Napsütéses téli délelőtt jöttünk össze Budapest egyik szűk utcáján. Közülünk négyen lapáttal érkeztek, és maguk után csalogattak egy markolót is. Rögvest mély árkot ástak, hogy a néhány évvel ezelőtt lefektetett csatornahálózatot most, a fagy beálltával megpiszkálják. A szűk utca fele eltűnt, a másik felén pedig a markoló forgolódott. A maradék 20 centiméterért mi, többiek küzdöttünk: egy garázsból tolatni kívánó, egy jobbról érkező, valamint 4 balról sorakozó autó, továbbá a leggyengébb láncszem, a gyalogos. A gyalogos elugrott a hirtelen tolató markoló mögül, a jobbról érkező furakodni próbált, a gyalogos elugrott a hirtelen furakodó elől, a balról érkezők sorvezetője hezitált, a gyalogos hezitált a hezitáló hezitálása miatt, mindenki megmerevedett, majd a gyalogos megugrott, és egérutat nyert egy leágazó utcán. Egy kiskirály kidudált az abroncslábakon forgó cifrapalotájából. Egy lapátos ordított. Mit vagy olyan türelmetlen, kirángatlak az autódból, ne dudáljál rám, én dugom el a szarodat! A gyalogos a mellékutca nyugalmában a dudáló autóba egy urológust képzelt, aki csakazértis kipiszkálja azt, amit a lapátos a csatornába eldug.

Könnyed mélázásából egy sárga buszon ébredt. Jöjjön előre az, aki hátul szállt fel! - recsegte a buszvezető szavait a hangszóró. A gyalogos az utastársak tekintetétől övezve előre kullogott. Mit követtem el? Hátul szállt fel. Úgy tudom, hogy érvényes BKV-bérlettel Budapest területén a sárga buszokra is fel lehet szállni. Igen, de nem hátul, hanem elől. Mindig hátul szállok fel, és a kollegáinak ezzel még sosem volt problémája. Pedig az úgy nem szabályos. Rendben van, ezt is megtanultam, de nem lehetett volna, hogy kevéssé megalázó módon közli ezt velem? Ez nem volt megalázó, szépen bemondtam a mikrofonba. Más ötlete nincs ezzel kapcsolatban? Nincs. És tényleg nem volt több ötlete. A gyalogos a további együtt gondolkozás lehetőségét feladta, mert éppen ekkor Tina Turner a sofőr rádiójából igen hangosan üzente, hogy we don't need another hero.

A gyalogos a végállomáson félve szállt le az első ajtónál (hátha ilyet csak a hátsónál szabad), majd gyomorszorító érzéssel kísérve közeledett a metróhoz, ahol előző nap egy forgalmi fennakadásból kifolyólag keveredett beszélgetésbe az egyik ellenőrrel. Valami probléma van? Nekem nincsen semmi problémám. Ez örvendetes, de én most arra céloztam, hogy talán nem jár a metró. Az nem jár, csak Újpest Központ és az Árpád híd között. És esetleg lehet tudni, hogy mi történt? Honnan tudjam én azt?! A gyalogos jöjjön, aminek jönnie kell alapon folytatta az útját. Be is ért a munkahelyére, ahol gyermekeket gyógyított pszichés alapon, hogy ne legyen belőlük se dudáló kiskirály, se ordító lapátos, se népnevelő buszsofőr, se hatalmi mámorban úszó ellenőr, se mindezektől agybajt kapó gyalogos. Munkájának sikeressége nagyjából 20 év múlva mérhető, de nagyon igyekszik.

A gazdag festmény-, szobor- és bútorgyűjteménnyel bíró Kiscelli Múzeum gesztenyésében időszakos kortárs kiállítás nyílt. Az iparművészeti alkotásokat bárki díjtalanul megtekintheti egy kellemes séta alkalmával, vagy akár a Kiscelli utcában reggelente feltorlódott autósorban várakozva.

Az interaktív kiállítás keretében a dísztárgyak meg is érinthetők, sőt, karácsonyi jótékonysági akció keretében a rászoruló audisok egy-egy alkotást ingyen el is vihetnek. A tárlat izgalmait fokozandó, a sétára kapható látogatók maguk is kitúrhatnak műalkotásokat az avarból.

A régészkedni vágyóknak külön meglepetést jelenthet az úttesten szétszórt megannyi töredék, amelyeket kitartó munkával ügyesen összeilleszthetnek, darabot a darabhoz passzinthatnak, imígyen rekonstruálva az eredeti alkotást. Megjegyzés: a kiállítás költségvetése sajnos igen szűkös, ezért a rekonstruálási szándékkal érkezőknek maguknak kell technokolról gondoskodni.

A tárlat hóesésig, valamint olvadás után látogatható, a régészkedés lehetősége azonban egész évben adott. Jó szórakozást kívánunk minden kedves olvasónak!

Budapesten, a Szépvölgyi úton kakiló kutyának díszcserje mellé kikötődni tilos. Vagy az is lehet, hogy itt csak az oldalán NO! mintájú, farkán pöttyös, fülben és orrban fekete, amúgy fehér kutya kakilhat kikötődve a cserjésbe. Mindenesetre a kutyákra nézve tilosnak tűnik valami. Vagy nem? Lehet, hogy semmi sem tilos, hanem ez a kakiló kutya-tematikát feldolgozó életképdísz, amolyan streetart? Tiltás vagy sem, mindenesetre ez sokkal ízlésesebb, mint a párszáz méterrel arrébb kihelyezett szöveges egység.

Piknik válasza kapcsán (miszerint a jól sikerültnek titulált bejegyzéseiért egy maréknyi palacsintát kért) jutott eszembe e fotó, melyen a nagy dotcom lufi és kidurranása kapcsán (2000-2001) sokat mulattam.

Az itt látható képet a "palacsintás esetre" aktualizáltam.

Egyúttal üzenem Pikniknek, hogy újra Magyarországon vagyok, és a következő pár hétben bármikor szívesen látjuk akár palacsintára, akár almáspitére. És ha szeretne, akkor akár társasággal is jöhet, hiszen annyit írt már ide, hogy abból többeket is elkosztoltathat.

Huszonhárom lövetű robot, duplamutáns tyrannosaurus rex, acélfogú plüsskrokodil, illem- és etikett-tanár, fluoreszkáló szemű bögöly. A termelési manager ezen a ponton színezék- és tartósítószer mentes gyümölcslével öblített le egy kék, meg egy rózsaszín bogyót, majd szemhéjait félárbocra löttyesztve hallgatta tovább a kreatív csapat brain stormingját az "agresszor aprójáték"-értekezleten. Atyaég! - ennyit sóhajtott. Atyaég másfél Volton világító villámokkal - kapta fel az ötletet a design manager, és egy fáradhatatlan gyakornok a marketinges osztályról ezt is felírta a flipchartra. A termelési managernél sárga bogyó is volt.

Tzuczwlatsek az irodai fikusz alatt egy ergonomikus székről csúszott egyre lejjebb. A szemben ülő belső humánerőforrás manager arca mögé fókuszált úgy, hogy a fent nevezett kollega feje Tzuczwlatsek látómezejében megkettőződjön. Az egyszerű nézés kevés, a bandzsítás már sok. Finom koordinációt igénylő gyakorlat ez, mely remekül edzi a szemlencsét mozgató izmokat. Mióta a neonfényes nebuló években Tzuczwlatsek hiába próbálta megtippelni a szemvizsgáló táblán közölt információkat, szemüveget hord. Kajlinger egy napon közölte, hogy a Búvár Zsebkönyvek szerint szemüveg ellen bandzsítani kell. Onnantól kezdve napi kétszer fél órát bandzsítottak. Mondta is a Kajlinger faterja, hogy bár a tanulásban lennének ennyire szorgalmasak, de ők nem értek rá efféle kívánságokkal foglalkozni, mert az egészség mindennél fontosabb. De mikor azt a marha nagy gyereket a 6. c-ből egyszer pont arra ette a fene unalmában, ahol Tzuczwlatsekék optikai edzést tartottak, rögtön elvigyorodott, és mutáló hangjával 4 oktávot rabul ejtve a délutánba kukorékolta, hogy BANDZSÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁK, Tzuczwlatsek és Kajlinger bosszút esküdött. VINNYETTA! - ordították, de a marha nagy gyerek megint csak felröhögött, hogy AZ VENDETTA, TI HÜLYÉK, és már rohant is, hogy iskola és telep szerte senki se maradjon ki a hírekből (jelenleg egy bulvárlap főszerkesztője - szerk).

Tzuczwlatsek és Kajlinger fegyverkezni kezdett. Mid van? Rágópapír-gyűjteményem. Valami veszélyesebb? Pucérnőcis kártyám. Mutaaaaa! Eddig jutottak első nekirugaszkodásukban, de aztán kimentek a konyhába vajaskenyérért, és meglátták a sodrófát. Ezzel már meg lehet nyerni egy háborút - gondolták, és birtokba vették a szerszámot. Tzuczwlatsek lenyúlta a bátyja piros bukósisakját, Kajlinger pedig felkötött egy úttörőnyakkendőt, mert az színben harmonizált a bukósisakkal. Frissen keletkezett csapatszellemüket a játszótérre telepítették, és a beton pingpong-asztalon állva várták a marha nagy gyerek érkezését. Nem tudhatták, hogy az eközben csoki-vanília-duplacitrom-habot nyal az eszpresszóban. Huszonöt perc múlva felvetették, hogy ez unalmas, további 12 perc múlva pedig eleredt az eső. Tzuczwlatsek és Kajlinger megállapította, hogy a marha nagy gyerek - minden jel szerint - megfutamodott, újra rend van, így most már nyugodtan haza is mehetnek.

Ez jó lesz, csak menjünk már ebédelni! - közölte a termelési manager, és kihúzta Tzuczwlatsek ceruzája alól a papírt, amelyre Tzuczwlatsek emlékeibe merülve önkéntelenül firkált. Az "agresszor aprójáték"-értekezlet bezárult, másnap pedig már megannyi sodrófás Tzuczwlatsek és Kajlinger sorjázott a futószalagon, és került a fa alá Szenteste.

Persze előfordulhat, hogy a fenti történet csupán a képzelet szüleménye, csak mikor egy doboz aljáról előkerültek ezek a fazonok, próbáltam megtalálni a legegyszerűbb magyrázatot, hogy miért pont baseball-ütős, bukósisakos csibe, és miért pont úttörőnyakkendős, botos kutya? Hogy megy ez a játékgyárban? Tudja valaki?

A tűz- és munkavédelmi oktatásra jött? Akkor jöjjön közelebb, mert nincsen hangom. Úgy reméltem, hogy senki sem jön, rohadtul fáj a torkom. Na, mindegy. Györgyi vagyok. Mi maga, új belépő? Bassza meg! Hát, nem fogok mindent elmondani, csak a lényeget. Huszonnyolc éve oktatok, azalatt kiderült, mi a fontos. Mert untathatnám most mindenféle szarsággal, de attól én is rohadtul szenvednék, úgyhogy csak így közvetlenül beszélgetünk.

Na, a munkavédelemből az a lényeg, hogy három féle bajod lehet, tegezz nyugodtan, az egyik a vegyi ártalom. Mi vagy te? Ja, akkor te nem leszel kitéve vegyi ártalomnak, hanem tudod mi bajod lesz, a pszichés ártalom. Jaj, ebben az országban mindenki mellé kéne egy pszichológus. Mellém nem, isten ments, de úgy általában az emberek teljesen ki vannak fingva. Idegeskednek a munkahelyükön is, meg otthon is, és akkor ez a kettő összefolyik, és erősíti egymást, végül aztán megbolondulnak. Én megtanultam egy módszert, az agykontrollt. Elmegyek a fogorvoshoz, és érzéstelenítő nélkül vésheti a fejemet, mert az agykontrollal tizedére csökken a fájdalom. Hetven éves vagyok, megéltem már mindent, 11 embert temettem el, ezt valahogy ki kellett bírni. De sosem sírtam. A humorom átsegít mindenen. Húsz évvel ezelőtt például eltört a combcsontom. Műteni kellett. Beszúrtak a térdemnél egy drótot, felvezették a combomon egészen a csípőmig, és a monitoron néztük, mi van bent. Közben én szétvetett lábakkal feküdtem, közöttük két marha szép orvos, és már özvegy voltam, hát úgy elkezdtem röhögni, hogy azok komolyan megijedtek. Kérdezték, mi van. Én akkor elmondtam neki, hogy özvegy vagyok, ők meg milyen szépen állnak a lábaim között, rögtön ketten is, mire ők is elkezdtek röhögni. Abba kellett hagyni a műtétet. Ilyet sem láttak még. De azt is kimutatták, hogy amelyik kórteremben én fekszem, ott mindig előbb gyógyulnak a betegek. Mert mi van egy kórházban? Rohadt nagy depresszió.  Namost, én egy ponton átveszem a hatalmat a kórteremben, és mindenkivel elbeszélgetek. És muszáj röhögni, mert olyan vicces, ahogy ott fekszünk. Egy idő után a többség röhög, és gyógyulunk. De én a temetéseken is röhögök. Nem szoktak engem ott szeretni, de én abban is csak a viccet látom. Sosem tudtam sírni. Mondta egyszer egy orvos, hogy te Györgyi, sírjál néha, mert különben egyszer durván ki fog törni belőled a feszültség. Szerinted kitört? A lófaszt! Agykontroll. Meg a humor. De figyeld meg, itt pofázok már egy ideje, pedig alig van hangom, de mert te szimpatikus vagy, már alig érzem a fájdalmat. Pedig rohadtul fájt a torkom, semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez. Hát, erről beszélek. Na, hol tartottam? Ja, a pszichés ártalomnál. Igen. Aztán a harmadik a vírus, meg mindenféle biológiai ártalom. Hogy bemész, és rád köhög valaki, mert betegen megy be dolgozni. Megülhetne a seggén, de bemegy, és terjeszti a vírust. Hát, ennek is ki leszel téve. De nehogy azt hidd, hogy tudsz tenni ellene valamit. Csak mondom, hogy ezekre kell számítanod.

Aztán mi van még? Hát, a munkavédelemhez tartozik az is, hogy milyen cuccban dolgozol. Mert egyszer például egy nő papucsban indult lefelé a lépcsőn, és elesett. Namost , ez munkahelyi baleset, de mivel nem zárt cipő volt rajta, nem volt előírásszerű a viselete. Akkor ez az ő hibája, de nagyon fontos, hogy mit vallanak a szemtanúk. Ha azok azt mondják, hogy de igenis, cipőben volt, akkor én nem fogok szőrözni. De ha azt mondják, hogy papucsban volt, akkor én lehetek akármilyen jóindulatú, nem hamisíthatom meg a tanúvallomásokat. Azt akarom ezzel mondani, hogy érdemes mindenkivel jóban lenni, hogy bárki talál meg, neked kedvezően hazudjon. Ez a lényeg.

Mit mondjak még a munkavédelemről? Nagyjából ennyi, talán még azt érdemes tudni...ez meg ki a nyavalya?...ez most ide jön?...én nem fogom előröl kezdeni!...nem ide jön, jól van! Hát, szóval a hozzáálláson múlik. De nehogy azt hidd, hogy ez csak a munkára érvényes! Mindenre! Nekem annyi bajom volt már, rég rokkant lehetnék, de én műtött lábbal barlangásztam. Azt mondták, hogy az a vas, amit belém ültettek, két évig bírja, aztán már húsz éve bennem van. Mi már együtt rohadunk meg. A vas, meg én. Meg a gyógyszerek is olyan erősen hatnak rám, hogy az már nem átlagos. Be is választottak mindenféle  kísérleti csoportokba, mert annyira nem vagyok mindennapi.

Na, mondom a tűzvédelmet. A tűzoltók számát tudod? Namost, ha felhívod őket, akkor baromira nem mindegy, hogy milyen sorrendben mondod a dolgokat. Baromira nem mindegy! Mert ha mondjuk azt mondod, hogy Üllői út, akkor abból még a franc se tudja, hogy melyik kerület. Na ezért először a kerületet kell mondani. Akkor ők rögtön benyomnak egy gombot, amire az adott kerületben már csúsznak le a tűzoltók a rúdon, pedig te még nem is mondtad meg az utcát. Perceket lehet vele nyerni. Mi például most a nyolcadikban vagyunk. Ha lángolnánk, és mondanánk a tűzoltóknak a nyolcadik kerületet, akkor rögtön indítanák a nyolcadikból a kocsit. Igen ám, de a kilencedik kerületi tűzoltóállomás közelebb van ide, ezért ha megmondjuk az utcát is, akkor onnan is jönnek. Rögtön kettő is jön tehát, egy innen, egy meg onnan. Hát ezért nem mindegy, hogy mivel kezded.

Persze nem csak az a fontos, hogy milyen messze van a tűzoltóállomás, hanem hogy mi a napszak, meg hogy milyen az infrastruktúra. Mert én például hajnalban járok, mert akkor 4 perc alatt beérek kocsival. Ha csak egy órával később indulnék, akkor ugyanaz az út 45 perc. Hidd el! Marha nagy a forgalom! Meg őrültek az emberek! A férjem, amikor engem vezetni tanított, mindig azt mondta, hogy csak arra gondoljak, hogy a többiek állatok. Hiába vezetek én jól, ha a többiek nem tanultak meg, akkor nekem is bajom lehet. Egyszer meg egy gyalogos ugrott elém. Azt gondolta, hogy neki át kell szaladni az úton, és pont az én autóm elé kell vetnie magát, hogy elüssem. Na, nekem akkoriban hosszú, szőke copfjaim voltak, és olyan csöcsös-bögyös fiatalasszony voltam, de dzsúdóztam, ezért kiszálltam a kocsiból, és úgy elvertem azt a hülyét, hogy a rendőrnek kellett leszednie róla. Mit csinál maga? - kérdezte. Mondom, kipofozom belőle, hogy máskor ne ugráljon az autók elé, mert engem veszélyeztet vele.

Azt jegyezd még meg, hogy ha tűz van, akkor a kis, zöld embert kell követni! Esküszöm, a londoni metróból sosem találtam volna ki, ha nincsenek ott kis, zöld emberek, mert az egy többszintes labirintus. A zöld emberek mutatják az irányt. Namost, ha menekülsz, akkor jó, ha a hónod alá kapsz két gyereket, és azokat is kiviszed. Hát, ezek vannak. Most nem fogok mindent részletesen elmondani, hogy melyik ablak van berácsozva, meg hogy melyiket lehet kiszedni, mert azt a tűzoltók úgyis tudják, marha bonyolult ábráik vannak, te csak menj a kis, zöld emberek után. Most még mindig van 44 másodpercem. Hát, jó volt ez így, ugye? Agykontrolloztam, hogy ne jöjjön senki, és hogy bejött ez is. Jó, hát te jöttél, de egy embernek nem kell hangosan beszélni, meg sokat magyarázni, de van, hogy hatvanan ülnek ebben a teremben. Na, jól van, örülök, hogy jól éreztük magunkat!

A szociotipp

A társadalomból mintát venni, és az elidegenedés mértékét szociológiai terepmunka keretében megvizsgálni úgy kell, hogy az ember autóba száll, kanyargós utakon halad, majd Budapest határában, egy erdő ölelésében, korom sötétben, egy kisforgalmú, de nem elhagyatott aszfaltúton beszerez egy defektet. Bekapcsolja a vészvillogót, kiteszi a háromszöget, neurotikusan ugráltatja a zseblámpa fényét a csomagtartóban, szétterít a földön 10-15 féle különböző eszközt, majd imígyen egy sávot elfoglalva másodmagával konzíliumot tart a punnyadt jobbelső felett. Javasolt mindezt enyhén szitáló esőben végrehajtani (PhD-fokozattal felhőszakadás is megengedett). A terep ilyetén előkészítése után következik maga a vizsgálat. Javasolt időtartam: 1 óra. Teendőink a következők:

1. Forgalomszámlálás: az egy óra alatt mellettünk elhaladó autók mennyisége (példánkban legyen mondjuk 67 - megjegyzés: számlálni pontosan érdemes, nem ilyen slendrián módon).

2. Az egy óra alatt folyamatosan jöjjünk-menjünk, tűnjünk el az autó mögött, majd bukkanjunk elő ismét, a zseblámpa fényével nonfiguratív ábrákat vázoljunk az éjszakába, és igen feltűnően szerencsétlenkedjünk (példánkban ezt a lépést -elhihetik- egész pontosan sikerült végrehajtani).

3. Egész idő alatt egyszer se tegyünk olyan mozdulatot, amely alapján az arra hajtó autók utasai arra következtethetnének, hogy segítséget szeretnénk kérni tőlük.

4. Felajánlásszámlálás: az egy óra alatt mellettünk megálló és segítségét önként felajánló (esetleg tényleges segítséget nyújtó) autósok mennyisége.

Ezen a ponton megkérek minden kommentképes olvasót, hogy tippelje meg példánk felajánlásszámlálásának eredményét! Azaz: a (nagyjából) 67 autós közül vajon hány ajánlotta fel a segítségét egy óra alatt? Panó kollega a vizsgálat beépített embere volt, ezért a tippelésből maradjon ki, nyomatékosan kérem, ne torzítson! A bejegyzést 2 nap múlva a tényleges mérés eredményének ismertetésével folytatom. Tehát a tippek...

A szociotipp szociovizsgálata

A társadalomból mintát venni, és a mintának az elidegenedés mértékével kapcsolatos attitűdjét a következő lépésekben kell vizsgálni:

1. Az ember leírja szerencsétlenkedésének történetét.

2. Szociotipp formájában mozgósítja mások társadalmunkkal kapcsolatos véleményét.

Most, hogy az adatokat begyűjtöttem és feldolgoztam, közlöm az objektív tényeket:

A szociotipp eredménye: 0 és 1, átlag=0,5

A tényleges felajánlásszámlálás eredménye: 4

Tehát a szitáló esőben, sötétben, Budapest határában, erdőszélen szerencsétlenkedő defekteseknek 1 óra alatt 4 autós ajánlotta fel spontán (tehát minden kérés nélkül) a segítségét. A szociotipp eredményét tehát 3,5 emberrel túlszárnyalta a valóság. Kiegészítő adatok: a 4 emberből 2 tényleges segítséget is nyújtott (1 az emelőt üzemelte be, 1 pedig teljes egészében kicserélte a kereket), a további 2-nek pedig már nem akadt dolga, ezért köszönettel visszautasítottuk a felajánlásukat.

Egy valamirevaló szociológiai tanulmány végéről nem hiányozhat az objektív tények teljesen szubjektív torzítása értelmezése. Az egyetlen példából levont tanulság a következő: Társadalmunk nem annyira elidegenedett, mint amennyire mi azt gondolnánk (magam is 0-t vagy 1-t tippeltem volna). Panó kollegával feltettük magunknak a kérdést: Vajon elvárható-e bárkitől is, hogy egy ilyen helyzetben megálljon, és minden kérés nélkül felajánlja a segítségét? Panó kollegával válaszoltunk is magunknak a magunk által feltett kérdésre: A fene tudja, morálja válogatja, de szerintünk ez nem elvárható, hiszen a defektesek hívhatnak autómentőt, segítőkész családtagot/barátot/ismerőst vagy maguknak taxit. Ha azonban ember áll az út közepén, és zseblámpával egyértelműen jelez, hogy álljál meg és segíts kérlek, akkor illik (persze ezt is morálja válogatja). A (nagyjából) 67 arra hajtóból 63 hasonlóan gondolkozhatott, hiszen nem álltak meg, 4-en azonban nem érezték annyira elidegenedettnek a társadalmunkat, hogy emiatt maguk is elidegenedtek volna. És ez - szerintünk - igen jó arány. És ha még azt is közlöm, hogy senki sem dudált, nem üvöltöttek ránk, nem jöttek nekünk, és nem lopták el a háromszöget, akkor én magam is arra kezdek gyanakodni, hogy csak a fantáziám szüleménye volt ez az eset. Akárhogyan is, Panó kollegával külön megdöbbentünk, mikor belegondoltunk, hogy közös útjaink eddigi három budapesti defektjén mindig mások dolgoztak: egyszer egy haver, egyszer egy kocsmából kiforduló banda, most meg különböző autósok. A mi defektes magatartásunk pedig minden időben konstans: szerencsétlenkedünk.

A fenyőfa nem rossz választás a többihez képest. Ezzel együtt azonban néha meggyűlik a vevő baja az eladókkal. Természetesen az eladók szemszögéből pont fordítva látszik a dolog, ők úgy gondolják, hogy sok a "fura" vevő, akikkel még több a baj. Ahol régebben laktunk, ott egy igazán nagy fenyőfa volt. A helyi pénztárosok közül többen ismertek, azon sem lepődnék meg, ha maguk között a "macerás"-nak neveztek volna, hiszen mindig szóltam (maceráltam őket), ha a pénztárgép által megjelenített ár nem egyezett meg a polcon szereplő árral. (Nos, kérem, ilyen rengetegszer van. Ezt azoknak üzenem, akik még nem vették észre.) És nem csak hogy szólok, de képes vagyok akár 10-20 Ft miatt is feltartani a sort, mivel elvárom a pénztárostól, hogy az alacsonyabb áron adja el nekem a terméket. Rossz vagyok, tudom.

Ennyi bevezető után ime két rövidke szösszenet, ami nem túl rég esett meg velem két különböző fenyőfában. Elöre jelzem, hogy mindkét történetben a magyar eladókat, pénztárosokat fényévekkel meghaladó megoldások születtek, melynek én személy szerint nagyon megörültem.

Az első esetben egy kenyér volt a főszereplő, aki átlátszatlan sárgás-piros zacsiban lakik a kenyerespolcon. A kenyér drága, de legalább finom. A gond az, hogy a zacsin nincs vonalkod, csak a kenyér testén. Azon is a zacskó alja felöli oldalon. Pénztárosunk pillanatok alatt felismerte e helyzetet, miszerint a vonalkódhoz nem fér hozzá anélkül, hogy megfogja a kenyeret. A hölgy nagyon felkészült - ezúton is köszönet neki azért, hogy így állt a témához - és valóban nem nyúl a kenyérhez, inkább engem kér meg, hogy vegyem elő én a zacsiból és mutassam neki a kódot. Én, akit talán macerásnak is neveznek, azt vagyok képes e nagyon ügyfélbarát kezdeményezésre válaszolni, hogy "Az én kezem is koszos!". Rossz vagyok, tudom. A másik fél részéről szemöldök összevon, ajkak beszűkülnek. Én pedig kíváncsian várom, mit tesz, hogy oldja meg a helyzetet. "Akkor most mi lesz?" - kér segítséget tőlem. Szívesen segítek neki: "Gondolom fog egy nejlonzacskót, és azzal veszi ki a kenyeret". Nagyon csúnyán néz rám, majd elmegy a zöldségespulthoz zacsiért. Én meg arra gondolok, hogy milyen jó, hogy vannak felkészült pénztárosok is, akik hajlandóak új megoldásokat tanulni. Persze e gondolatomat nem osztom meg vele, úgy vélem nem lenne tőle vidámabb. Esetleg félre is értené.

A másik esetben egy tej a főszereplő. Kék, dobozos, a tejes hűtőből. És egy másik fenyőfából. Vannak ezek a műanyag bigyók, amelyeket a pénztárnál egyes vevők az általuk vásárolt cuccok elé/mögé szoktak tenni. Én nem használom őket (cserébe elég nagy helyet hagyok a saját és az előttem álló vevő kipakolt cuccai között), inkább kíváncsian figyelem, hogy ki mit reagál, ha bármit is egyáltalán. Vannak akik nem törődnek a dologgal, vannak akik automatikusan tesznek a cuccuk mögé is elválasztó bigyókát (ők vannak többségben), és vannak akik észreveszik, hogy nem tettem, zordan rám pillantanak, majd tesznek bigyókát oda is (ők általában az öreg nénik). Jelen esetben az előttem álló a "nem törődik vele" kategóriába tartozik. Nem is csoda, mert majd fél méter van az ő cuccai és az én cuccaim között. Pénztárosunk azonban fittyet hány a tetemes hézagra és behúzza az első termékemet is az előttem álló vásárlónak. (Rossz vagyok, tudom. Integethettem volna, jelezhettem volna, hogy "Ne, azt ne, az már az enyém!" de ennyi erővel akár műanyag bigyókát is rakhattam volna.) Így inkább kiváncsian figyeltem, hogy mi történik. Az előttem álló vásárló tökéletes angolsággal mondja, hogy a tej már nem az övé. Szerencsére az egyetemes kéz- és fej jelzést is használja, azaz integet és rázza a fejét, így a pénztárosunk tőkéletesen megérti az illetőt. Majd nagyon zordul szemekkel néz rám a dolgozó hölgy, de mivel nem szólal meg pár másodpercig (gondolom bizonytalan benne, hogy beszélek-e magyarul) átveszem a kezdeményezést. Elmosolyodok és közlöm vele, hogy "Csókolom!". Váratlan reakciómat váratlan reakcióval kezeli. Mérsékli zord arckifejezését és ahelyett, hogy kioktatna vagy beszólna, inkább megkérdi "Van 180 Ft-ja?". Vagy nagyon kreatív, vagy sokkal gyakorlottabb a pénztáros hölgy, mint a kora alapján látszik. Magamban szinte ujjongok, hogy hazai viszonlatokban is lehet ilyen szintű megoldásokkal találkozni.

Több ilyen pénztárost/eladót szeretnék a boltokba!

Mintegy 30 millió évvel ezelőtt egy pontosan meg nem határozott napon egy tengeri sün a közelben csoportosuló tengeri liliomok szándékait fürkészve oly szerencsétlenül ütközött egy fésűskagylóval, hogy mindketten legott spirális vonalú süllyedést szenvedtek el. Az első 10 méteren még úgy tűnt, hogy van remény. De nem. Lerakódtak. Ez egy szomorú történet, ráadásul csak egy a sok-sok milliárdból. Na, mindegy.

Ülepedtek, morzsolódtak, majd egy nagy egész részeként megtörtek, aláékelődtek, felgyűrődtek és a felszínre bukkantak. Aztán koptak. Nap, nap után koptak. Azért ligetet növesztettek a hátukra, meg néhány már nem tengeri sünt. Hébe-hóba átmasírozott rajtuk  egy-egy római, átnyargaltak a honfoglaló magyarok, majd a középkorban kevéssé hősies, ám békés emberek kezdték kapirgálni róluk az agyagot. Téglát égettek. És jöttek a német, az osztrák és a lengyel telepesek gyümölcsöt termeszteni és jószágot legeltetni. A XVIII. század végére szőlő települt, a szomszédban pedig egy trinitárius kolostor és templom nőtt ki a földből. II. József a szerzeteseket űzte el, a filoxéra pedig a szőlőt pusztította ki. A kolostorból még a XVIII. században kaszárnya, katonai kórház és szerszámraktár lett, a szőlő helyén pedig a XIX. század végén immár ipari méretű agyagkapirgálásba kezdett az Újlaki Téglagyár. Nevet adtak végre az egykori tengeri sün és a fésűskagyló nyughelyének: Újlak I. agyagbánya.

A Bécsi út - Kiscelli utca - Remetehegyi út - Perényi lejtő által határolt egykori Újlak I. agyagbánya és a Kiscelli kastély, Budapest III. kerület

És jött a XX. század. A kolostort/katonai kórházat megvette egy Schmidt Miksa nevű bútorgyáros, és az épületet a még megmaradt értékek felújításával és további építkezéssel barokk stílusú kastéllyá alakította. Műhelyeket és bútorkiállító termeket létesített. Idehozta érem-, bútor-, festmény- és régészeti gyűjteményét, valamit Elzát, az orfeumtáncosnőt, akit Rózsi (a szobalány) és annak udvarlója egy nap megfojtott, kosárba helyezett és a Dunába dobott. Innentől fogva - ezt mindenki tudja - a kastély kísérteties hellyé vált, tőle északra pedig Újlak I. mormogott. Schmidt Miksa a '30-as években a fővárosra hagyományozta a kastélyt, legyen az múzeum a város örömére - gondolta. A főváros másként vélekedett. Elárvereztette a gyűjtemény jó részét, és csak azután nyilvánította múzeummá azt, ami maradt. A II. világháborúban német katonák vették be magukat a falak közé, kintről pedig oroszok próbáltak bejutni ugyanoda. Bejutottak. És nem csak oda. A kastélyt félig szétlőtték, a park és Újlak I. területe pedig még évtizedekig adott kisebb-nagyobb rutinfeladatokat a tűzszerészeknek. A félig szétlőtt múzeum falaira 1956 novemberében még jó néhány golyónyom felkerült, Újlak I. pedig kisebb hangerővel ugyan, de még mindig mormogott.

Közben a kastély-múzeum parkjából a környező kertekbe barokk angyalkák költöztek. Büdöskék és bodobácsok felett merengtek a múló századokon, vigyázó szemüket pedig a bauhaust pajkos lezserséggel utánzó szocreál családi otthonokra emelték. És akkor Újlak I. nem bírta tovább. A '60-as években agyagrétegei szétcsúsztak, magukkal rántva a Remetehegyi utat, leszakítva egy-egy beépített konyhapultot, elsüllyesztve néhány reményvesztett barokk angyalkát. Újlak I. összeroppant.

Rekultiváció! Ezzel a felkiáltással ment tovább az élet. Öt fővárosi kerület kommunális hulladékával és 2 millió köbméter sittel foltozták be a sebet szorgos hivatali megfontolások éveken át, majd elföldelték a tetemet. Építési tilalmat és zöldövezeti parkterületet helyeztek kilátásba. A ráérősen bomló Skála Kópés zacskók fölé újra liget nőtt, visszajöttek a sünök, hozzájuk csapódtak a fácánok, vaddisznók, rókák, olykor egy-egy őz. Meg a gyerekek. A fiúk bunkereket építettek, a lányok pedig beköltöztek. A fiúk felháborodtak, a lányok nem értették. A fiúk beletörődtek, a lányok megunták és kiköltöztek. Elmentek inkább a nádashoz ebihalat gyűjteni. Közben agyag az agyag hátán, Skála Kópé pedig a Centrumon egyre csak csúszott. Újabb hivatali megfontolások újabb feltúrásokat rendeltek el. A sünök és területhasználó társaik ismét elköltöztek, a liget megint eltűnt. Drótkerítés nőtt köré, és vízelvezető vájatok rovátkázták a felületét, a lábához pedig barkácsáruház és üzletközpont épült. A gépek elvonulása után a liget rendületlenül visszatelepült, a sün újra bejött ide az orra után, a vaddisznók viszont inkább a Dunának mentek, átúsztak Pestre.

Ma a kastély ép tetővel és falakkal rendelkező múzeum, olykor érthető, máskor hosszas töprengésekre okot adó állandó és időszaki kiállítások, hangversenyek, színházi előadások és rendezvények helyszíne. A Remetehegyi út nem akar már rácsúszni az óbudai lakótelepre. A tengeri sün és a fésűs kagyló azonban most sem nyugodhat békében. Fejük felett ismét mindenki vette a cókmókját és elköltözött. Jelenleg golfpályát markolnak ki a földből. A ligetből tehát kizárólag azok települhetnek majd vissza, akik képesek önnönmagukból tarack nélküli gyepet alkotni. A sünöket semmi sem érdekli, a nagy túlélő fácántörzs tagjai azonban nem fognak lelkesedni az őket kupán vágó golflabdákért. Éjjel azonban...éjjel illegális behatolóként első osztályú pázsitmagot gondosan karbantartott tóvízzel öblíthetnek majd le. Tulajdonképpen az ő megbízásukból bátorkodtam a fentieket...kérésük van ugyanis: Ha lehetne ezt a talpalatnyi területet legalább egy rövidke évszázadra nyugton hagyni. Ha golf, hát legyen golf, csak a markolók ne jöjjenek újra! Ezt mondták, és a nyomaték kedvéért farktollat hullattak.

1984. március 12. Katicás játszótér - A Tzuczwlatsek és a Kajlinger a tornazsákjukban kicsempészett alkatrészekből a mókuskerék mögött összeszerelték a Raketta nevű űrsikló hajtóművét, majd "tessék nézni, milyen szép virág nő a közepén!" "minek a közepén, milyen virág?" "a rakéta közepén, piros virág" párbeszéddel kísérve becsalogatták a napközis Margó nénit, akit aztán a 4.a osztály teljes üzenőfüzet-készletével együtt 14 óra 17 perckor Föld körüli pályára állítottak. A délután hátralévő részében rúgtak 3 gólt (kettőn összevesztek), megették a májkrémes kenyeret uzsonnára, és nem csinálták meg a környezetismeret leckéjüket.

a Madarász utcai Gyermekkórház kertje Budapest -vélhetően- utolsó szocreál játszóterével

2009. szeptember 11. Madarász utcai Gyermekkórház kertje - A délelőtti órákban rozsdás morzsalék hullott a robogótároló előtti füves placcra, ahol pár perccel később egy Raketta nevű űrsikló landolt. Az űrhajó belsejéből nyugtalanító zörgés és csikorgás hallatszott, majd 10 óra 31 perckor az egyik nyílásból előbukkant egy ondolált frizura, amely a kíváncsi földlakóknak a "Tzuczwlatsek és Kajlinger, azonnal küldjétek be a szüleiteket!" hangzatú üzenetet adta át. Mivel a szülők épp nyugdíjas társasutazáson vesznek részt Parádfürdőn, Tzuczwlatsek és Kajlinger az utódaikat küldték be (Tzuczwlatsek II. és Kajlinger Jr., 4.a osztály), mondván, "ilyen Rakettát sem látni már a városban, legyetek büszkék apáitokra!" A leszármazottak a nap hátralévő részében fejjel lefelé lógtak a rakétáról. A Nagy Medvével és a Margó nénivel folytatott küzdelem során rövid időre megszakadt a kapcsolatuk az irányítóközponttal, és lepottyantak. Jelenleg a gyermekkórház sebészetén nem ízlik nekik a májkrémes kenyér. A járógipszüket zsírkrétával firkálták össze, a többi között vázlatos Eu-konform Raketta-tervrajzokkal. Megállapították, hogy a továbbfejlesztett modellhez már nem elegendő egy lombfűrész és egy habverő, így az EuRaketta nevű projekt kivitelezéséhez szponzorok jelentkezését várják.

No, félreértés ne essék, tudom én, hogy a magyarországi fiókcég nem hasonlítható össze az ittenivel, sem a minőség, sem a vevőkhöz való hozzáállásuk terén. Botrány is volt elég, feltételezem legtöbbször nem minden alap nélkül.

Amiért ezt most ideírom, az egy kivételes eset: olcsón jót vettem náluk. Nem tudom, mikor volt, de budapesti lakos voltam, tehát jó sok évvel ezelőtt. Tulajdonképpen csak azért vettem meg egy pár papucsot, mert annyira olcsó volt, ha jól emlékszem, 1500 kemény magyar forint - ami egy "biopapucs"-nak hirdetett termék esetében általában hordhatatlan, a lábat szanaszét törő lábbelit sejtet. Felpróbálás után ez jobbnak sejlett, hát gondoltam, megkockáztatom.

Azóta ezt a papucsot hordom - néha párhuzamosan a másikkal, de akkor meg vendégpapucsként szerepel, néha utcára, tengerpartra, szóval jó sok kilométer van benne, főleg kövön és betonon. Mostanra majdnem teljesen elfogyott. Nem esett szét, se a varrás, se a csat, hanem egyszerűen elkopott az anyaga, előbb a gumitalp majd a bőr, most már a parafán járok. És még mindig egyben van :)

Jól nézzék meg, mert ilyen egyszer van egy évtizedben, legalábbis ebben az árkategóriában:

A hely, amelynek kőpadlóját számtalan olimpiai és világbajnok papucsa naponta koptatja. A hely, ahol évente több száz gyermek dicsekszi el a békatempóját a mamának fültörlés közben. A hely, ahol kiderül, ha nyuszis a bugyi. Ez az a hely, ahol test és lélek egyaránt lemeztelenedik: a Császár-Komjádi Uszoda öltözője.

Intim szféra, de korántsem meghitt budoár. Jólesik tehát egy kedves üdvözlés az öltözőszekrény ajtaján.

Lélek nélküli vetkőzés ez idegenek előtt. Az érzelmeinket szívünk kalickájába rejtjük, s ha onnan csapdosó gerleként kirebbennek, a szekrénybe zárjuk őket. Anna még a női öltözőben is örök, Ricsi azonban biztosan nem jár erre, így a kék kaszni egy fájdalmasan eltitkolt epedéstől könnyes.

De hol szenvedély perzseli a bensőt, ott tanyáz a gyűlölet.

Ez hát az élet, és ha sokat tapasztal az ember, valamint gyakran áztatja klórban a testrészeit, nagy igazságokra juthat, amelyeket aztán bárkivel megoszthat. Egy nap benyúlunk a szekrénybe a virágmintás fürdősapkánkért, és egy fekete filctoll nyomán rádöbbenünk az élet értelmére.

Olyan ez éppen, mint a szerencsesüti. Belekukkantunk, és egy csodás gondolatot vagy egy biztató jóslatot találunk benne, s nem csüggedünk többé.

Ugye, hogy minden borzasztó dolog szeptember 1-én kezdődik! - morogta a 20 évvel ezelőtti NAT egy történelemórán, amikor a II. világháborúról tanultunk. Dühösen nézett maga elé, majd a ceruzáját jól megnyomva firkálni kezdett a könyvbe. Milyen sorsszerű ez! - állapítottam meg döbbenten, miközben NATra bámultam, majd én is firkálni kezdtem a könyvbe. Hosszan sajnáltuk magunkat, és ez az állapot a fizikaórán csak fokozódott. Bár az emlékeink azóta némileg megszépültek, de gyermeki agyunkban az iskolakezdés felért egy világháborúval.

Az a szomorú, hogy ebben a városban majdnem minden ház előtt lehetne ilyen tábla - állt meg NAT nemrég a VIII. kerületben egy apró emléktábla fölött. A tábla egy kapu előtt, az aszfaltba ágyazva őrzi egy ember nevét, "aki nem volt nagy és kiváló", aki csak élt ott, míg hagyták. Járta és talán ugyanúgy utálta az iskoláit, esküdni mernék, hogy gyerekkorában ugyanúgy összefirkálta a tankönyveit, ugyanúgy állt a kapu előtt, és ugyanabban a városban élt, mint mi. És most, 70 évvel a II. világháború kitörése után ugyanannak a városnak a flasztere őrzi a nevét, és egy kor soha meg nem szépülő emlékét.

Budapest, VIII. kerület, Kenyérmező utca

Budapest, II. kerület, Frankel Leó utca

Budapest, II. kerület, Frankel Leó utca

Budapest, II. kerület, Frankel Leó utca

-Húúúúú, de szép vagy! - huhogta egy hónapja egy Ladából kilógó épphogy serdült ábrázat. Még 4 ugyanilyen tömörült az autóban, és finom por kavargott ki az ablakokon. Nekem mondja vajon, vagy a porfelhő rendeződik előtte csitrivé? - ezen kezdtem morfondírozni, amikor a sarkon befordult a busz. A következő másodpercben egy koszlott Lada porfelhőben úszó ifjai után rohant egy bomlott hajú nő. Hát ekkora ereje van egy bóknak? Nem, a BKV paraméterkönyvének van ekkora ereje, nálunk ugyanis 15 percenként jár a busz. A Lada elment, a buszt már nem engedtem olyan könnyen.

-Csüccs ide be, kisasszony, elviszem a villamosig! - rikkantotta két hete egy jólfésült taxis öregúr. Ez a megszólítás (némi jóindulattal) még illik az életkoromhoz - gondoltam, és elmagyaráztam neki, hogy ha ő elvisz engem a villamosig, akkor túl hamar érek oda, ahova pedig csak módjával igyekszem, hiszen egy kisasszony ne várjon, inkább a kisasszonyra várjanak. Ez megdönthetetlen axióma, amivel még egy dörzsölt pesti taxis sem képes vitatkozni.

-Elnézést, tetszik tudni adni valamennyi aprót? - kukkantott ki emos haja mögül egy tizenéves a minap. Tetszik tudni adni? Tetszik tudni adni? Egy hónapja még húúúúú de szép voltam, két hete csüccs ide be kisasszony, ma meg már tetszik tudni adni? Hány évet öregszik az ember egy hónap alatt ebben a városban? Bánom már a Ladát! Bánom már a taxit!

A senkiföldje az, ahol senki sem jár? Vagy épp fordítva, ahol túl sokan járnak? A Dózsa György út igazán nem mondható néptelen külvárosi tekervénynek, hiszen haptákban áll neki a Hősök tere, a Felvonulási tér és a Városliget, de amint egy pillanatra elfordul... Egész pontosan a Stadionok felé fordul el arra a pillanatra, a senkiföldje pedig ennél a kanyarnál kezdődik. Élsportolók talán végig tudnak menni egy levegővel a Puskás Ferenc Stadion/Népstadion előtti 500 méteres járdaszakaszon, mindenki más azonban tömény húgyszagot (szemérmetlen hazugság lenne ennél enyhébb kifejezést alkalmazni) kénytelen inhalálni. A győztes csapat szurkolói jelölik meg territóriumukat a meccs után? Ki is nyert ott utoljára, kié most a stadion? A szagelemzésből talán rájövünk, melyik tájék sörét fogyasztották a területjelölők. Itt csak az eső mossa a járdát, száraz nyarakon tehát kerüljük a környéket! Továbbhaladva a kerítés mögött óriás szemétkupac, a járdán pedig egy 5-6 éves forma gyerek kakil az egyik fa alá. Pár méterre tőle nyitott ajtajú lakókocsi. Talán ott időznek a szülei? A kisfiú pár perc múlva két parkoló autó között cigarettázni kezd, közben a 6 sávos utat kémleli. Budapest talán legszebb stadionja és egy jobb sorsra érdemes kezdő élet méltatlan környezetben. Ugye Budapest még nem az a város, ahol ez már nem meglepő?

A Syma Csarnok előtt rendőrök grasszálnak, a pénztár melletti oszlopnál egy ember "olcsóbb" jegyet árul az esti bokszmeccsre. A nézők már gyülekeznek, az autók két sorban parkolnak az út mellett. Vagy talán a Madonna-koncertre mentek a sofőrök? Két tömegrendezvényt sikerült ugyanarra az estére, egymáshoz térben is igen közelre szervezni. Még a fogarasi úti Tesco parkolója is megtelt. Több tízezer ember migrál erre ezen az estén.

A Dózsa György út másik oldala kevésbé büdös, már-már otthonosnak tekinthető. Alszik is valaki a földön. Vagy más okból fekszik ott? Nem, nem, minden rendben, épp a másik oldalára fordul, a Keletiből kifutó sínek felé...

A Novák piac bejárata előtt kétzsáknyi torzsa rothad. Ez elvihető, a piac bódéit azonban mindenki hagyja békén! El ne vigyék! Ne jusson eszükbe! Úgysem sikerülne, hiszen ennek a necczsáknak sem sikerült megmásznia a több sornyi szögesdrótot:

A betonkerítés tövében igazságosan elosztott javak, minden második méterre jut egy-egy kupac. Itt tároljuk a többmilliós forgalmi értékű autóinkat és a már fabatkát sem érő, elnyűtt portékáinkat. Melyiket visszük haza? Vagy ezt a területet szeméttelepnek szánjuk? De nem EU-konform. Sebaj?

A Károlyi kertben három szálból font koszorú kapható fejbúbra helyezhető (kisebb fejűeknek nyakra csúsztatható) és csuklóra illeszthető méretben. Színe zöld. Állaga kissé fonnyadt. Mozgó árusoknál kapható, két nyurga szőke teríti. Magasságuk 130 cm. Szavuk halk. A lehetséges vevőket ők választják meg. Jelszó nincs. A játszótér környékén bukkannak fel. Az árukészletet legfeljebb lombhullásig frissítik, utána - alighanem - áttérnek a gesztenyebábokra. A nevezett koszorú nem ilyen:

Ez semmi, gyere Moszkvába! - legyintett a jelenleg Moszkvában élő egykori osztálytársam, amikor egyszer a budapesti közlekedés lehetetlensége miatt panaszkodtam neki. Ott nyolc sávon csinálja ugyanezt 10 millió ember minden egyes nap - tette még hozzá.

A moszkvai távolságokhoz képest igazán eltörpülnek a mi léptékeink: a googlemaps szerint óbudai lakhelyem és mai dél-budai célállomásom között mindössze 10,5 km a távolság, amelyet autóval 26 perc alatt tehetnék meg (ha senki más nem lenne az utakon), gyalog pedig 2 óra 5 perc alatt (de figyelmeztet a program, hogy legyek óvatos, a gyalogosforgalom helyenként nehezített lehet). A tömegközlekedés becsült idejét nem tünteti fel a googlemaps, de én ma délután 5 és 7 óra között, a minden szegletében felásott-sínújrafektetett-alátúrt-leromboltukdehamarosanújraépítjük-felállványozott-forgalomelterelt-gyalogosátkelés500méterre-bicikliútonfurgonnalparkoló-repülőnapéstűzijátékmiattelkerített Budapesten lemértem: 1,5 óra. Azaz 7 km/h átlagsebességet, kényelmes futótempót produkáltunk.

Óbudától egészen a Batthyány térig nem jutott eszembe Moszkva (pedig alighanem a HÉV is orosz gyártmány), a Batthyány téren azonban felbukkantam a föld alól, és a hosszú hónapokig sínfelújítás miatt tétlenkedő, majd még néhány hét csúszás miatt továbbra is pihenő, pár hete viszont végre újra üzemelő villamosmegállót magas rácsok választották el az utazóközönségtől. A rácson belül kizárólag sárga-fehér láthatósági mellényt viselő honfitársak tartózkodhattak, de értük sem jött villamos. Repülőnap, tűzijáték. Az elkövetkezendő napokban itt csak repülő jár - jutott eszembe hirtelen.

Nem tudod véletlenül, honnantól jár a villamos? Vagy hogy egyáltalán jár-e valahonnan? - kérdeztem egy fiatal hölgyet, aki éppen a 40-50 fős várakozó tömeg felett elnézve próbálta megcsípni a 86-os busz távoli sziluettjét. Na, ez az, nekem is ez a bajom! - válaszolta. Ebben a pillanatban felbukkant egy villamospótló busz, amely a Fő utcába betokozódott autósor végére képezett magából egy pacaszerű pontot. Sose jutunk haza - állapította meg tárgyilagosan a fiatal hölgy, és elővett egy igen vastag könyvet.

Moszkva villant az agyamba a Fő utcában is. Azt nézd! - bökte oldalba az egyik utastárs a haverját. A busz mellett egy Forma1-es versenyautóra hajazó, ám rendszámmal ellátott jármű dekkolt. Rengeteg munkaóra lehet benne, de lám, nem pipálja le a buszt. Tán a fogarasi úti Tescoba igyekszik 2 liter tejért - ezzel a gondolattal próbáltam elrugaszkodni a valóságtól.

A Rudas fürdőnél egy orosz származású Lada Szamara hasalt kinyúlva, alatta víztócsa. Egy biciklis suhant el a járdán a gőzölgő tetem mellett, majd egy másodperc múlva a hátsó ablakán Follow me...if you can életérzést hirdető autó utasai nézhették, hogyan húz el a Gellért térig álló kocsisor mellett. Villogó szirénák ébresztették a petyhüdt utazókat: az ellentétes irányú sávban sötétített üvegű, fekete autó porzott el, rendőri felvezetéssel. Szűken néztünk utána, izmaink feszültek. Valaki meg is jegyezte: Na! Két percen belül egy autó vágódott ki az óriási, sárga BKV betűhármassal ellátott villamossínekre, hátsó ablakán nemzeti trikolor, a fehér sávban Nekem is van kormányom, mégsem hazudok! felirattal. Gyere Moszkvába! - jutott eszembe ismét.

Nem lett igaza a fiatal hölgynek, mert hazajutottunk (én hazajutottam). Itthon hosszan hidratáltam, a buszon való ácsorgás közben elhalt vérkeringésemet pedig 1 dl vörösbor bevitelével, és lábszáron külsőleg alkalmazott sósborszeszgél (tartósítószer mentes, japánakácos, fáradt lábra ajánlott) segítségével próbálom újraindítani. Közben Moszkvára gondolok. Meg arra, hogy most mikorra ígérik a dél-Buda felé közlekedő 4-es metrót, amely időponthoz képest már csak fél éves csúszást kell majd átaludnunk ahhoz, hogy elinduljon a járat? És hogy a Batthyány tértől pár hétig újra közlekedő 19-es és 41-es mikortól fog ismét újraközlekedővé válni, és meddig? Vagy hogy mikor lesz nem felásott, nem járdára vezetett, továbbá nem az autós forgalommal megosztott bicikliút? Végül pedig egy hirdetést szeretnék közzétenni: a mai napon vásárolt 9400 Ft-os BKV-bérletemet elcserélném egy izületkímélő sportcipőre. Vállalom a plusz fél óra gyaloglást, és az 5 km/h-s átlagsebességet.

Fél év múlva születésnapom lesz. Kereknek számító. Nagyjából ugyanakkor névnapom is lesz. Most megkérem minden kedves barátomat, ismerősömet, valamint rokonomat, hogy a fent ismertetett információk tudatában nézze meg alaposan a következő képes ábrát:

Szentendrei út, Rómaifürdő

Ilyesmire gondoltam. Lehet egy kicsit nagyobb, de színeiben pont megfelelő. Az sem baj, ha - ehhez hasonlóan - nem névre szóló, majd én is minden kortársammal megosztom az ajándékot. Az elhelyezését illetően: a buszmegállóban szoktam unatkozni.

A 44 éves ünnepeltnek (talán Ildikó az vagy Gábor - jut eszembe, az ő plakátjuk is nagyon szép volt, ráadásul nagyobb, a buszmegállónkba éppen jó lenne) boldog születésnapot kívánok! És megragadom az alkalmat, hogy megkérdezzem: mi az, hogy 135.?

A továbbiakban pedig két üzenetet továbbítanék (ha a plakátok esetleg nem lettek volna elég figyelemfelkeltőek):

Valamint - ha még mindig nem jelentkezett volna:

- Visszahoztam a sniccert - lépett be egy fogvatartott a börtön oktatásszervezőjének irodájába.

- Jól van, Sándor, tegye csak a páncélszekrénybe! - bólintott az oktatásszervező. Szóval ott tartottam, hogy ezek a fogvatartottak a legkülönbözőbb bűncselekmények miatt kerültek ide - fordult felém az oktatásszervező, folytatva az interjút.

Szaladj fel, fiam, a toronyba, és nézd meg, mi újság a Józsefvárosban! - mondhatta egykor a Rákóczi úton álló palota ura valamelyik szolgájának.

Szaladj, fiam, a gépterembe, és nézd meg, mi újság Johannesburgban! - mondhatja most a Rákóczi úton álló irodaház top menedzsere valamelyik alkalmazottjának.

A forma változik ugyan, de toronyra minden században szükség van. Biztos szakma, legyen Ön is toronytervező!

A Szépvölgyi úton, a HÉV-megállóhoz vezető zebránál tömörültem a minap, amikor balról betüremkedett mellém egy láncfűrész. Inaktív volt, de azért vörös színű. Egy atlétatrikós fiatalember kezében lógott egykedvűen. A lámpa zöldre váltott, a láncfűrész átkelt az úttesten, majd tovahaladt a Duna irányába.

Ma ismét a HÉV-megállónál tömörültem, és egyszercsak a Duna felől egy láncfűrész közeledett. Ugyanolyan inaktív volt, és ugyanolyan vörös, mint a múltkori, de most egy atlétatrikós lány kezében lógott egykedvűen. Megpihent a megállóban, majd tovahaladt a Szépvölgyi úton.

Én ilyenkor nem merek kérdezni, de ötleteim vannak:

1. Idén láncfűrész-szállítmányokat sikerült lenyúlni, ezért a korábbi évek késkészlet-, ágyneműgarnitúra- és pehelypárna árusai ezen a nyáron láncfűrészt kínálnak a budapestieknek. Csak nem a HÉV utazóközönségének. De mit csinál a láncfűrész a Dunában?

2. A mai atlétatrikós lány valójában a korábbi atlétatrikós fiú volt, csak a láncfűrész... De mit csinál a láncfűrész a Dunában?

3. A fiú és a lány egy tradicionálisan behajtással foglalkozó család (az atlétatrikósok) legújabb nemzedéke, a láncfűrész pedig becses munkaeszköz. De mit csinál a láncfűrész a Dunában?

4. A fiú nem bírta már a sok vitát, ezért egy napon láncfűrésszel tért haza, de végül a lány nyert, és még a fiú atlétatrikóját is elvette. De mit csinál a láncfűrész a Dunában?

5. Sem a fiúnak, sem a lánynak (véletlenül mindketten atlétatrikósok) nincs bérlete/jegye, ezért utazási jogosultságukat kénytelenek láncfűrész eszközlésével nyomatékosítani. De mit csinál a láncfűrész a Dunában?

6. Mind a fiú, mind a lány BKV-ellenőr (az atlétatrikó új formaruha), és a bérlet/jegy-követelésüket kénytelenek láncfűrész eszközlésével nyomatékosítani. De mit csinál a láncfűrész a Dunában?

7. Új budapesti divat a láncfűrész alakú sporttáska, amihez atlétatrikó dukál. De mit csinál a láncfűrész-szerű tárgy a Dunában?

8. Fogalmam sincs. Azt pedig a legkevésbé sem értem, hogy mit csinál a láncfűrész a Dunában. Ha valaki meg meri kérdezni az atlétatrikósoktól (és megússza), akkor írja már meg nekem! Köszönöm! Óvatosan azért!

A városi léthez hozzátartozik, hogy az ember közlekedik. Tömegközlekedik, vagy autózik (ami végül ugyanoda vezet, közlekedni próbál a tömegen keresztül), egyre megy, de a rómaiak óta tudjuk, hogy navigare necesse est.

Önhibámon kívül az elmúlt három hónapban meglehetősen sokféle autót kellett használnom több-kevesebb ideig (1-2 naptól 1-2 hétig). Tulajdonképpen egy-két meglepő dologtól eltekintve szinte mindegyik autó olyan volt, amilyenre számítottam. Ezek alapján továbbra is a német beltartalommal rendelkező, minimum másfél tonnás, DSG / Powershift váltós kombi turbódízelekben hiszek.

1. Nissan Micra 1.0 16V, 1992-ből

Skoda 105 életérzés, 70-80-as tempóval jókat lehet száguldozni. Számomra alkalmatlan (nem utolsósorban, mert nem férek el benne), de meg tudom érteni, ha egy fiatal ilyet vesz, vagy valaki városi szaladgálásra, évi 3-5ezer kilométer megtételéhez. Őszinte, puritán kisautó, nem akarja magát valódi autónak feltüntetni, az, ami. Ezzel együtt egy Octavia 1.9TDi fogyasztását produkálja, tehát köszönöm, nem.

2. VW Golf 1.4 TFSI, 2008-ból

Az első benzinmotor életemben, amire azt mondom, hogy ezzel már használható egy autó (azért az emelkedőt megérzi ez is). 125LE, hasít mint állat. Ez az a méret, ahol "az autó" mint olyan kezdődik, ezt városi kiskocsinak már elfogadnám - de inkább dízelben. Viszont annyiba kerül, mint egy Octavia, akkor meg már inkább az.

3. Audi A3 kombi 1.9TDi, 2006-ból

Ez a legkorrektebb kisautó, amit valaha vezettem. A 100 lovat ugyan nagyon elrejtették benne (a váltó kiosztása nem szerencsés), de nyugodt, kiegyensúlyozott mindennapi használatra tökéletes. De a 4 karika miatt az árképzés.... Ld. VW Golf.

4. Toyota Avensis Verso 2.0 D4D, 2004-2005-ből (2 darab)

Életemben ilyen durvákat autóval nem szívtam. A gyári kerékanya-kulcsot simán kézzel forgatva (nem kereszt- vagy légkulccsal, NEM ráállva!) beletörtem a kerékcsavart. Az elektronika random meghülyült, és takarékra vette a motort, néha előzés közben, a szerviz (garanciában!) szerint a legjobb megoldás eladni. Mindehhez fogyasztásra és menetteljesítményre majdnem megegyezett a 93-as évjáratú 1.9 szívódízel Roveremmel:(. Egy rakás hulladék, újonnan is, ilyet soha.

5. Nissan Note 1.4, 2008-ból

Lehet, hogy városban O.K., de az autópályán elfújja a szél. Erő semmi, Gerda-Findus-Thórfin Petersson szerint "olyan hangja van, mintha száguldoznánk, csak nem MEGY". Azaz hülyére pörgetve sem sikerült kicsikarni belőle rendesebb gyorsulást. Méretre, felszereltségre olyan, mintha egy Golf másolata lenne sokkal könnyebb anyagokból, de amikor lebeg az úton, nincs olyan érzésem, hogy rendes autóban ülök, bármennyire is igyekszik magát annak eladni.

6. Ford Transit 2.5 TDCi, LWB, 2007

Semmi extra, de a motorja sokkal rosszabb, mint a hagyományos 2.5TDi volt. Alacsony fordulaton gyenge, és többet fogyaszt, mint a régi. Csak hát most a common-rail a divat, meg biztosan kevesebb a károsanyag-kibocsátása. Csak városba való, pályán megette a 15 litert.

7. Skoda Octavia kombi 2.0TDi DSG, 2005

Tágas, biztonságos (túléltem benne 120-as tempónál a betonkerítést, bár a kocsi nem), erős, gazdaságos (4,7-6,8 liter, használattól függően), célszerű. A jelenleg kapható legjobb Volkswagen, ráadásul a maga puritán módján szép is. Az eddigi legjobb autóm volt, a DSG váltó aranyat ér - igaz, aranyáron is mérik. Báránybőrbe bújt farkas, családi kombi létére boyracer-ek legyalázására is alkalmas. Egyszer szeretnék egy diesel RS-t....

8. Rover 75 Connoisseur CDTi Tourer automata, 2002

Nagy böszme jószág (majd' fél méterrel hosszabb a kombi Octaviánál), biztonságosabb, és viszonylag takarékos (vegyes használatban 6,6-7 liter/100km). BMW motor (és minden más, ami a vas alatt van), Jatco váltó, angol kasztni és beltér, tömör luxus. De hogy hogyan lehet egy autóból ily tökéletesen kiölni mindenfajta sebességérzetet, annak csak az angolok a megmondhatói.  Szép, jó, mégis a Skodát szerettem jobban, mert ebben a célszerűséget alárendelték a design-nak. Nekem ami célszerű, az szép. Bár lehet, hogy ha nem Rover kasztniban kapnám az 520d-t, hanem bajorban, akkor is a Skoda kéne...

9. Toyota Corolla 2.0D, 1998

Régi "békaszemű" Corolla, 2literes szívódízellel - tipikusan az az autó, ami miatt utálni szokták a dízeleket, azaz a klasszikus traktor. Lomha (de nyomatékos!), hangos (de kis fogyasztású) motor, fapados belső. Ha valakit nem zavar a fapad és a könnyű kocsiszekrény (a tulajdonosa is csak ezért nem szereti), akkor viszont örök életű. Csak kiszállni nehéz belőle, szörnyű alacsony.

10. Ford Fiesta Van 1.6 TDCi, 2006

Ha a méretétől eltekintünk, nem lenne rossz, de szörnyen könnyű, az autópályán halálfélelmem volt benne, siklik a vízen rendesen. Bár ismerős szerint az lehet a hiba, hogy egy ilyen autóval NEM 130-al kell menni. 100km/h-nál jön elő az az érzés, ami az Octaviában 180-190-mél, hogy bár tudna gyorsabban menni, de ezt már nem kéne... Alacsony fordulaton semmi ereje, ilyen dízelt még az öregapám se látott, 5 percenként lefulladtam vele.

11. Ford Focus 1.8TDCi, 2004, 2005 és 2009

A 2005-ös szörnyű volt, a 2004-es elviselhető, a 2009-es meglehetősen jó, ha az 1800 alatti fordulatszám-tartománytól eltekintünk. Ez persze csak a motorjára értendő, a méretével, azaz még inkább a tömegével még mindig nem vagyok kibékülve.

12. Opel Zafira 1.6, 2008

Hát egy 2 literes dízellel (ami el is bírja a karosszériát), és egy automata váltóval (hogy az embernek ne törjön ki tőből a bal lába a fura üléspozíció miatt) lehet, hogy használható autó lenne, de így nem az. Az ír anyukák (és Balázs) kedvenc járműve, nem győzött meg arról, hogy egy SUV jobb lenne, mint egy hagyományos kombi, sőt, éppen ellenkezőleg.

Szóval a következő autó megint valami Skoda-VW-Volvo-Saab szörnyeteg leszen.

Előre is bocsánat, ez nagyon hosszú lett így átolvasva. Legfeljebb nem olvassa át senki.

Ott kezdődött az egész, hogy nem akartunk házat venni. Először is, az elmúlt 4-5 évben nem akartunk, mert drága volt (mondjuk a környéken, ahol béreltünk, félmillió körül), meg rosszul megépített (csukott nyílászáróknál lebegett a függöny).

Aztán meg tavaly nem akartunk, mert bár az árak megfelelően lezuhantak, Gerda szerint előbb-utóbb úgyis hazaköltözünk Svédországba, akkor meg minek. Egyszerűen át akartunk költözni egy nagyobb és jobb házba, hogy ne kelljen az emeletre felszaladni minden pisilésért, meg ne fújjon át rajta a szél (a házon, nem a pisilésen).

Kerestünk. Nem találtunk. Amit találtunk, azon átfújt. Koszos volt, drága volt, rossz volt, ha mégsem, akkor 10 percen belül kiadták. Aztán kerestünk tovább, és kiderült, hogy a havi bérleti díjnál alacsonyabb lenne a hiteltörlesztés, ha vennénk egy igazán jó házat. Kerestünk, ezúttal bankot. Azt már egyszer leírtam, hogy sosem sikerült igazán eladósodnunk, azt meg a bank úgysem hiszi el, hogy ennyi pénzből élünk, így nem volt könnyű. De találtunk. Aztán megint kerestünk, egyre lelkesebben, mert hátha! Hátha létezik az a ház, amiben van földszinti WC, hőszigetelés, keverőcsap, és egyéb ilyen kontinentális huncutságok.

Körülbelül az 56-ik megnézett ház gyanúsan jónak tűnt, nem volt tipikus ír ház: a falon belül futottak a lefolyócsövek, jó hőszigetelés, normális beosztás, szóval mondom, gyanús volt. Aztán mikor a fűtési rendszerről is csak német nyelvű ismertetőt tudtak előkotorni, még gyanúsabb lett. Szóval megtetszett, még árban is belefért volna, csak a kertje volt kicsi. Ingatlannepper amondó volt, hogy ez semmi! Van még sokkal szebb és nagyobb is, és nem sokkal drágábban. Egyből rá is kattantunk, de sajnos sok hitegetés után kiderült, hogy csak annyi volt igaz, hogy van sokkal szebb és nagyobb, de sokkal drágábban.

Ezek után ingatlanost elküldtük a fenébe, felhívtam vala az építőt közvetlenül, egyeznénk meg szépen. Megegyeztünk, ha nem is a nagyobbik házban, de az eredetileg megnézett típusban, csak normálisabb méretű kerttel. Azután mikor magához tért a sokkból, megkért, hogy a foglalót hamar tegyük le - amit én is így gondoltam, mert ha még egyszer átgondolja az árat, nem biztos, hogy belemegy.

Ez történt 2009 február 3-án. Akkor az volt az állás, hogy itt ebben a kupacban lévő házak között (169-184 házszámok) a 174 és 177 kivételével mindegyik el van adva, illetve a 178 esetén még várja a vevő a bank visszaigazolását. Mi megkaptuk a kulcsokat március közepén, beköltöztünk március végén. Ma július 8-a van, hogy a többi vevő hol van, az isten tudja, az utóbbi pár napban kezdtek megint szállingózni emberek, akik azt mondták, ők fognak ide költözni. Ez az ír módi. No de miért is? Nézzük a mi házunkon ("majdnem kész", új építésű) vett példát.

Ursicus ügymenet:

1. Kiszámolom. Mennyi lesz a teljes költség (vételár, ügyvéd, berendezés, költözés, biztosítás, stb.), ebből mennyit kell készpénzben előteremteni.

2. Mielőtt bármit tárgyalnék a házról, előzetes hitelelbírálást kérek a banktól (január). 1-2 hét alatt bejártam néhányat (többségét virtuálisan), eljutottam addig a bankig, aki szerint rendben lesz. Beszerzem a bank által kért papírokat: jövedelmi igazolás, munkaszerződés, stb.

3. Megalkuszunk, és megegyezünk a feltételekben (mi van benne az árban, mikorra lesz kész, ilyesmi)

4. Minden papírt elviszek az ügyvédhez, és csináltatok egy értékbecslést. Amíg az ügyvéd intézi a földhivatali és egyéb dolgokat, az építtető csinálja a burkolást.

4a. Közben párszor kimegyek a házhoz, és szorítom az építésvezető mag a munkások nyakát, hogy minden rendesen legyen megcsinálva. Keresünk megfelelő parkettát.

5. Amikor az ügyvéd és az építtető is szól, hogy minden kész van, csak menni kell aláírni, akkor az ügyvédnél elintézzük a papírmunkát. Mivel tudom, hogy beletelik pár napba, míg az ügyvédek egymás közt küldözgetik a dolgokat, közben ellenőrzöm a házat, és összeállítok egy hibalistát. Megvesztegetem az építésvezetőt, hogy ezt csináltassa meg expressz, ne kelljen az ügyvédre várni (jogilag 2 hetük van rá, onnantól hogy megkapják a mérnöktől a listát).

Közben hívogatom a bankot, hogy el ne felejtsék, hogy mindig az enyémet kell először csinálni.

6. Amint az ügyvéd szól (csütörtök), hogy a bank utalta a pénzt, megbeszélem az építtetővel, hogy bár a szerződés csak a jövő héten lesz kész, kellene a kulcs, mert hoznánk a parkettát és a bútorokat.

7. Hétvégén furgonbérlés, irány Belfast, mert az IKEA szignifikánsan olcsóbb, mint itt bármilyen másik bútorbolt.

8. Szerződés, kulcsok, parkettázás saját mancsúlag, 2 héten belül költözés, mert ugye minek pazaroljuk lakbérre a pénzt.

Szokásos ír ügymenet:

1. Évekig ábrándoznak, hogy kellene házat venni, az értelmesebbje elkezd veszettül spórolni (ír standard szerint, persze). Amikor megvan a ház árának kb. 15%-a, akkor keresnek házat.

2. Kinézik a házat, jobb esetben visznek valakit, aki átnézi, majd ha megfelel, megállapodnak az ingatlanossal, fizetnek valami kisebb foglalót.

3. Bemennek egy hitelbrókerhez az összes adatukkal, aki megkeresi a nekik legjobban megfelelő hitelkonstrukciót - vagy amin ő a legtöbbet keresi.

4. Várnak. Várnak a bankra, majd az ügyvédre, majd az értékbecslőre, majd az ügyvédre megint.

5. Az ügyvéd tanácsát követve (meg mert ez a szokás) kihívnak egy mérnököt, aki átnézi a házat, van-e hibája amit az átvétel előtt meg kell javíttatni.

6. A mérnöktől kapott hibalistát átadják az ügyvédnek, ő az eladó ügyvédjének, aki továbbítja az eladónak, akinek ezután még 2 hete van a hibákat kijavíttatni.

7. Várnak.

8. Amikor az ügyvéd szól, hogy megvannak a papírok, akkor bemennek, aláírnak.

9. Várnak (ezúttal a bankra).

10. Megkapják a kulcsokat.

11. Megbíznak valakit a padlóburkolással, és esetleg a kertrendezéssel. Közben vásárolnak bútorokat, ha van rá pénzük, vagy inkább hitelkártyájuk. Mivel a kertrendezést, burkolást és a bútorokat nem számolták bele a költségekbe (meg az a fránya ügyvéd sem dolgozik ingyen), így igényelnek személyi kölcsönt, plusz a hitelkártyán limitemelést, és azt is teljesen kimerítik.

12. Várnak. A burkolóra, majd a bútorok kiszállítására.

13. Ha már majdnem minden szép (és megkapták a hitelt, így lesz ágy), akkor beköltöznek.

Összehasonlításként (feltéve, hogy tényleg beköltöznek e hó végén):

Nekünk némi ráhagyással 2 és fél hónapba került, mire beköltöztünk. A többieknek 7 hónap kevés volt.

Nekünk (bár többrendbeli átcsoportosítást és áthidaló kölcsönöket igényelt az ügy, de ezeken túl vagyunk) kb. 19-20ezerbe került a "készpénzes" része. Az írek szerint egy 3 hálószobás ház megvételének nem lehet nekiindulni 40ezer alatt - persze rögtön hozzáteszik, hogy ezért gond, mert ennyit viszont lehetetlen előteremteni, tehát további hiteleket igényel. Jó példa erre a bútor: amit mi északon 3000 fontért vettünk, az itt délen kb. 10000 euró lett volna. Csak hát el kellett menni érte.... Továbbá ha még beleveszem, hogy 5 hónappal tovább fizetni a lakbért, az még 4-5ezer, amit persze ők nem így néznek, mondván, utána meg a törlesztést fizetem, no de akkor azt fél évvel tovább a végén.

Tudom. F*ckin' German brain:)