Az enyém is koszos ám. Általában. Mentségemre szóljon, hogy minden reggel és este kavics-por-sár elegyében tapodok a járda nélküli utcánkban, ahol az autók leszorítanak az aszfaltról. Úri lócsiszárral (ha bever sárral) nem pörölök, de nem is törlöm le.

Azt hiszem, a cipőfényezés olyan, mint a kocsimosás, ritkán érdemes. Ha reggel kifényesítem (amit általában nem teszek meg, csak letörlöm róla a koszt), akkor mire a munkahelyemre jutok - de néha már a falu főutcáján lévő buszmegállóig is -, koszos lesz. Ha olyan helyre megyek, ahol számít a megjelenés, viszem magammal a "villám-fényezőt", és közvetlenül érkezés előtt alkalmazom.

A másik, hogy vannak emberek, akiken nem fog a kosz, izzadság, sár, képesek akár vállfaként viselkedni. Édesanyám volt főnöke, Böcker úr volt ilyen: bemászott a raktárban a dobozok közé, vagy a pult alá, és úgy jött elő, mint akit frissen mosva és vasalva húztak ki a szekrényből. Hogyan csinálta, rejtély.

lehet, hogy csak nekem mániám ez a dolog a cipőtisztítással? attól kapok gutaütést, amikor kikent-kifent belvárosi cicababákat látok olyan cipőben, amin látszik, hogy nem az elmúlt tizenöt percben lett piszkos, hanem az elmúlt másfél hónapban. tény és való, budapestnek megvan az az érthetetlen sajátossága, hogy még az V. kerületben sem lehet három lépést úgy megtenni, hogy az ember ne legyen térdig egy merő mocsok. de ha valaki minden indulás előtt áttörli a cipőjét, többé-kevésbé felveheti a harcot a kosszal. ha az átlagos járókelő olyan piszkos ruhában járna, mint amilyen piszkos cipőt a lábára húz, hát nem tudom, hogy néznénk ki... igénytelenség made in eastern europe?