- Be van dagadva a szemem – mondtam egy pénteken a háziorvosnak.

- Szerintem nincs bedagadva a szeme – válaszolta ő.

Hát, ez is a gyógyítás egy formája. Itt a lehetőség, hogy egy pillanat alatt önként gyógyultnak tekintsem magam, mielőtt még az egészségügyi rendszer őrölni kezdene. Felül is vizsgáltam álláspontomat: tényleg úgy gondolom, hogy be van dagadva a szemem? Úgy, úgy – makacskodtam önnönmagamnak.

- De, be van dagadva a szemem – állítottam ismét, teljes meggyőződéssel.

- Nincs bedagadva a szeme – válaszolta ő.

Holtpont. Ebben a játékban ilyenkor az jön, hogy aszpirin. De erre hogy lépjek? A legeredetibb módon folytattam:

- De, be van dagadva a szemem.

- Én Önt nem ismerem, lehet, hogy mindig így néz ki – adott nekem még egy lehetőséget ő.

Logikailag nem tűnik rossznak, ezért ismét elgondolkodtam: tényleg én vagyok a Makk Károly? Nem, nem – hajtottam végre magamban perszonális besorolásomat.

- Nem így szoktam kinézni - vakmerősködtem én.

- Hát, ha ragaszkodik hozzá, hogy be van dagadva a szeme, akkor menjen el a szemészetre – tárta szét a karjait ő, némi sajnálattal a szemében.

- Elnézést, de én úgy gondolom, hogy ez nem szemészeti probléma lesz – őrangyalom felszisszent -, talán inkább belgyógyászati – őrangyalom felmondott.

- Nem tudok mást mondani, menjen a szemészetre, aztán majd meglátjuk – villantotta rám szemeit a belgyógyász szakvizsgával rendelkező háziorvos.

Őrangyalom visszajött, hogy egy husánggal fejbevágjon. Jól van - adtam meg magam ezen a ponton.

- Be van dagadva a szemem - vetettem fel 2 órával később a szemészeten.

- Megvizsgáltam már az Ön szemét? – szegezte nekem a kérdést a szemész.

- Nem, hiszen még csak most érkeztem – értetlenkedtem én.

- Jaj, korábban. Járt már itt korábban? – kezdte rögtön elveszteni türelmét ő.

- Nem, hiszen most van bedagadva a szemem – maradtam teljes sötétségben én.

- Olvassa a táblát – nyögte fáradtan ő.

Én ilyen mondatot utoljára a közoktatási rendszer áldozataként hallottam, mielőtt az 1-től 5-ig terjedő skálán értékelték volna táblaolvasó teljesítményemet. Összeszorult a gyomrom. A feladatot sem értem. A táblát sem találom.

- Miért nem olvassa? – tudakolta ő.

- Elnézést, de mit? – árultam el teljes tudatlanságomat.

- Hát a számokat a táblán. A falon. A falon lévő táblán a számokat – artikulálta ő.

Szemvizsgálat. Látok-e? Szem-vizs-gá-lat. Van a falon egy tábla, azon számok, azokat olvasom, ha talál, akkor látok, ha nem talál, nem látok. Most már értem. Persze, hogy ismerem a módszert, csak nem számítottam rá. Be van dagadva a szemem, hiszen én ezzel a panasszal jöttem ide. Mondtam is:

- De nekem be van dagadva a szemem.

- És? Nem látja a táblát? – ragaszkodott játékához ő.

- Hát de…- kezdtem volna egy valószínűleg oda nem illő megjegyzést én.

- Olvassa! – terelt a helyes útra ő.

Eredmény: picit talált, aztán egyáltalán nem.

- Önnek szemüveg kell! – mondta aszpirin helyett ő.

- De az megoldja a problémámat? – puhatolództam én.

- Hát persze! Milyen jó lesz, mikor a mozi hátsó sorából is el tudja olvasni a feliratot! – lelkendezett ő.

- De én eddig is el tudtam olvasni a feliratot a hátsó sorból – feleltem rosszul én.

- Biztos nem, hiszen rosszul lát – fogta meg az ördög jobbkezét ő és zárták a kört.

- De nem lehet, hogy azért nem látom jól a táblát, mert be van dagadva a szemem? – kapaszkodtam bele kétségbeesetten menekülő őrangyalom lábába én.

- Higgye el, nem! – nézett rám jelentőségteljesen ő.

- Jó – csúszott ki őrangyalom lába a kezemből. Jó, de miért van bedagadva a szemem? – vetettem fel immár őrizetlenül, minden mindegy alapon.

- Biztos vesebeteg – döfte belém krampusza egyik szarvacskáját ő.

- Be van dagadva a szemem. Meg lázam van, és a torkom fáj – jelentkeztem egy bővített listával a hétvégi ügyeleten.

- Igen? Orvosnál járt már? – nézett rám egy szakvizsgázatlan szempár.

- Hát…bocsánat, de ez nem az orvosi ügyelet? – nyitottam rést duzzadt szemhéjaim között én.

- De az. Én meg az ügyeletes. Bár főállásban hentes vagyok. He-he-he! – dörzsölte össze két kezét ő.

Itt is játszunk – állapítottam meg magamban, és elrongyolódott őrangyalomat kikísértem a váróba. Soroltam, milyen virgácsokat vertek már el rajtam a kollegák: hipochonder, rövidlátó, vesebeteg.

- Allergia – választott egyet ő is.

Fel is írt egy antiallergén gyógyszert, valamint annak javasolt mellékhatásait.

- Be van dagadva a szemem. Lázam van. A torkom fáj. Kiütések vannak rajtam. Mindenütt - vonszoltan magam után erőtlen őrangyalomat a háziorvoshoz hétfőn.

- Na, ez már valami! – bólintott elégedetten ő.

- A hipochondriát kilőhetjük talán. Melyik legyen, a vesebaj vagy az allergia? – mutatkoztam nyitottnak én.

- Ne hülyéskedjen! Menjen el laborvizsgálatra, ez belgyógyászati eredetű probléma lesz! – tolta fel az orrán a szemüvegét ő.

- Hát nem ezt…- őrangyalom rámdőlt, így csak a nyelvemet haraptam el.

Az SZTK-ban az összes szükséges testnedv kiválasztásáért cserébe számokat kaptam viszont.

- Jesszusom! – fordult önkéntelenül egy másik transzcendens hatalom képviselőjéhez a háziorvos, mikor a leletet meglátta. Az ördög felszisszent.

- Hogy van ez? – lettem kíváncsi a fordulatra, és nyújtottam egy bögre kávét őrangyalomnak én.

- Ez mononucleosis – hozta rám a frászt mindössze két szóval ő.

- Olyan nem az atomfizikában van? – próbáltam ébredező őrangyalom mögé bújva hárítani a tényeket én.

- Azonnal menjen el a hematológiára! – hagyta figyelmen kívül menekülési próbálkozásomat ő, és tárcsázta az ORFI-t.

Vírusom van, mely heveny lefolyással emészt, de feltehetően jól leszek 2-3 hét múlva, ha addig torkot bugyolálva fekszem, be ne szedjek gyógyszert, aszpirint se, mert az tönkrevág, ki volt az a hülye, aki antiallergént írt fel, de jó, hogy nem szedtem be, rövidlátó lehetek, de vesebeteg pillanatnyilag nem, de kár, hogy az elmúlt napokban nem kerültem az embereket, mi van, ha valaki megkapta tőlem a bajt. Ezeket jegyzetelte őrangyalom a hematológián, majd hazavitt. Senkit sem akarok megijeszteni. Tessék megnyugodni, mindez nem most történt. Azóta az egészségügyi rendszerben is volt már jópár lidércváltás.