Nem tévedés. Valóban elkövettem azt a hibát, hogy hagytam magam rávenni a „Szex és New York” című mozi megtekintésére. De nem ez a legrosszabb, ami tegnap este történt velem, csak ezt még nem sejtettem, amikor mintegy három órányi kínkeserv után előkerültem a vetítőteremből. Az igazi megpróbáltatások ezután következtek.

 

Először is mindjárt a Nyugati téren beleléptem egy szaftos köpetbe. Aki olvasott előzményeket, tudja, hogy mániám a tiszta cipő. Meg hogy miért nem lehet a pesti belvárosban egy közepesen nyitott női cipőben úgy végigsétálni az utcán, hogy három nap múlva ne kelljen különféle lábfertőzési problémákkal jelentkezni a bőrgyógyászaton.

 

Sebtében végzett cipőtisztítás után irány a villamosmegálló, ez valamivel jobban ki van világítva, meg most már amúgy is óvatos vagyok. Miközben körültekintő vizuális burkolatelemzést végzek minden egyes megtenni szándékozott lépés előtt, késve leszek figyelmes arra, hogy orvul szúnyogok százai lepik el mindkét lábszáramat. A kis állatok serényen dolgoznak, és mire a villamos lomhán megérkezik, vörös csípések borítják az utazóközönség kilencven százalékát. Az utazás percei – egészen pontosan tizenkét perc, két megálló, a kilátástalan jövőjű Margit hídon keresztül – élénk vakarászással és csendes szentségeléssel telnek.

 

A soron következő akadályok a vizesárok és a döngölt földmeredély, amely szerek mint a hídfelújítás természetes kísérőjelenségei a villamosmegállótól a buszmegállóig vezető útszakaszon nehezítik az előrehaladást. Magas sarkú cipőben szinte lehetetlen megcsinálni, és ha a lábbeli ráadásul elöl nyitott, a lábujjközök minden igyekezet dacára megtelnek homokkal. Az utolsó métereken botlom el, igen, igen, van még mit gyakorolni, jövök legközelebb is; idő lesz rá bőven. (Láttam én már olyan várost, ahol, ha előre sejthető, hogy egy-két hónapnál huzamosabb ideig tart a renováció, előre kitervelik, hogy pallókkal és ideiglenes járdákkal segítik majd a gyalogos közlekedést – de tekintsünk el a más városokkal való céltalan példálózástól.)

 

A buszmegállóban, ahol sajgó bokámat rázogatom, nem szerzek további sérülést, azonban a 86-os buszon később rámzuhan egy óvatlan utas, aki nem számolt azzal, hogy az éj setétjében 90 km/h sebességgel fogjuk bevenni a jobbkanyart, hogy azután tövig nyomott fékkel érkezzünk a Zsigmond téri megállóba.

 

A padlófék kavarta intenzív por- és homokviharban hazafelé battyogok. Szép, de átlagosnak mondható estém volt a Városban.