A tűz- és munkavédelmi oktatásra jött? Akkor jöjjön közelebb, mert nincsen hangom. Úgy reméltem, hogy senki sem jön, rohadtul fáj a torkom. Na, mindegy. Györgyi vagyok. Mi maga, új belépő? Bassza meg! Hát, nem fogok mindent elmondani, csak a lényeget. Huszonnyolc éve oktatok, azalatt kiderült, mi a fontos. Mert untathatnám most mindenféle szarsággal, de attól én is rohadtul szenvednék, úgyhogy csak így közvetlenül beszélgetünk.

Na, a munkavédelemből az a lényeg, hogy három féle bajod lehet, tegezz nyugodtan, az egyik a vegyi ártalom. Mi vagy te? Ja, akkor te nem leszel kitéve vegyi ártalomnak, hanem tudod mi bajod lesz, a pszichés ártalom. Jaj, ebben az országban mindenki mellé kéne egy pszichológus. Mellém nem, isten ments, de úgy általában az emberek teljesen ki vannak fingva. Idegeskednek a munkahelyükön is, meg otthon is, és akkor ez a kettő összefolyik, és erősíti egymást, végül aztán megbolondulnak. Én megtanultam egy módszert, az agykontrollt. Elmegyek a fogorvoshoz, és érzéstelenítő nélkül vésheti a fejemet, mert az agykontrollal tizedére csökken a fájdalom. Hetven éves vagyok, megéltem már mindent, 11 embert temettem el, ezt valahogy ki kellett bírni. De sosem sírtam. A humorom átsegít mindenen. Húsz évvel ezelőtt például eltört a combcsontom. Műteni kellett. Beszúrtak a térdemnél egy drótot, felvezették a combomon egészen a csípőmig, és a monitoron néztük, mi van bent. Közben én szétvetett lábakkal feküdtem, közöttük két marha szép orvos, és már özvegy voltam, hát úgy elkezdtem röhögni, hogy azok komolyan megijedtek. Kérdezték, mi van. Én akkor elmondtam neki, hogy özvegy vagyok, ők meg milyen szépen állnak a lábaim között, rögtön ketten is, mire ők is elkezdtek röhögni. Abba kellett hagyni a műtétet. Ilyet sem láttak még. De azt is kimutatták, hogy amelyik kórteremben én fekszem, ott mindig előbb gyógyulnak a betegek. Mert mi van egy kórházban? Rohadt nagy depresszió.  Namost, én egy ponton átveszem a hatalmat a kórteremben, és mindenkivel elbeszélgetek. És muszáj röhögni, mert olyan vicces, ahogy ott fekszünk. Egy idő után a többség röhög, és gyógyulunk. De én a temetéseken is röhögök. Nem szoktak engem ott szeretni, de én abban is csak a viccet látom. Sosem tudtam sírni. Mondta egyszer egy orvos, hogy te Györgyi, sírjál néha, mert különben egyszer durván ki fog törni belőled a feszültség. Szerinted kitört? A lófaszt! Agykontroll. Meg a humor. De figyeld meg, itt pofázok már egy ideje, pedig alig van hangom, de mert te szimpatikus vagy, már alig érzem a fájdalmat. Pedig rohadtul fájt a torkom, semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez. Hát, erről beszélek. Na, hol tartottam? Ja, a pszichés ártalomnál. Igen. Aztán a harmadik a vírus, meg mindenféle biológiai ártalom. Hogy bemész, és rád köhög valaki, mert betegen megy be dolgozni. Megülhetne a seggén, de bemegy, és terjeszti a vírust. Hát, ennek is ki leszel téve. De nehogy azt hidd, hogy tudsz tenni ellene valamit. Csak mondom, hogy ezekre kell számítanod.

Aztán mi van még? Hát, a munkavédelemhez tartozik az is, hogy milyen cuccban dolgozol. Mert egyszer például egy nő papucsban indult lefelé a lépcsőn, és elesett. Namost , ez munkahelyi baleset, de mivel nem zárt cipő volt rajta, nem volt előírásszerű a viselete. Akkor ez az ő hibája, de nagyon fontos, hogy mit vallanak a szemtanúk. Ha azok azt mondják, hogy de igenis, cipőben volt, akkor én nem fogok szőrözni. De ha azt mondják, hogy papucsban volt, akkor én lehetek akármilyen jóindulatú, nem hamisíthatom meg a tanúvallomásokat. Azt akarom ezzel mondani, hogy érdemes mindenkivel jóban lenni, hogy bárki talál meg, neked kedvezően hazudjon. Ez a lényeg.

Mit mondjak még a munkavédelemről? Nagyjából ennyi, talán még azt érdemes tudni...ez meg ki a nyavalya?...ez most ide jön?...én nem fogom előröl kezdeni!...nem ide jön, jól van! Hát, szóval a hozzáálláson múlik. De nehogy azt hidd, hogy ez csak a munkára érvényes! Mindenre! Nekem annyi bajom volt már, rég rokkant lehetnék, de én műtött lábbal barlangásztam. Azt mondták, hogy az a vas, amit belém ültettek, két évig bírja, aztán már húsz éve bennem van. Mi már együtt rohadunk meg. A vas, meg én. Meg a gyógyszerek is olyan erősen hatnak rám, hogy az már nem átlagos. Be is választottak mindenféle  kísérleti csoportokba, mert annyira nem vagyok mindennapi.

Na, mondom a tűzvédelmet. A tűzoltók számát tudod? Namost, ha felhívod őket, akkor baromira nem mindegy, hogy milyen sorrendben mondod a dolgokat. Baromira nem mindegy! Mert ha mondjuk azt mondod, hogy Üllői út, akkor abból még a franc se tudja, hogy melyik kerület. Na ezért először a kerületet kell mondani. Akkor ők rögtön benyomnak egy gombot, amire az adott kerületben már csúsznak le a tűzoltók a rúdon, pedig te még nem is mondtad meg az utcát. Perceket lehet vele nyerni. Mi például most a nyolcadikban vagyunk. Ha lángolnánk, és mondanánk a tűzoltóknak a nyolcadik kerületet, akkor rögtön indítanák a nyolcadikból a kocsit. Igen ám, de a kilencedik kerületi tűzoltóállomás közelebb van ide, ezért ha megmondjuk az utcát is, akkor onnan is jönnek. Rögtön kettő is jön tehát, egy innen, egy meg onnan. Hát ezért nem mindegy, hogy mivel kezded.

Persze nem csak az a fontos, hogy milyen messze van a tűzoltóállomás, hanem hogy mi a napszak, meg hogy milyen az infrastruktúra. Mert én például hajnalban járok, mert akkor 4 perc alatt beérek kocsival. Ha csak egy órával később indulnék, akkor ugyanaz az út 45 perc. Hidd el! Marha nagy a forgalom! Meg őrültek az emberek! A férjem, amikor engem vezetni tanított, mindig azt mondta, hogy csak arra gondoljak, hogy a többiek állatok. Hiába vezetek én jól, ha a többiek nem tanultak meg, akkor nekem is bajom lehet. Egyszer meg egy gyalogos ugrott elém. Azt gondolta, hogy neki át kell szaladni az úton, és pont az én autóm elé kell vetnie magát, hogy elüssem. Na, nekem akkoriban hosszú, szőke copfjaim voltak, és olyan csöcsös-bögyös fiatalasszony voltam, de dzsúdóztam, ezért kiszálltam a kocsiból, és úgy elvertem azt a hülyét, hogy a rendőrnek kellett leszednie róla. Mit csinál maga? - kérdezte. Mondom, kipofozom belőle, hogy máskor ne ugráljon az autók elé, mert engem veszélyeztet vele.

Azt jegyezd még meg, hogy ha tűz van, akkor a kis, zöld embert kell követni! Esküszöm, a londoni metróból sosem találtam volna ki, ha nincsenek ott kis, zöld emberek, mert az egy többszintes labirintus. A zöld emberek mutatják az irányt. Namost, ha menekülsz, akkor jó, ha a hónod alá kapsz két gyereket, és azokat is kiviszed. Hát, ezek vannak. Most nem fogok mindent részletesen elmondani, hogy melyik ablak van berácsozva, meg hogy melyiket lehet kiszedni, mert azt a tűzoltók úgyis tudják, marha bonyolult ábráik vannak, te csak menj a kis, zöld emberek után. Most még mindig van 44 másodpercem. Hát, jó volt ez így, ugye? Agykontrolloztam, hogy ne jöjjön senki, és hogy bejött ez is. Jó, hát te jöttél, de egy embernek nem kell hangosan beszélni, meg sokat magyarázni, de van, hogy hatvanan ülnek ebben a teremben. Na, jól van, örülök, hogy jól éreztük magunkat!