A fenyőfa nem rossz választás a többihez képest. Ezzel együtt azonban néha meggyűlik a vevő baja az eladókkal. Természetesen az eladók szemszögéből pont fordítva látszik a dolog, ők úgy gondolják, hogy sok a "fura" vevő, akikkel még több a baj. Ahol régebben laktunk, ott egy igazán nagy fenyőfa volt. A helyi pénztárosok közül többen ismertek, azon sem lepődnék meg, ha maguk között a "macerás"-nak neveztek volna, hiszen mindig szóltam (maceráltam őket), ha a pénztárgép által megjelenített ár nem egyezett meg a polcon szereplő árral. (Nos, kérem, ilyen rengetegszer van. Ezt azoknak üzenem, akik még nem vették észre.) És nem csak hogy szólok, de képes vagyok akár 10-20 Ft miatt is feltartani a sort, mivel elvárom a pénztárostól, hogy az alacsonyabb áron adja el nekem a terméket. Rossz vagyok, tudom.

Ennyi bevezető után ime két rövidke szösszenet, ami nem túl rég esett meg velem két különböző fenyőfában. Elöre jelzem, hogy mindkét történetben a magyar eladókat, pénztárosokat fényévekkel meghaladó megoldások születtek, melynek én személy szerint nagyon megörültem.

Az első esetben egy kenyér volt a főszereplő, aki átlátszatlan sárgás-piros zacsiban lakik a kenyerespolcon. A kenyér drága, de legalább finom. A gond az, hogy a zacsin nincs vonalkod, csak a kenyér testén. Azon is a zacskó alja felöli oldalon. Pénztárosunk pillanatok alatt felismerte e helyzetet, miszerint a vonalkódhoz nem fér hozzá anélkül, hogy megfogja a kenyeret. A hölgy nagyon felkészült - ezúton is köszönet neki azért, hogy így állt a témához - és valóban nem nyúl a kenyérhez, inkább engem kér meg, hogy vegyem elő én a zacsiból és mutassam neki a kódot. Én, akit talán macerásnak is neveznek, azt vagyok képes e nagyon ügyfélbarát kezdeményezésre válaszolni, hogy "Az én kezem is koszos!". Rossz vagyok, tudom. A másik fél részéről szemöldök összevon, ajkak beszűkülnek. Én pedig kíváncsian várom, mit tesz, hogy oldja meg a helyzetet. "Akkor most mi lesz?" - kér segítséget tőlem. Szívesen segítek neki: "Gondolom fog egy nejlonzacskót, és azzal veszi ki a kenyeret". Nagyon csúnyán néz rám, majd elmegy a zöldségespulthoz zacsiért. Én meg arra gondolok, hogy milyen jó, hogy vannak felkészült pénztárosok is, akik hajlandóak új megoldásokat tanulni. Persze e gondolatomat nem osztom meg vele, úgy vélem nem lenne tőle vidámabb. Esetleg félre is értené.

A másik esetben egy tej a főszereplő. Kék, dobozos, a tejes hűtőből. És egy másik fenyőfából. Vannak ezek a műanyag bigyók, amelyeket a pénztárnál egyes vevők az általuk vásárolt cuccok elé/mögé szoktak tenni. Én nem használom őket (cserébe elég nagy helyet hagyok a saját és az előttem álló vevő kipakolt cuccai között), inkább kíváncsian figyelem, hogy ki mit reagál, ha bármit is egyáltalán. Vannak akik nem törődnek a dologgal, vannak akik automatikusan tesznek a cuccuk mögé is elválasztó bigyókát (ők vannak többségben), és vannak akik észreveszik, hogy nem tettem, zordan rám pillantanak, majd tesznek bigyókát oda is (ők általában az öreg nénik). Jelen esetben az előttem álló a "nem törődik vele" kategóriába tartozik. Nem is csoda, mert majd fél méter van az ő cuccai és az én cuccaim között. Pénztárosunk azonban fittyet hány a tetemes hézagra és behúzza az első termékemet is az előttem álló vásárlónak. (Rossz vagyok, tudom. Integethettem volna, jelezhettem volna, hogy "Ne, azt ne, az már az enyém!" de ennyi erővel akár műanyag bigyókát is rakhattam volna.) Így inkább kiváncsian figyeltem, hogy mi történik. Az előttem álló vásárló tökéletes angolsággal mondja, hogy a tej már nem az övé. Szerencsére az egyetemes kéz- és fej jelzést is használja, azaz integet és rázza a fejét, így a pénztárosunk tőkéletesen megérti az illetőt. Majd nagyon zordul szemekkel néz rám a dolgozó hölgy, de mivel nem szólal meg pár másodpercig (gondolom bizonytalan benne, hogy beszélek-e magyarul) átveszem a kezdeményezést. Elmosolyodok és közlöm vele, hogy "Csókolom!". Váratlan reakciómat váratlan reakcióval kezeli. Mérsékli zord arckifejezését és ahelyett, hogy kioktatna vagy beszólna, inkább megkérdi "Van 180 Ft-ja?". Vagy nagyon kreatív, vagy sokkal gyakorlottabb a pénztáros hölgy, mint a kora alapján látszik. Magamban szinte ujjongok, hogy hazai viszonlatokban is lehet ilyen szintű megoldásokkal találkozni.

Több ilyen pénztárost/eladót szeretnék a boltokba!