A metróaluljárók, benzinkutak, karácsonyi vásárok, a teljes pesti belváros, a jelentősebb fővárosi hídfők, valamint a fővárosból északi irányban kivezető 10-es jelzésű út vonzáskörzetében hasonló megfontolásból életnagyságú laminált emberalakokat lehetne jól láthatóan elhelyezni. Elképzelésem szerint ezek a figurák úgyszintén az anyagcsere-folyamat közterületi bevégzésének volnának hivatottak gátat szabni. Ha az utcánóvatlanulhányásbalépés bosszantó aktusának gyakoriságát heti egyről kétheti egyre lehetne csökkenteni, már elégedett lennék.

Egyszer egy divatmagazin jó humorú fotósa/szerkesztője/egyebe kitalálta, hogy a könnyű, női, utcai papucsot a pesti vásárlóközönség számára érdekessé tenni nem steril műtermi közegben érdemes, hanem az utcán, egy precízen pedikűrözött lábfej által egy jól megtermett kutyakaki fölé tartva. A papucsot ugyan nem vettem meg, de ez az egyetlen papucsreklám, amire emlékszem. A képet szemlélve szinte éreztem, amint a papucs orránál bebuggyan a lábujjaim közé a kutyakaki. Én divatmagazinból tanultam meg, hogy a pesti nő sosem hagyhatja szabadon a lábujjait. Sohasem!