Nat felvetése kapcsán, miszerint:

„ne feledjük azonban: ez volt az ára annak, hogy az önök utcája - amelyben türelmes, józan emberek laknak - korszerűsödjön, megszépüljön, egyszersmind felkészüljön egy következő évezred kihívásaira, és immár csatornázva, pazarul megvilágítva, másfél sávon (!) vezesse az évekkel ezelőttihez képest többszörösére duzzadt forgalmat”

Béla szomszéd esetét idézném, aki reggel, munkába menet, valamint este, munkából jövet mindig talál egy ismerőst, akivel elbeszélgethet. Ha nem talál, akkor megismerkedik valakivel, akivel a későbbiekben majd, ha munkába menet vagy onnan jövet találkozik, elbeszélgethet.

Egy napon Béla fél kiló kenyérrel a hóna alatt éppen a fent említett másfél sávos utcán beszélgetett egy ismerősével Wittgensteinről, Zoláról, a BKV adatbázisáról (amelyet munkaidőben kezel), valamint a lét értelméről, közben a csillagokat kémlelte és jobb lábfejét lazán előrehelyezte pihentetés céljából. Ott tartott épp, hogy a létnek tán nincs is értelme, amikor a jobb lábfején egyszerűen áthajtott egy arra haladó autó. Ebben a pillanatban Béla, a csillagközi utas, az aszfaltlét gyötrelmei közé zuhant, és kijelentette: Ééééééééén ezt feljelenteeeeeeem! - és a távozó autó rendszámtáblája után hunyorgott, hátha elkaphatná. Elkapta. Bement a rendőrségre (jobb lábfejét is felhasználva erre a célra, egyébként), ahol elmondta, hogy: Kéremszépen, az én jobb lábfejemen megállás nélkül áthajtott a következő rendszámú autó... - és diktálta. Megállás nélkül? – morfondírozott a policájirodista. Hát ha megállt volna rajta, az jobb? – vetette fel az ötletet aztán. Cserbenhagyott, úgy értem – helyesbített Béla. Jjjjjjó! – bólintottak neki, mire Béla hazaindult. Útközben vett fél kiló kenyeret, a hóna alá csapta, majd egy ismerősével találkozván Wittgensteinről, Zoláról, a BKV adatbázisáról, valamint a lét értelméről beszélgetett, miközben a csillagokat kémlelte, sajgó jobb lábfejét lazán előrehelyezve pihentetés céljából.

Így teltek a napok, szakasztott így, majd fél év múlva Béla kapott egy levelet a rendőrségtől, miszerint hivatalosan közlik vele, hogy a sértett jobb lábfejnek igazságot szolgáltatni nem tudnak, pedig próbáltak, de a tettesnek sajnos nem sikerült kézbesíteniük a számonkérő levelet, ő maga pedig nem jelent meg, hogy azt a későbbiekben önként átvegye és így elnyerhesse méltó büntetését. Ezért Bélának jár egy sajnos, valamint 8 napon belül fellebbezhet, ha akar.

A történetet Béla a másfél sávos utcán adta elő nekem, ahol egy napon összefutottunk. Volt nála fél kiló kenyér, jobb lábfejét lazán előrehelyezte pihentetés céljából, de nem beszélt se Wittgensteinről, se Zoláról, se a BKV adatbázisáról, mégcsak a lét értelméről sem és a csillagokat sem kémlelte, mert akkor már szíve fölött őrizte ezt a levelet és mutatta a világnak örök tanulságul.

Azóta gondolkozom az örök tanulságon, de csak nem akadok a nyomára. Ha nem lett volna Bélánál fél kiló kenyér, akkor nem hajtanak át a lábfején? Vagy ha Wittgensteint kihagyta volna azon a napon? Zolát? Sosem tudjuk már meg. Béla is felhagyott azóta a küzdelemmel: házát eladta, nőhöz költözött, mely nő 200 méterrel lakik csak odébb, ahol ugyanúgy másfél sávos az út, járda nincs, ám a ház árából Béla vett egy autót és most azzal jár. Meg lehet-e menteni a világ jobb lábfejeit a szén-dioxid kibocsátás növelése nélkül? Tudja-e valaki a választ? Azt az esetleges felvetést, hogy az önkormányzat szélesíthetné az utat, de még egy járdát is csatolhatna hozzá, naivnak tekintem, így a blogból technikailag kitiltom (ha rájövök, hogyan kell).