Egy nap bementem az APEH egyik kirendeltségére, hogy egészségbiztosítási járulék fizetésére szóló egyéni szerződést kössek. Jó példa ez arra, hogy kell a mégoly baráti olvasót is az első mondat után elveszíteni: elég egy sikítófrászt kiváltó intézmény emlegetése, valamint egy felfoghatatlanul bonyolult nevű jogviszony felvázolása. Az APEH-nak vajon ezért nincsenek barátai? Én nem szeretnék erre a sorsra jutni, ezért azon áldozatkész barátaimnak, akik hajlandók voltak a negyedik mondatig eljutni, hálából leegyszerűsítem: bementem a fent nevezett intézményhez szerződést kötni.

A kerületi kirendeltség egy panelrengeteg közepén található panelapeh. Először nem is találtam meg. A helyi lakosokhoz fordultam tanácsért. Hohóóóó, ott van ni, ismerjük ám jól! – sandítottak huncutul egy, a maga 2-3 szintjével a tízemeletes téglatestek között alattomosan megbúvó dobozra. Masni nem volt rajta, mégis kíváncsi lettem, mit rejthet ez a doboz. A földszinten kalickába zárt portárs csipegette ozsonnáját. Jobbra, lépcsőn fel, második emelet, megint jobbra, aztán majd rájön – igazított el, pedig én csak addig jutottam a kérdésemmel, hogy Merre van az...

Rendkívül érdekelt, mit jelenthet az a kitétel, hogy aztán majd rájön. Izgalmamban kettesével vettem a lépcsőfokokat, majd befordultam a második emeleti folyosóra. A linóleumcsík egy 5 méterrel odébb álló biztonsági őr jelmezbe öltözött, nálam ( 170 cm, 55 kg) alacsonyabb és vékonyabb, ijedt képű suhanc alá futott. Egy ajtószerű résből lépett ki az imént, és egy másik ajtószerű rés felé tartott, amikor meglátott engem. Léptében megmerevedett, kezében egy teáskannát tartott. Úgy 5-6 másodpercig meredhettünk egymásra, már-már egy mátrixos körképet alkottam a kimerevedett testről, mikor megszólalt: Na végre, hogy itt van, régóta várjuk! Döbbenten néztem rá: Hiszen én nem is jelentkeztem be! Az őr izmai ekkor elernyedtek, majd rámvigyorgott: Vicceltem ám. Úgy tűnik, a portárs is járt már a másodikon, mert tényleg rájöttem: ez elég bolond helynek tűnik, biztosan az APEH.

Két hónap múlva aztán visszatértem a fent nevezett intézménybe, hogy a fent nevezett szerződést felbontsam. Most egy idősebb úr fogadott: vidám szemek, fekete bőrkabát, nálam egy fejjel alacsonyabb termet – úgy tűnik, ez követelmény. Egy asztal mögött ült, előtte millió nyomtatvány. A 3-szor 3 m-es helyiségben rajta kívül még 4 ember gubbasztott, a kezükben iratok, fecnik, nyomtatványok. Mintha egy pókerpartiba csöppentem volna, az arcuk is olyan kifejezéstelen volt, csak éppen cigarettafüst nem gomolygott. Az érdemi munka egy harmonikaajtóval elválasztott helyiségben folyt.

A vidám kis fickó megkérdezte tőlem, mit segíthet. Mondom: szeretnék egy olyan nyomtatványt, amivel lemondhatom az egyéni szerződésemet. A fickó rámeredt a kínálatra, már szinte osztott nekem is. Rájött azonban, hogy pont ilyen nyomtatványa nincs. Talán a harmónikaajtó mögött - mondta. Az egyik játékos, aki a sarokban gubbasztott a térdére könyökölve, fejét lógatva, rezignáltan felpislantott: Az internetről letölthető. A vidám kis fickó kontrázott: Jaj de jó! Mondom: Ez tényleg jó, de úgyis be kell jönnöm, hogy leadjam a kitöltött nyomtatványt és egyéb vonatkozó iratokat. Meg kérdéseim is szoktak lenni, értetlen vagyok ugyanis. A vidám kis fickó szája lebiggyedt, a játékos fürkészett: Most akkor passzol? Rövid tétovázás után megkérdeztem: Vajon mennyi idő alatt lehet a harmónikaajtó mögé bejutni?A vidám kis fickó kinyújtotta bal karját, félkört írt le vele a várakozókra mutatva: Nagyjából 4-5 ügy után. Az „ügy” kifejezés kijózanított: Az sok! Akkor inkább pillanatnyilag az internetet választom. A vidám kis fickó gratulált, a rezignált úr bólintott és újra lelógatta fejét: Passzolt – gondolta tán.

Dolgom végezetlen baktattam lefelé a lépcsőn. Már majdnem kiléptem az ajtón, amikor valami bevillant balról. Visszaléptem, rámeredtem: ÉHES FARKAS BISZTRÓ. Abban a pillanatban megértettem, mi kínozza népünket: az APEH gyomrába éhes farkas vackolta be magát.