-Mi történt? –tettük fel a kérdés, amikor az önkormányzat által megbízott szakemberek megjelentek az utcánkban, hogy megkezdjék a csatornázást. Apró műhibának tekinthető csupán, hogy a markológép átszakította a telefonzsinórt. A mi utcánkban türelmes, józan emberek laknak, tudtuk, hogy az egyik fajta szakember által okozott kárt egy másik fajta szakember bevonásával ki lehet javítani. Kicseréltettük tehát a telefonzsinórt, majd kezdetét vette a hacacáré. A hozzávalók: ütvefúró, markoló, teherautó, úthenger, csákány, lapát, hegesztő felszerelés, talicska, útlezáró kordon, sörös üveg, szalonna, atléta trikó.

-Hol megy be önökhöz a víz- és a gázvezeték? –kérdezték egy napon a szakemberek. Megmutattuk. A vízvezeték vonalában egy feltűnő színű rongyot kötöttünk a kerítésre, a gázvezeték útját pedig a Gázművek által egykor elhelyezett jelzések mutatták. Némi saccolást kívánt ugyan a vezetékek pontos vonalának meghatározása, de tapasztalt szakembereknek az ilyesmi nem okozhat gondot.

-Mi történt? –tettük fel a visszatérő kérdést egy napon, amikor hiába nyitottuk ki a csapot, abból egy csepp víz sem folyt.

-Hát, kicsit eltörött a vízvezeték –válaszolta a tátongó gödör fölé hajolva egy buksi fej. És valóban, a diagnózis kissé óvatos volt ugyan, de lényegét tekintve igaz: a mélységes gödörben a kettétört csőből ömlött a víz.

-Hogyan történt? –érdeklődtünk, a kerítésre aggatott feltűnő színű rongy felé sandítva.

-Hát, gyökér nőtt a vezeték fölé. Át akartuk vágni a gyökeret, de alatta volt a vezeték. Azt is átvágtuk. Véletlenül.

Próbáltuk megérteni a helyzetet. Elképzeltük a szakembert, amint a kritikus vonal mentén óvatosan csákányoz. Egyszercsak csákánya megakad egy gyökérben. Hát ez meg hogy kerül ide? -tűnődik meglepetten, miközben szusszanásnyi időre az út mellett terebélyesedő öreg nyárfa árnyékába húzódik. Lehet persze, hogy nem a nyárfa gyökerére bukkant, hanem a mellette magasodó diófa nyúlványa hátráltatta munkáját vagy esetleg a tuja alfele. Akárhogyan is, a fák megdöbbentően alattomos földalatti tevékenységet folytatnak. Nem baj, nem baj, egy gyökér nem szegheti a szakember kedvét, vágjuk át. Sutty.

A mi utcánkban türelmes emberek laknak. Tudjuk, hogy az egyik fajta szakember által okozott kárt egy másik fajta szakember bevonásával ki lehet javítani. És valóban, este már ismét folyt a csapból a víz. Kicsit barna, kicsit zavaros, de víz. A csatornázási műveleteket másnap folytatták. Zajos, de eseménytelen napra számítottunk, hiszen tudtuk, hogy a víz- és a gázvezeték mintegy 10 méternyire van egymástól, egy ekkora szakasz megmunkálása pedig igen sokáig tart. A munkagépek dübörgése azonban egyszerre megszűnt, majd a néhány perces csendet emberi hangok moraja váltotta fel.

-Mi történt? –kérdeztük ismét az utcára érve.

-Hát, egy kicsit megint elszakadt a telefonzsinór –vakarta a fejét az egyik szakember.

-Hogy történhetett ez? –sikoltotta a szomszéd úr, akinek furcsán vibráló tekintete már-már arra engedett következtetni, hogy türelme esetleg fogytán van. Ő is, mint az utcában mindenki, 10-15 éves igénylés után kapott csak telefont, valamikor a ’80-as évek végén. Talán ez az emlék is érzékenyebbé tette őt. –Hát nem látták, hogy ott van a zsinór? –okvetetlenkedett.

Tényleg, vajon nem látták, hogy ott van a zsinór? Próbáltuk megérteni a helyzetet: A csatorna lent van. A telefonvezeték fönt van. Amikor a szakember csatornázik, akkor lefele néz és nem tűri, hogy bármi elterelje a figyelmét. Csupán egy dologra koncentrál.

És közeledett a gázvezeték. A mi utcánkban türelmes emberek laknak, de félősek, ijedősek. A nagy bummokat nem szeretjük, ellenben jól esik meleg vízben fürödni, és naponta legalább egyszer a gáztűzhelyen elkészített meleg ételt tenni az asztalra. Némi megnyugvással tekintettünk a mikrohullámú sütőre, ha a gázvezetékkel történne valami, majd ott melegítünk vizet. Ez a megnyugtató érzés azonban hirtelen szertefoszlott, amikor rádöbbentünk, hogy a villanyvezeték a gázvezetékkel nagyjából egy vonalban húzódik, csak míg az utóbbi lent, a föld alatt, az előbbi fönt, a magasban. Mivel pedig a szakemberek éppen lefele koncentráltak… Bíztunk a szerencsében, a szakemberekkel pedig sűrűn kommunikáltunk. Az összefogás meghozta gyümölcsét: mindkét vezeték épségben maradt.

Nagyjából egy hónapos megfeszített munkával a szakemberek végre befejezték a házunk előtt húzódó rövidke útszakasz csatornázását, a gödröt betemették, leaszfaltozták. De jött az eső. Az aszfalt lassan süllyedni kezdett. Behorpadt, majd megtört.

-Mi történt? –kérdeztük a visszatérő szakembereket, amikor ütvefúróval és markolóval ismét gödröt ástak a behorpadt útszakaszon.

-Megsüppedt –mondták. Eláztatta az eső –folytatták elszontyolodva. Nem számítottunk rá, hogy esni fog –tették még hozzá.

Cudar idők járnak, valóban. A tél már nem tél, a nyár már nem nyár, és néha, a legváratlanabb időpontokban elkezd esni az eső. Olykor több napig is esik. Víz szokott ilyenkor esni az égből, és ez a víz nedves. Nedves és eláztatja a földet. Mindenre nem lehet felkészülni.

A szakemberek reparáltak, majd újból betemették a gödröt, de nem aszfaltozták le. Megpróbálták előbb, hogyan viselkedik a gödör. Néhány nap múlva aztán ismételten kilapátolták a földet.

-Mi történt? –kérdeztük immár sokadjára, fásult hangon.

-Megnézzük, hogyan sikerült –mondták a szakemberek okosan.

-És hogy sikerült? –néztünk rájuk könyörgőn.

-Jóóól –válaszolták a szakemberek megfontoltan.

A gödröt betemették, néhány napig locsolták, majd leaszfaltozták. Az utca hátralévő szakaszán viszonylag simán vették a (most már tapasztalt) szakemberek az akadályokat és pár hét múlva megszűnt a zaj, ismét megnyitották az utcát.

Kész! Suttogták reménykedve utcánk türelmes lakói. Kész! Már csak egy problémánk volt: néhány utcai lámpa időközben kiégett, de eddig az Elektromos Művek szakemberei nem fértek volna hozzájuk. Na, majd most. A hibát bejelentettük, ám a megoldás váratott magára. Megtudtuk ugyanis, hogy a régi villanyoszlopokat néhány héten belül újakra akarják cserélni, nincs tehát értelme addig új izzókat becsavarni.

Említettem már, hogy a mi utcánkban türelmes emberek laknak? Kivártuk azt a néhány hónapot, amelyet az Elektromos Művek kicsinyítve néhány hétként említett. Egy napon az ütvefúró ismerős zajára kapta fel mindenki a fejét, a szakemberek ugyanis az új oszlopok helyét vésték az aszfaltba. Estére szembesültünk munkájuk eredményéve: az új oszlopokat felállították a régiek mellé, a vezetékeket viszont nem kötötték át. Az utca egyes szakaszain az este beálltával továbbra is koromsötét volt, és maradt még néhány hétig.

Egy nap azonban mint egy visszatérő vészmadár, ismét rikácsolni, sivítani kezdett az ütvefúró.

-Mi történt? –kérdeztük, immár félőrültként.

-Egy méterrel kijjebb tesszük az oszlopokat –válaszolták türelmesen a szakemberek.

És a néhány héttel azelőtt felállított oszlopokat tényleg áthelyezték. A vezetékeket még ekkor sem kötötték át, viszont kicserélték a kiégett izzókat a régi oszlopokon. Ezt már nem próbáltuk megérteni. Ahhoz a mi intellektusunk renyhe.