Voltak valaha a "pogány" ünnepek, pl. Samhain, vagy tavaszünnep. Azután lettek ezeknek többé vagy kevésbé keresztény bőrbe bújtatott megfelelőik, pl. Halloween vagy húsvét. A szokások persze változnak, torzulnak az idők folyamán, ahogy a társadalom tagjainak erkölcsi és egyéb normái is. Értem ez alatt például azt az ostoba szokást, hogy a húsvéti locsolkodás mára legtöbb helyütt pénzgyűjtő és lerészegítő körjárássá silányult. Mint ahogy a Halloween esti jelmezes menet is.
Tehát vissza a Halloween-hez és Írországhoz. Előrebocsátom, hogy Írországban egyrészt a nagyfokú jólét (kicsit sarkítva 3 órányi túlmunkáért kapott bérből vehetek egy kis TV-t), másrészt az írek abszolút liberális és szabályokat nem tisztelő beállítottsága miatt semminek nincs értéke. Mind a szabályokkal, mind az emberekkel szembeni tisztelet, valamint az anyagi javak megbecsülése is teljesen hiányzik. Előfordul rosszabb környékeken, hogy ostoba kölykök kővel dobják meg a buszt, az ablak néha be is törik. Hogy emiatt aztán egy ideig nem jár a busz azon a környéken, vagy a sofőr kórházba kerül, az persze a legkevésbé sem érdekli őket, látszólag a szülőket sem, a rendőrség pedig fiatalkorúak lévén nem tud velük mit kezdeni. Hogy Halloween környékén ez fokozódik (kb. 25 ilyen esetet jelentettek aznap este, szerencsére ebből 15 csak tojásokkal), az sem meglepő. De hogy a betört szélvédő miatt az útról leszaladt, fának rohant és kigyulladt autóhoz kiérkező tűzoltóautót, aki segíteni megy a helyszínre (például hogy a környékbeli házak ne gyulladjanak ki), szóval hogy még a tűzoltók is csak néhány feléjük repülő követ kapjanak köszönetként, attól már hányingerem van, és legszívesebben halomra lövetném őket, korhatár ide vagy oda. De legalábbis rájuk férne egy akkora verés, amitől hetekre kórházba kerülnek, ahol azután hallgathatják magnószalagról vagy mp3 lejátszóról az oktatóanyagokat.
Ez egy ünnep???????
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
piknik 2008.11.05. 23:58:36
Követ itt is dobáltak már gyerekek. Néhány évvel ezelőtt úgy sikerült eltalálniuk egy vonatot, hogy a vagon ablakát betörő kő egy kisgyerek halálát okozta, egy fiatal lányon pedig agyműtétet kellett végrehajtani. Nem hiszem, hogy ez lett volna az első eset, amikor ezek a gyerekek követ ragadtak, csak sajnos prevenció tekintetében igen hatékonytalanok vagyunk. Nemcsak a rendőrség, hanem mindannyian. Én úgy sejtem, hogy a gyerekek értelmetlen rombolása mögött reményvesztettség és valami rettentő mély magány lehet. Egy gazdag társadalomban ugyanúgy magára tudnak hagyni egy gyereket, mint egy szegényben. Egy betépett milliárdoscsemete a papától kapott luxuskocsival ugyanúgy tud ölni, mint egy –jobb híján- kődobáló gyerek, aki azért nem tanult meg önmagáért tenni, mert már a szüleinek sem volt esélye arra, hogy valaha valamire jussanak, és rég feladták. Az első gyereknek nincs szüksége a kreativitásra, a másodiknak iszonyatosan nagy erő kell ahhoz, hogy hinni tudjon a kreativitásában. Ezeknek a gyerekeknek – valószínűleg – nincs alternatívájuk, csak rombolni képesek, mert senkitől sem tanultak meg gondolkodni, alkotni, adni és kapni, élni.
Van viszont néhány annyira kreatív ember, hogy egy ilyen helyzetre is tud megoldást kínálni. Élt például ebben az országban egy ember, aki Pingpong Doki néven volt közismert (dr. Faragó Sándor gyermekorvos, gyermekpszichiáter), aki korábban kábítószeres fiatalok kezelésével foglalkozott, majd egy nap levitt a rendelője várótermébe egy pingpong-asztalt, és éjszakánként ott ütötte a labdát a kollégaival, barátaival. A környéken kódorgó gyerekek figyelmét akarta felkelteni és ez sikerült is. Egy idő után rengeteg gyerek vert tanyát éjszaka ebben a rendelőben. A céltalan kódorgás helyett elfoglalták magukat, együtt voltak, de nem magukra hagyva, hanem olyan felnőttek társaságában, akik odafigyeltek rájuk, de főleg, akik érdeklődtek irántuk. Létrehozta a Magyarországi Éjféli Sportbajnokság Egyesületet, amely most már az ország több pontján is működtet éjszakai sportklubokat. Nyilván egy ilyen klub sem tud mindent megoldani, de néhány gyereket biztosan megvédett a totális ürességtől anélkül, hogy bármelyik felnőttnek fel kellett volna áldoznia ehhez a saját életét. Mindegy az, hogy pingpong vagy sakk vagy filmklub vagy képeslapgyűjtők egyesülete vagy ugrálókötél-barátok szövetsége az ürügy arra, hogy a gyerek egy konstruktív közösségbe kerüljön végre, ha már a szülők képtelenek voltak magukból az embert adni neki. Sok esetben az iskola a menedék. Vagy az egyház. Vagy egy focicsapat. Vagy akár csak egyetlen szomszéd, akivel normálisan lehet beszélgetni. Egy ilyen közösségben egy javaslatnak, egy tanácsnak, egy tiltásnak vagy szükség esetén egy pofonnak van foganatja, mert összetartozás van mögötte. Az idegenek által való halomra lövetés vagy kórházba veretés viszont csak a vaksötét űrnek szól.
4Medve 2008.11.06. 01:42:19
A gyereket magára hagyni pedig a legegyszerűbb és legelterjedtebb megoldás: le kell ültetni a TV elé, addig is csendben van, ahol azután azt látja, hogy Tom feldarabolja Jerry-t, vagy fordítva, és ez milyen tök jó.
Azért egy dolog van, amivel viszont nagyon nem értek egyet: "már a szüleinek sem volt esélye arra, hogy valaha valamire jussanak, és rég feladták". Ezek nem a borsodi elbocsátott gyári munkások gyerekei, 1-2 durva kivételtől eltekintve mindenkinek van esélye. Aki dolgozni akar, az tud is, legalábbis eddig így volt. Most hivatalosan 250e munkanélküli van az országban, amiből kb. 200e nem is akar elhelyezkedni. Még Ballinasloe-ban ismertem egy fiatalembert, aki saját bevallása szerint a feleségével és 2 gyermekével együtt mindenféle jogcímen (munkanélküli és megélhetési segély, lakhatási támogatás, eü-i támogatás, ingyenbérlet, stb.) összegszerűen több juttatást kapott az államtól, mint amennyit én heti 55 óra munkával megkerestem. Bolond lenne dolgozni menni! Ha akarná, 1 órán belül lenne munkája, csak nem akarja. Ebből lesznek azután a semmiféle értéket el nem ismerő emberek, cca. 200ezer család.
Egyszerűen unatkoznak, de az iváson és a garázdaságon kívül más szórakozási formát nem ismernek. Bocsánat, ha kissé sötét képet festettem, de most elég sötéten látom magam is.
nat 2008.11.06. 10:04:31
4Medve 2008.11.06. 15:41:10
Egyébként igaz, nem szabad feladni. Példa erre édesanyám, akit pusztán azért adtak állami gondozásba, mert nem volt pénzük etetni. Amikor összeházasodtak apuval, minden cuccuk elfért egy műanyag vödörben. Ehhez képest estin leérettségizett és diplomázott, vezető pozícióba került, elindított két gyermeket az élet útján, és ha nem is nagy jólétben, de adósság nélkül élnek a saját lakásukban. Ő példát mutatott.
Az emberek szeretnek panaszkodni, és a körülményeikkel takarózni. Mi nem mentünk semmire Magyarországon, hát eljöttünk. Félve, kölcsönből, csak a tudásunkra és képességeinkre építve. Igen, kellett szenvedni és bizonytalanságban őrlődni sokszor és sokat, de mostanra beérett. Sok alternatíva van, csak merni kell gondolkodni.
Persze nem állítom, hogy nincs kilátástalan helyzet, de az annak mondottak 99%-a nem az.
piknik 2008.11.06. 16:06:14
De mikor legutóbb jártunk Írországban, Cork utcáján találkoztunk egy fiatal fickóval, aki egy ottani szervezet számára gyűjtött adományokat. Kiderült persze a fickóról, hogy magyar, egyetemista, aki egy fél évre kiment világot látni. A szervezet pedig, amit képviselt, tizenéves anyákkal foglalkozik. Állítólag ez Írországban egyre jellemzőbb probléma, ezek a nagyon fiatal leányanyák érzelmi elhanyagoltságban nőttek fel, ezért (és mert életkoruknál fogva is éretlenek még) nem képesek a gyerekeiket megfelelően nevelni. Nekik nyújt egyfajta támogató hátteret ez a szervezet. Nem anyagilag, hanem lehetőséget biztosítanak nekik arra, hogy a kérdéseiket feltehessék, tanácsokat kérhessenek és közösségben legyenek. Elindult tehát valami, a problémával szembenéznek már és próbálnak rá megoldást találni.
Nálunk a gazdag ürességben felnövő gyerekek is jelen vannak, meg a nyomor reménytelenségében élők is. Igazatok van abban, hogy nem szabad egy szülőnek tehetetlenségbe süppednie, de sajnos a többségnek mégsincs elég ereje. Egy kiindulási helyzet nem determinálja teljes mértékben a végpontot, mindig vannak olyanok, akik minden helyzetben képesek értékes világot teremteni maguk köré. Csak ők vannak kevesebben, mert ehhez nagyon nagy erő kell. Lehet ám, hogy ha egy nyomorban felnövő gyerek mögött akár csak egy olyan ember is állt, aki odafigyelt rá, aki át tudott neki adni értékeket önmagából, annak sokkal több esélye van egy boldog életre, mint egy kőgazdag gyereknek, aki mögött soha senki nem volt. És a középosztályban - ahol anyagi szélsőségek nem torzítják a személyiséget olyan mértékben, mint akár a nyomorban, akár a gazdagságban - bőven magukra hagyhatnak egy gyereket. Hogy miért? Fogalmam sincs, de ezt láttam abban a két és fél évben, amíg iskolában dolgoztam. Valószínűleg a kulcs a gyökerekben van. Ha egy társadalom vagy egy család gyökértelenné válik, akkor miből építkezne? Egy ember is gyökértelenné teheti önmagát azzal, hogy pusztán rutinból él: rutinból tart ünnepet, rutinból dolgozik, rutinból válaszol a gyerekének. A teljes felszínesség is a reménytelenségbe sodorhat egy gyereket, a problémákkal szemben pedig teljes mértékben kiszolgáltatottá teszi. Akkor aztán kérdés, hogy melyik stratégiát választja - eltemeti magát életében vagy rombol? Utóbbival sokkal többet lehet kezdeni, mert ott még vannak energiák vagy esetleg indulatok, amelyekből építkezni lehet.
4Medve 2008.11.07. 01:53:51
A nagyobbik bocsról legalább tudom, hogy mi sem állhatna messzebb tőle, mint a sekélyes gondolkodás. Néha ijesztően mély megállapításai vannak.
4Medve 2008.11.07. 02:06:11
Az engem körülvevő dolgokból és saját magamból megteremtettem a környezetemet, amiben néha jól érzem magam, néha kevésbé. De nincs más olyan környezet, amiben jobb lenne, hacsak nem teremtek másikat. Kellene? Talán.