebben tekintélyes méretű hímtagot, persze oly módon, hogy a mögötte állók mindebből semmit nem észlelnek, a mozdulat olyan ügyes és gyors, hogy a felvillanó pillanatképet az az egyetlen személy észleli, aki frontálisan éppen szemmagagasságba kapja a cuccot. Nos, igen, ez én vagyok.
Az eset meg sem ráz, annyiszor láttam már ilyet, de a látottak elgondolkodtattak: ha például a jogosítványért meg kell küzdenünk, akkor nem lehetne a BKV utazóközönségét is előzetes tesztelésen megszűrni?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
piknik 2008.11.10. 22:10:29
Jegyeket, bérleteket, fütyiket kérem felmutatásra?
Én azon szontyolodtam el, hogy a luxusautókat szakavatottak pénisznövelőknek nevezik. Én nem tudom, de ha ez igaz, akkor a fűtött bőrülésen töpörödőkkel ellentétben épp a tömegközlekedési eszközökön ágaskodók lehetnek a legnagyobb méretűek. Ha ez így van, akkor a 86-oson kifogott példány szomorú töppedtsége alapján 2 fajta következtetésre juthatunk: a pesszimistább - ha ez a legnagyobb, akkor veszélyben a nemzet avagy kihalunk; az optimistább - a fütyihez tartozó személy valójában luxusautó-tulajdonos, aki a P+R parkolótól busszal folytatja útját, így fütyijén túl ökológiai lábnyoma is apró.
De szerintem az eset legfontosabb tanulsága mégis az, hogy a reggeli buszra szállás alkalmával semmiképpen sem szabad ásítani...
nat 2008.11.11. 12:56:11
Figyeljük csak meg az V. kerület fizetős helyein parkoló luxusautó-költeményeket: mindnek ott a szélvédője mögött a mozgássérültek ingyenes parkolási jogosultságát jelző igazolás! Hát még ezt a kis örömet is sajnálnánk a nehéz sorsú mozgássérült tulajdonostól????!!!!
4Medve 2008.11.11. 13:19:26
Ez viszont felvetett bennem egy kérdést: mondják kérem, Önök miért élnek Budapesten? Nem sznobizmusból vagy fennhéjázásból kérdem, őszintén kíváncsi vagyok, hisz annyi jobb élőhelyet lehet találni világ-, de még Európa-szerte is. Értelmes, diplomás emberek számára nem lehet gond jobbat találni.
Továbbvittem a gondolatmenetet: hiszen én is éltem Budapesten, igaz, nem szándékosan kerültem oda, tehetetlen gyermekként nem tudtam megvédeni magam szüleim ezirányú hadmozdulataitól, de mégis. Valami jó csak van ott, hisz egészen sokáig elviseltem. Tisztelettel jelentem, így visszagondolva 3 dolgot találtam, pedig vagy 10 percig becsületesen törtem a fejem.
1. Színvonalas szórakozási lehetőségek (táncházak, színházak, art mozi hálózat)
2. Kellemes helyek, cukrászdák és kiskocsmák, ahová az ember beülhet akár egy kávéra és süteményre, akár egy sörre (már ha van rá pénze persze, ugyanez áll az előző pontra is)
3. Viszonylag könnyű hozzájutni normális ennivalóhoz, azaz olyan pékáru és gyümölcs, aminek van íze
Nekem ennyi, de tényleg nem több. Meg hogy közel a Tátra. Az emberek és a körülmények viszont borzasztóak. Mindezeket figyelembe véve, ha ezek a tényezők nagyon-nagyon fontosak lennének az életemben, hát akkor talán, talán, mégiscsak visszaköltöznék - Bécsbe. Ott is megvan mindez, de a többi......
nat 2008.11.11. 13:47:23
piknik 2008.11.11. 15:25:58
Az emberek nem borzasztóak errefelé, hanem vannak errefelé borzasztó emberek is. Mint mindenütt. Ezen a blogon történetek jelennek meg "ahogyan mi rontunk és javítunk, aztán megint rontunk és megint javítunk...többnyire Budapesten". Én a világ összes városára kíváncsi vagyok (ezért is örülök, hogy Medve Corkról ír nekünk), de a világ összes városában fenntartom magamnak a bénázás lehetőségét: Corkban sem lennék tökéletes, Bécsben sem lennék normálisabb. Alighanem végképp deformálódott agyammal csak szeretem ezt az idegesítő várost. Izgalmas. Egyáltalán: valamilyen. Hiszen Medve is arról ír, ami Corkban furcsa vagy épp abnormális, nem pedig arról, ami rendben megy a maga útján. Hát persze, hiszen az az érdekes, ahogyan a furcsa helyzeteket megéli, megoldja vagy nem oldja meg az ember. Meg az is érdekes, ki hogyan reagál egy ilyen történetre: mert én, a budapesti például Nat történeteit olvasva elég jó kedvre derülök. Nekem nem az jut eszembe, hogy miért is élek itt. Szerintem én itt is élhetnék máshogy és máshol is élhetnék ugyanígy.
De sosem fogom tudni én ezt úgy elmagyarázni, mint Örkény a Macskajátékban. Érdemes elolvasni.
4Medve 2008.11.12. 01:25:05
Ha már Skandinávia: júliusban Aarhusban sétáltunk Cerbával hazafelé egy éjszakába nyúló sörözés után, és a város hangulata, mint Budapest 15-18 éve, vagy Bécs 10 éve, Emberek ráérősen ballagtak hazafelé az enyhe (10 fokos:-)) nyári éjszakában, senkit nem érdekelt, mikor és hogyan jut haza, mert tudták, hogy hazajutnak épen és jó hangulatban. Londonban vagy Corkban sosem éreztem ilyesmit, Dublinban nagyon-nagyon régen. Nagyon jó volt (Mikael läkritz-pálinkája ellenére is, vagy épp azért is), amolyan békebeli, és arra gondoltam, ez hiányzik nekem. És tényleg. Nem tud valaki arrafelé munkát? BÁRHOL arrafelé?
Corkban sem minden furcsa, de szinte minden abnormális. Például napok óta nem beszéltem írrel. De már fel sem tűnik...