urbánpiknik

A Kossuth Lajos utcában van egy kapualj, abban a kapualjban van egy kirakat, abban a kirakatban pedig cipők sorjáznak. Évekkel ezelőtt rámbiccentett a kirakatból egy kis, fekete, őszi modell, követtem hát a nyilat a belső udvar irányába. Itt lakik-e a kis fekete?-érdeklődtem a boltba lépve. Egy-egy szemüveg meredt rám, mögöttük egy-egy pislogó szempár, felettük egy-egy berakott frizura, alattuk egyenként 70 évnyi néni.

Azóta is visszajárok a boltba. Hiába egy kis lyuk faltól-falig polcokkal, szocreál könyvtárba illő székekkel, kajla naptárral, ráadásul még sosem sikerült ott igazán jó cipőt vennem, a helytől mégsem szabadulhatok. Mindig két néni ül ott, bár csak egyikük végez tényleges munkát. A másik egy amolyan kibic-néni, aki - ha éppen pang a bolt -, eltársalog az eladóval, ha pedig vevő érkezik, hosszas szemlélődés után épp a legmegfelelőbb pillanatban jegyzi meg: Bizony, jó lesz az. Bármit is próbálok éppen, bizony jó lesz az. Múltkor egy magassarkú csizmát és egy gyűrtbőr lapostalpút egyaránt el tudtak hozzám képzelni. Nem adtam hangot csodálkozásomnak, inkább leemeltem a polcról egy nemgyűrt, nemmagassarkút.

Egy nap aztán hiába mentem. A boltban nem világított a neoncső, és nem nyílt az ajtó a szokásos erőteljes rántásra. Rémület fogott el, magam előtt láttam a feketébe burkolózott kibic-nénit, amint zuhogó esőben áll egy sír fölött, és ezt hajtogatja: Bizony, nem lesz ez jó! Vagy a másik nénit, szintén feketébe burkolózva, aki egy sír fölé hajolva ezt hajtogatja: Bizony, hiába mondtad, hogy jó lesz az! De ekkor észrevettem egy cetlit az ajtón: Vásárban vagyunk!

Jő a tavasz (képtelenség, hogy elmaradna!), félcipőm viszont nyűtt, felkerestem hát a néniket a minap. Mikor benyitottam, az eladó néni épp egy újságcikken könnyezett, megosztotta hát velem a bánatát. A következő öt percben megtudhattam, hogy a néninek van egy 10 éves unokája, aki nagyon várja a havat, mert igen szeret szánkózni, amúgy pedig a néni vevőköre meglehetősen sokrétű, a régi jó ismerősei ugyanúgy benéznek, mint a hozzám hasonló kishölgyek, de ő gyanítja, hogy engem sem először lát, egyébiránt valaha egy vágóhídon dolgozott szakácsnőként (újabb könnyek a nosztalgikus hangulatból kifolyólag), de legfőképpen tudjam meg, hogy minden cipőre legalább fél éves garanciát vállalnak, de ha egy év múlva hozok vissza valamit, ők azt is javíttatják, de hogy éppen ez, ami a lábamon van, milyen jól áll. Bizony, jó lesz az!-hangzott el zárásképpen egy eddig néma torokból.

Hogy miért van nekem szükségem még egy fekete, cipzáras kiscsizmára, amely ráadásul lábfejben slankít, és ezt a hatást mérsékelten erős szorító nyomatékkal teljesíti, nem tudnám megmagyarázni. Talán azért, mert a már meglévő fekete, cipzáras kiscsizmám viszont bokában hizlal. Azt ugyanúgy nem értem, hogy miért van szükségem még egy fekete félcipőre, 4-5 centis sarokkal. Talán azért, mert a már meglévő fekete félcipőm csak 3-4 centis sarokkal bír. Ki tudja! A nénik mindenesetre eladták nekem mindkettőt. Nem ismerek náluk jobb marketingeseket. Egy ortopédiailag tesztelt mamuszt is megvennék tőlük, attól tartok.