urbánpiknik

Kicsit tetszhalottá vált mostanság ez a blog, ami egyfelől nem baj – ne írjunk csak az írás kedvéért, akinek nincs mondanivalója, hallgasson inkább – másfelől viszont néha felmerülnek bennem kérdések, és azt gondoltam, ide vetem őket, még ha nem is kapcsolódnak a városi mindennapok  ügyeihez-bajaihoz.

Rögtön itt az első kérdésem: miért miért? Azaz mi az oka annak, hogy nem azt kérdezzük, hogy mi okból, vagy mi célból, esetleg milyen szándékkal? Nem a magyar nyelv sajátossága ez a messze nem egyértelmű kérdő szócska:  amennyire én tudom, “pourquoi”, “why”, “warum”, “kvi” és társaik mind ugyanily kevéssé egyértelműek – vagy másképpen szólva, tökéletesen megfeleltethetők a magyar “miért” szónak. Ezen felül, bár lehetne (“wofür”), mégsem használjuk az egyértelműbb formákat.

Na jó, ezek a latin és germán nyelvek. Mi a helyzet a szlávokkal? A lengyelnél a “dlaczego” majdnem megfelel a “miért”-nek, de lengyel kollégám állítása szerint ha azt akarják kérdezni, hogy “mi célból”, akkor inkább hosszabban és konkrétabban megkérdezik. Szerinte az orosszal is így van, erre nem esküdnék meg, mert régen volt az, amikor én még orosz medvékkel folyékonyan diskuráltam az ő petrográdi dialektusukban J. Mindenesetre a fordítóprogram szerint valóban, több szavuk is van a “miért”-re (зачем, почему, és чего): a “почему” felel meg a legjobban a “mi célból” kérdésnek, de a “mi okból” helyett sokszor inkább mást mondanak (pl. “miért hívtál” = “что ты звонил?’, azaz mit hívtál?).

Tehát ha valakinek van fogalma róla, akkor arra lennék kíváncsi, miért (milyen okból) pont a szláv nyelvek használnak sokkal egyértelműbb megfogalmazásokat, mint a finnugor, latin vagy germán nyelvek. A ragozás sajátosságaira vagy bonyolultsági fokára nem foghatom, hisz az angol nyelv mai formájában gyakorlatilag nyelvtanmentes, az északi germán nyelvek (kivétel az izlandi és a Färöer-szigeteki) elég egyszerű nyelvtannal bírnak, míg a német nyelvtantól minden nem germán anyanyelvűre rájön a sikítófrász, ennél csak a magyar rosszabb. Valaki, aki keleti nyelveket beszél esetleg?

Szóval: miért?

Ha Ön belvárosi foghíjtelek tulajdonos Pesten, szórja fel ingatlanját kaviccsal, esetleg betonozza le vagy hagyja gidres-gödrösre. Termeljen profitot formatervezett vasszerkezetek befogadásával vagy növesszen a telkén tarackot. A bejárathoz állítson konténereket és aggassa tele azokat dróttal, ráccsal vagy lapáttal. Azután hagyja az egészet, hogy csak úgy legyen, és befogadja a városi tudat. A továbbiakban Önnek nem kell törődnie semmi mással, csak a lefedetlen szegletekben beojtott virággal. Ha azokat gondosan ápolja, naponta öntözi, ízléses fakerítéssel védi a szükségüket végző két-/négylábú városlakóktól, akkor már igen sokat tett a vasárnapi korzózó lelki nyugalmáért, aki ugyan szívesebben pihenne a foghíjtelekre képzelt árnyas arborétumban, de pontosan tudja, hogy a beojtott, ám el nem adott virágból még senki sem élt meg. A pesti korzózó megalomán fantáziáját inkább a tűzfalnak röpíti, és örül a valóság apró, színes szegletének.

Rumbach Sebestyén utca

Ismét felteszem a kérdést: Mit adtak a rómaiak az óbudaiaknak? Az Amfiteátrumot. Na jó, de adtak bele tavat is? Nem adtak azok tavat nékünk, csak egy üres teknőt. Kétezer évet kellett várnunk egy belső tóra! A hetekig tartó esőzés és az áradó Duna adta Óbudának a térdig érő tavat. Idénytó ugyan, annak viszont nem kicsi.

 A küzdőtér jelentős átalakulása miatt a kutya - szétrágott labda viadalok átmenetileg szünetelnek, jelenleg tojó - gácsér viadalok szórakoztatják az úri közönséget. Amennyiben a közeljövőben kiskacsák totyognának az Árpád fejedelem útján a Duna felé, kérem, engedjék át őket.

Szitakötő szaporulat is várható.

És láttak, többen láttak felbukkanni egy zöld vagy kék vagy fekete, de mindenképpen szőrös vagy csupasz vagy pikkelyes lényt, aminek uszonya vagy farka vagy lapátja van, de annyi bizonyos, hogy óriási. A National Geographic következő számában leleplező tudományos cikk számol be a Terribilis Grandus Amphi létezéséről. Fotójuk még nincs róla, úgyhogy elő a Pajtásokkal!

Ő is nappal alszik, ő is mások vérét szívja, csak ő nem az ajtón át jut be a Parlamentbe.

Felhívás a Parlament egyik WC-jében

Éjjel aztán, amikor égbe nyúlik a gótika és földre nehezül a barokk, Drakula az ablakon besuhanó éjjeli pillangókkal bálozik az eklektikus zugokban.

Kilátás a nyitva hagyott ablakból

Valaki legyen kedves, és világosítson fel. Miért jobb az "addikt", mint a függő? Miért jobb az "edukáció", mint az oktatás? Miért jobb a "kipintács", mint a "még beszéljünk"? No és a "szontyoli vagyok", mint az elszontyolodtam? És mi a jó francért nem lehet magyarul beszélni???? A fenti példák 1 kivétellel cikkekből, politikusok, sőt ún. "kommunikációs szakemberek" nyilatkozataiból valók.

Az írek a XIX. század folyamán eljutottak egy pontra - azt hiszem, a magyarok sem álltak ettől messze a Kazinczy-féle nyelvújítás előtt - hogy gyakorlatilag egy generáció alatt feladták a saját nyelvük használatát, helyette az egyszerűbb (hogy ne mondjam, primitívvé egyszerűsödött), ámde a világban, azaz a célországokban széles körben használt angolt kezdték el beszélni. Rosszul. Most, sok generációval később sem tudnak angolul, amit itt beszélnek, azt a nyelvészek Anglo-Irish vagy Hiberno-English néven ismerik. Mellette kétségbeesetten és kötelezően oktatják az ír nyelvet az iskolában, minden felirat erőltetetten két nyelvű - de írül nem beszél senki. Egyébként mostanra többen tudnak, és főleg többen beszélnek az országban lengyelül, mint írül, de ez egy másik történet.

Ezt akarja a magyar is? Elfelejteni a maga bonyolult nyelvét, és jól-rosszul, de inkább rosszul gagyogni valami másik nyelven, ami sem a gondolkodásmódjához, sem a szokásaihoz, sem a kultúrájához nem illik? Már persze ha cél, hogy ez utóbbiból megtartsunk bármit is.

Én próbálkozom. Ha odafigyelek, és rászánom az energiát, szebben és helyesebben tudok magyarul, németül vagy angolul beszélni, mint az őslakók 95%-a. Senki nem mondhatja rám, hogy elfelejtettem volna az anyanyelvemet. De akkor miért nem értem, ha magyarországi magyarok beszélnek? Valaki mondja meg...

Mert mit adtak a rómaiak az óbudaiaknak? Aquincumot. Jó, jó, de Aquincumon kívül mit adtak nekünk a rómaiak. Az Amfiteátrumot. Na jó, de Aquincumon és az Amfiteátrumon kívül mit adtak nekünk a rómaiak? Kövezett utakat. Hát, ez az, miféle vacak utakat? Kétezer év alatt simán tönkrementek, kimászott alóluk a föld, elgörgette a köveket a víz. Nem volt azokban anyag, ki lett az spórolva, nem adtak azok a rómaiak örök utakat nekünk, óbudaiaknak. Kétezer éve várjuk az utat. A várakozási idővel már az ékezeteink is megnyúltak, útat akarunk. Óriás újságokból kivágott betűkkel úton, útfélen küldjük üzeneteinket: nézzenek bár csörgősipkás bolondoknak minket, de akkor is utat akarunk. És járdát, hogy a vidám gyalog galoppozás helye is meglegyen. Mert mit adtak nekünk a rómaiak? Járdát nem. Brian életére mondom, kétezer éve nem adnak nekünk járdát a rómaiak.

 Budapest III. kerület, Remetehegyi út

Épp az imént rakta le, most pedig nem találja? Tegnap még megvolt, ma viszont már nyoma sincs? Ha már gyógyszert szed a feledékenységére, azonnal hagyjon fel vele! Tárgyai eltűnéséért egy megdöbbentő természeti jelenség a felelős. Elkallódott kulcsok tömegét, bal lábra való zoknik ezreit, befizetett adóforintok milliárdjait szippantotta már magába a félelmetes óbudai fekete lyuk. Az alábbi fotón éppen egy fa tűnik el benne, de egy komplett nyerges kamiont is elnyelt már.

Amikor már minden utcában pucolódik egy ablak, amikor a pók a spájzból a szabadba költözik, amikor újra bukósisakokon maszatolódik a muslica, és amikor a váci Duna-partra költöznek a vízipipák...

akkor végre biztosra vehetjük, hogy itt a tavasz.

Özvegy Kiss Nándorné (született Széppataky Adelaida) óbudai lakos hetedik emeleti otthonának konyhájában konzerves dobozba fügemagot ültetett. A dobozt ablakba tette, a földet három naponta öntözte, a sarjadó növénykét szép szavakkal biztatta.

Ugyanezen a lakótelepen Papp Tiborné (született Vinyovszki Jolán) megszülte első gyermekét. Tibikének keresztelte, a szabadegyetemet végzett szembe szomszéd azonban teljes meggyőződéssel állította, hogy Tibikében valójában Gótama Sziddhártha, közismertebb nevén Buddha öltött testet.

Egy tavaszi reggelen özv. Kiss Nándorné Adelaida néni fügéje a hetediken kisarjadt a konzerves doboz földjéből. Ugyanezen a reggelen a rózsaszín bugyiba öltözetett ifj. Papp Tibike eltűnt negyedik emeleti járókájából és vele együtt nyoma veszett apró műanyag elefántjának is. Papp Tiborné Jolika fájdalmas sikolyára kezdetben csak a néhány száz közvetlen szomszéd szaladt össze, pár percen belül azonban már az Óbudai lakótelep több ezer fős közössége Tibike eltűnésén (valamint a rózsaszín bugyi tényén) szörnyülködött. Egyedül a szembe szomszéd mosolygott szelíden. A közös képviselő mentőt hívott a szembe szomszédhoz, de Papp Tiborné Jolika minden kapaszkodót megragadott, hogy Tibikét előkerítse. Mit tud? - hörögte, körmeit a szembe szomszéd karjaiba vájva. Fügefát kell keresnünk! - jelentette ki a szomszéd. A közös képviselő megsürgette a mentőket, Jolika pedig mélyebbre vájta körmeit. Nekem van egy - vetette közbe a tömegben sodródó Kiss Nándorné Adelaida néni, majd a lehetőséget megragadva megkérdezte - Nincs esetleg valakinek fügelekvár-receptje? A szembe szomszédnak volt, ígérte is Adelaida néninek, de tudta, hogy most az anya nyugalma az első. Ne aggódjon asszonyom, Tibike - ahogyan annak idején Gótama Sziddhártha - a fügefa alatt törekszik a megvilágosodásra! Karjaiból Jolika körmei mentén vér serkent (sebeit a kiérkező mentők az események lezajlása után fertőtlenítették). A tömeg Adelaida néni fügefája felé sodródott, de nem találták meg a konzerves doboz alatt Tibikét. Sem a műanyag elefántját. Sem a rózsaszín bugyiját. Az anya felzokogott, a szembe szomszéd azonban továbbra is békésen mosolygott. Menjünk egy emelettel lejjebb! - javasolta. Így járták végig az Adelaida néni fügefája alatti hat emelet összes egyen konyháját, de egyikben sem akadtak Tibike nyomára. Már csak egy lehetőség maradt: a földszinti üzlethelyiség. Ott volt. Tibike volt ott a rózsaszín bugyijában, a műanyag elefántjával.

üzlethelyiség az Óbudai lakótelepen

Elmélkedett. Mikor megtalálták, az üzlethelyiségből már szinte minden felesleges hívság eltűnt.

Tibikének már csak egy agancsos vörös alakot kellett volna a keletkezés és pusztulás örök körforgásába illesztenie, hogy elérje a nirvánát.

Tényleg rózsaszín bugyi van rajta! - álmélkodtak az emberek, és lassan szétoszlott a tömeg.

Eurázsiai bauxitlelőhelyeket kellett volna keresni a földrajzi atlaszban, de az ötödik órában Tzuczwlatseket lefoglalta az unalom. És mivel már öt órája foglalta le ugyanaz az unalom, üdítően hatott Kajlinger odasúgott kínja, miszerint: Szerinted a föcitöri kienged a rötyire? Tzuczwlatsek rögtön tudta, hogy ez a nap sem megy pocsékba. Én nem mennék oda a helyedben, ne tudd meg, mi van ott! - válaszolta hunyorogva. Kajlinger persze részleteket igényelt volna a témával kapcsolatban, de Tzuczwlatsek csak tovább hunyorgott. Az ablak melletti padsorban az óra végére kollektív mítosszá nőtte ki magát a WC-ben rejtőző ne tudd meg mi, izgalmukban többen bepisiltek. Tzuczwlatsek is. Az érintett padsor a következő 3 hétben kizárólag az iskola mellé pisilt, a védőnő a szakirodalmat lapozta, az eurázsiai bauxitlelőhelyek pedig örökre feltáratlanok maradtak.

A projektmanager legifjabb sarjának (úgynevezett Maszatpofi) szobatisztasági teljesítménygörbéjéről szóló elemzés részleteire kellett volna koncentrálni a közösségépítő céguzsonnán, de Tzuczwlatseket már a tízedik percben lefoglalta az unalom. Szabad asszociációk hálójában bolyongva egy eurázsiai bauxitlelőhely mély bugyrába zuhant. Ahogy ott matatott, egy ne tudd meg mi akadt a kezébe. Ezt a bugyorból felszínre cibálta, és másnap már egy egész játékgyár nézett szembe a futószalagon manifesztálódó kollektív mítosszal. Az első darabot Maszatpofi kapta. Szülinapi ajándék volt, világoskék díszdobozban érkezett, ismeretlen feladótól. Maszatpofi szobatisztasági teljesítménygörbéje azonnal reagált a doboz kibontására.

Melléjük akartunk parkolni. Nyomták a dudát. Ok nélkül. Egy helyben álltak, és nyomták a dudát. Sötétített üvegű terepjáróban ültek. Leengedték az ablakot, és minket néztek. Hárman voltak. Két kopasz és egy hajas. A kopaszok komoly arccal ránk meredtek. A hajas vigyorgott. Átlagéletkoruk nagyjából 15 év. A hajas nélkül 3 év. A kopaszok még mindig ránk bámultak. Kezeslábasuk nem zizzent. A hajas ölében ülve a dudára dőltek. Ablakuk sötétített, autójuk terepjáró. És kopaszok. És nyomták a dudát.

Így, csupa nagy bötűvel. A közúti járművek 2000-ben (!) bevezetett, kötelező, időszakos műszaki vizsgája (kivéve, ha a kocsi elég öreg :-), vagy ideje java részét nem a főszigeten tölti). Ez először az új kocsi regisztrálásától számított 4. évben kell, utána minden 2 évben. Ha a gépjármű import (mint a miénk), akkor a regisztráció után elvileg azonnal: 48 óra alatt készül el a törzskönyv, onnantól lehet időpontot kérni online.

Na itt akadtam én el: először be sem engedett a rendszer. 24 órával később beengedett, de időpontot azt sehol nem találtam a következő 3 hónapon belül. Nem csüggedtem, van időpontkérő telefonszám, hát felhívtam. Néhány órával később még mindig nem sikerült élő embert teleponvégre kapnom, a számítógép pedig nem értette a problémámat. Még mindig nem csüggedtem, hisz van e-mail cím is megadva, ott is lehet időpontot kérni. Kértem. Ezt a választ kaptam:

"Dear Peter,

We are fully booked at the moment. I have put your file on the callback list for Blarney and we will you an appointment in the post.

Best Regards,

Lorraine

p.s Please be aware that you can now book online at www.ncts.ie"

Azon kívül, hogy a kávé keresztben megakadt a torkomon, hirtelenjében csak annyit tudtam reagálni, hogy Blarney a megye északi részében van, én pedig délkeleten lakom, félúton két másik vizsgaállomás (Little Island és Youghal) között, tehát ez nem annyira lesz jó. Aztán itt egyelőre el is akadt az ügy.

Tehát: műszaki vizsga nélkül a kocsi nem közlekedhet. Vizsgaidőpont pedig NINCS, és kész. Bocs, tele vagyunk. Tehát mint a jogszabály betartásában akadályoztatott polgár ezt a levelet szépen kinyomtattam, a kesztyűtartóban tárolom, és ha a rendőr megkérdezi, miért nincs vizsga az autón akkor azt felelem, hogy ezért. Meg hogy a brit vizsgája szeptemberig érvényes (amit elvileg az ír rendőr nem ismer el, de gyakorlatilag talán mégis, ha már ír vizsgára vinni lehetetlen).

Végkövetkeztetés: a rendszer nem működik, de ezt tudják, és kit érdekel? Meg tudjuk magyarázni...

Az általános iskola 8 éve alatt kaptak a szülők karácsonyra éleit tekintve igen recés, hőre lágyuló műanyagból hajlított cipőkanalat, préselt faforgácsból lombfűrésszel kimetszett hörcsögkörvonalat, csirizes szélű bűvészlapkákat, keresztöltést imitáló díszítéssel ellátott textil könyvbugyrot, technokollal ragasztott dombor könyvjelzőt, szemkörnyékre szögheggyel bökő periszkópot, berogyó oldalú papírdobozt, valamint gally-tutajt lepedővitorlával. Mindezek a technikakönyv útmutatásai alapján készültek, tanári felügyelet alatt. A felsorolt tárgyak közül némelyik használható volt, de legalábbis ártott.

Takarít a tavasz, imitt-amott már vizet áraszt. A hócsúszásveszély-jelző dizájn szezonja ez. A vészjelző készítésének útmutatásait ugyan nem tartalmazta a technikakönyv (így a szülők sem könnyezhettek meg ilyesmit fa alatt), de a milljom órában véghezvitt hajlítás, fúrás, vésés, fűrészél-nyikorgatás kreativitás-fejlesző hatásának köszönhetően felnőtt korunkra sem jövünk zavarba a kihívásoktól, így tele van a város leleményesebbnél leleményesebb modellekkel. A fenti munka a minimáldizájn megtestesítője Óbuda szívében. Mert mit követel az élet? Lécet, szeget, kalapácsot, kartonpapírt és filctollat. Előkelőbb kerületekben azonban teljes járdaszakaszokat elkerítő ipari műanyag szalag védi a gyalogost a járdahasználattól. Máshol megengedik a járdahasználatot, de csak saját felelősségre (beleegyező nyilatkozatot nem kell aláírni). Viccesebb városrészekben hókupacok tetejére helyezett A5-ös méretű táblácskán, 12-es betűmérettel vezetett 8-10 sorban értesülhetünk a hóomlás veszélyeiről. Brutálisabb utcákban járdaközépen szétplaccsanva kinyiffant jégtáblák látványa jelzi a vészt. Annak eldöntése, hogy azok spontán omlás következtében, avagy formabontó kreativitás-megnyilvánulás keretében placcsantak-e ottan szét, maradjon az élménybefogadó feladata.

Puncstortát a pénztárnál, almás rétest a pultnál, pálmalevelet a pénztárnál, pitét a pultnál, nőiszeszélyt a pénztárnál, üdítőt a pu...pé...pu...aaaaaaaa...pénztárnál...diós kiflit a...mittudoménhol, azt inkább nem is merek venni, hanem inkább egy forró csokit, mert azt biztosan a pénztárnál...a vizeset a pénztárnál, a tejeset viszont a pultnál...akkor a tejes kávét is a pultnál?...nem?...azt mért a pénztárnál? Mindegy, nem érdekes, egyet kell megjegyezni: HA A GOFRIS PULTON VENTILÁTOR ÁLL, AKKOR KIZÁRÓLAG - ÚJRA MONDOM - KIZÁRÓLAG AZ UTCA FELŐL VAN KISZOLGÁLÁS!!! Ha ezt nem jegyezzük meg, és a kiállított ventilátor ellenére is a pultnál próbálunk gofrihoz jutni, a következő választ kaphatjuk a keménytarkójú szakembertől: Mit gondol, tán a meleg miatt van itt a ventilátor? Hát nem egyértelmű? Azt hiszik, hogy a hátam mögül is van kiszolgálás? Hányan jönnek még ezzel? Ma az ötvenegyedik hülye vevő! Hát nem csoda, hogy itt tart ez az ország, ha ennyi kretén van! Na tessék, egy újabb! Hányan jönnek még?

Na, ezért mondom, figyelmezzünk arra a ventilátorra! Ha ezt elmulasztjuk, és a téli mínuszokban nem az utcára nyíló hajóablakon át, hanem a fűtött kiszolgálóegység pultján pihenő ventilátor mögül tennénk fel a kérdést a Jégbüfében található (saját honlapja szerint) "több mint 20 éve óriási sikerrel üzemelő, hagyományt őrző Goffry sarok" szívének és lelkének, hogy Tessék mondani, vaníliás van?, akkor egy szempillantás alatt az ötvenkettedik hülye vevővé, úgynevezett kreténné válhatunk, és rögtön nem lesz csoda, hogy itt tart ez az ország. De ha mindenki megtanulja, hogy a ventilátor pultra való kihelyezése minden valamire való helyen azt jelenti, hogy A melegben való kiszolgálás nyárig szünetel, tessék szíves lenni a hidegben sorban állni!, akkor bízvást nem fog itt tartani ez az ország. Na, csak mondom, ventilátort figyelni!

Bár Budapest nyomokban tartalmazhat tömegközlekedési eszközöket, a buszt immár hatodik napja hiába szuggeráljuk.

A hetedik napra pihenést tervezünk egy csuklós busz dupla ülésén ringva, halkan zizegő Metropol-paplan alatt. Jobb helyeken 9400 Ft-ért a zavartalan pihenés lehetősége mellé svédasztalos reggeli is jár, de mi nem vagyunk telhetetlenek. Csak jeleznénk: 6 nap alatt egy egész világ kollektív szerződését gatyába rázta valaki.

Nehéz éven vagyunk túl, de a hivatal most is segített, hiszen Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata -előzetes fenyegetése ellenére- útépítéssel nem zavarta a lakosság közlekedését. A türelmünk természetes.

Budapest, III. kerület Remetehegyi út, 2010. január 3.

Jön, jön!...Ez valaki más...De az ott...Jön?...Nem jön? Gyere már! Ne te gyere, te menjél tovább! Jól van, akkor ácsorogjál itten, de ne gyere közelebb! Jól van, de most már aztán még közelebb tényleg ne gyere!...Jön már?...Most egy pillanatra nem figyeltem, erre rögtön az orrom felé nyúlkálsz? Nehogy azt hidd, hogy én közelebb megyek! Nem, ha leguggolsz ide, akkor sem! Ha a fülemet vakarod, akkor sem! Most mit nézegeted a fülemet? Én talán birizgálom a tiedet?...Jön már?...Most meg a nyakörvemet tekergeted?...A másik irányból sem jön? Nem? Jöhetne pedig most már, igazán, mióta várok itt!...Megint durrant! Hallottad? A frász jön rám! Az előbb is ez volt, még szerencse, hogy gyorsan futok! Jól van, a fejem tetejét vakargathatod, amikor ilyen marha nagyokat durran a föld, de hagyjad már a fülem! Talán ő is összetojta magát a durranástól, és elbújt, azért nem jön? Most menjek el megkeresni? És ha megint nagyot durran?...Ott? Az ott...Menjél már arrébb, nem látom, hogy...Ő az?...Ő az! Jön, jön, jöööööööööööööön! Hol voltál? Menjünk már be, megint durran!

Ilyen volt egy fehér bundás lipótvárosi lakos petárda-durrogásokkal teli Szilvesztere. Ő megtalálta a gazdáját, de azért telefonszámos bilétát vagy fültetoválást, valamint petárdamentes BUÉK 2010-re.

A Vásárünnep utolsó vásárnapjaira szóló jókívánság a Nyugati téren: