Semmi sem jobb érzés egy gyalogosból lett autósnak, mint amikor kivívja egy gyalogos őszinte elismerését. Mondom én – persze ez nem vonatkozik azokra az autósokra, akik már régen elfelejtették, hogy is voltak azok az idők, amikor még nem volt vas a fenekük alatt. Egy ideje figyelem a gyalogosan közlekedőket: teljesen elszoktak attól, hogy az autós társadalom részéről bármilyen normális gesztusban részesüljenek. És figyelem az autósokat is: teljesen elszoktak attól, hogy a gyalogosokat akár csak észlelés szintjén figyelemre méltassák.
A minap megtapsolt egy gyalogos. A dolog egy agglomerációs településen történt, amelynek főútját jelentős átmenő forgalom használja. A szokásos módon a település magjában helyezkedik el a funkcionális intézmények hármas egysége: ivó, iskola, templom. Ezért e helyre gondos kezek gyalogos átkelőhelyet alkottak.
Az út szélén várakozónak jól karbantartott, hosszú szakálla volt, amiből arra következtettem, jó ideje álldogálhat már ott átkelési szándékkal. Feszült, ugrásra kész testtartásából, a forgalmi helyzetet fürkésző tekintetéből látszott: korábban alighanem csinálhatott egy-két indulócselt is, de belátva önnön gyengeségét, mindannyiszor meghátrált. Csak úgy lobogott a szakálla, amint a legkülönfélébb járművek – személyautó, tehergépkocsi, motorkerékpár – vadul húztak el előtte. Lassítottam, megálltam, jelentős gesztusokkal már messziről integettem, hogy csak rajta, bátran. A gyalogos meg csak állt ott, nézett rám a szélvédőn keresztül homályos tekintettel, és látszott, teljesen össze van zavarva. Hogy most ő? Hogy most itt neki? Hogy lehet? Hogy látszik hát mégis? Azt sem tudta, mit csináljon hirtelen, majd a kényszeredett helyzet nyomására végül arra az elhatározásra jutott, hogy ő itt ilyen körülmények között márpedig ténylegesen átkel, és minden lélekjelenlétét összeszedve valóban így tett. Megvártam, amíg átér, továbbhajtottam. A visszapillantó tükörből láttam, amint az úttest másik oldalán megáll, szája mosolyra húzódik (összeszedte magát teljesen!), és magasba tartott kezekkel tapsol, és mosolyog, és néz utánam, és integet felszabadultan!
Nem tudom, hogy az oktatásban van-e a hiba, vagy az általános mentalitás számlájára írható, hogy az autósok többsége nem adja meg a gyalogosnak járó elsőbbséget. Nem udvariassági kérdésről van szó: technikailag ez a helyzet ugyanaz, mint amikor jobbkezes utcából kamion kanyarodik elénk. Vajon olyankor eszébe jutna valakinek lassítás nélkül áthajtani?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
piknik 2009.06.19. 19:39:23
Gyalogos: 00000
Általános lábonjáró gyalogos
Hungary
martin86 2009.06.20. 15:18:38
piknik 2009.06.22. 15:23:21
HUP 2009.07.03. 23:24:38
4Medve 2009.07.08. 03:05:49
No most hogy a tyúk vagy a tojás volt előbb, azaz ki kezdte el előbb megszegni a szabályokat, az már más kérdés - azért én ha ennyire védtelen lennék, jobban odafigyelnék, hogy ne adjak támadási felületet. Mert ha szerinte ő nem jármű, akkor szerintem?
(privát tapasztalatból fakadó megjegyzésem: a Nissan Micra fekete sofőrrel majdnem ugyanez a kategória...)
nat 2009.07.08. 09:03:17
Adódik persze a logikus felvetés, amellyel szintén nehéz vitába szállni, hogy miért is kell a kerékpárosoknak az autós forgalomban hajtaniuk, miért nincs normális és hiánytalan kerékpárút-hálózat... Irigykedhetünk pl. Berlinre, a birodalmi méretek fővárosára, ahol szinte a teljes úthálózatot nagyvonalúan végigkíséri a kerékpársáv, éspedig véletlenül sem a járdán.