A kisföldalattin nekem szegezte a kérdést egy külföldi házaspár, hogy milyen módon tudnának eljutni a Gellért térre. Mondom, egyszerűen csak sztéjeljenek ezen a járművön, aztán getoffoljanak a Deák téren, majd ott cséndzseljenek a 47-es vagy a 49-es villamosra. Ennek ellenére megértették. Időközben rájöttem, hogy a fent nevezett villamosok nem közlekednek. Mondom, ádőr idea van nekem, ne villamost keressenek, hanem helyette inkább pótló buszt. Bólogattak, nyugalmukat megőrizve.

A Deákon együtt szálltunk le. Tanácstalanul nézegettek, merre is induljanak. Odaszóltam kegyesen: kamoljatok velem, mutatom a véjt. Köszönték. Tíz métert tettünk meg, amikor ellenőrök hálójába gabalyodtunk. Hol a jegy? - kérdezték a predátorok. Nekem volt, az ellenőrök elszontyolodtak. Na de a külföldiek? A külföldiek a menekülő útvonalat keresték, de aztán mégsem adták olyan könnyen. Hol tudnánk jegyet venni? - nyerték vissza nyugalmukat. Nálunk, e! - válaszolták az ellenőrök. Mennyi lesz? - tudakolták a külföldiek. Hány jegyet akarnak? - ravaszkodtak az ellenőrök. Kettőt, nyilván - kaptak rá a játék ízére a külföldiek. Akkor kétszer 270 Forint - próbálták lekanyarítani az ellenőrök. Eurót elfogadnak? - bonyolították mégis a külföldiek. Eurót? - akadt fenn a szemük az ellenőröknek. Nem úgy, itt Forint van - fűzték tovább, most már érzelmi szálon az ellenőrök. Csönd. Csönd még. Váltani kell! - csillant fel a szeme az egyik ellenőrnek. Aha, aha, hol tudnánk váltani - örültek a külföldiek a játék folytatásának. Fönt - kurtították az ellenőrök. Na, gyerünk most már, keressünk egy pénzváltót - lett elegem nekem. Hacsak… - állított meg az egyik ellenőr - hacsak meg nem oldjuk mégis. Pontosabban? - gyanakodtam én. Te adol nekik kettőt - fordult az egyik ellenőr a másikhoz -, én kifizetem neked Forintban, ők kifizetik nekem Euróban. Mégiscsak ér valamit a magyar oktatási rendszer - lelkesedtem magamban. A külföldiek is ilyesmit gondolhattak, bólogattak. Akkor tehát mennyit is fizetünk? - akarták tudni. Hát, nem tudom - nézett az egyik ellenőr a másikra, majd a másik vissza az egyikre. A jegy 270 Ft, ha jól tudom, az Euró 250 körül szokott lenni - tettem kísérletet rá, hogy a holtpontról elmozduljunk. Neeeeeeeeeeeem úúúúúúúúgy – tárta szét a karját az egyik ellenőr - mostanában csak 230 körül mérik - emelte fel mutatóujját megrovón. Jó, akkor legyen 230 - türelmetlenkedtem én -, a két jegy 540, két Euró 460, három Euró 690. Hát persze, hogy 3 Euróban sikerült megalkudni végül. Euró a külfölditől az egyik ellenőrhöz, Forint az egyik ellenőrtől a másikhoz, jegy a másik ellenőrtől a külföldihez. Mostan akkor tessék kezelni! - alkotottak testükből karámot az ellenőrök. Akkor ezzel most tovább utazhatunk? – naivkodtak a külföldiek. Ájm öffréjdelek, nem, ezzel csak a már megtett utat fizettétek ki - ábrándítottak ki őket. Mosolyukat semmi sem lohasztotta, de arra sem tettek kísérletet, hogy újabb jegyeket szerezzenek valahol.

Felkísértem őket a villamospótló busz megállójához. Szőrprájz - mondom-, múltkor még itt állt meg a nyavalyás, de most hová a fákkba lett? Egy honfitársamhoz fordultam: Elnézést, nem tudja véletlenül, hogy hol van most a villamospótló busz ideiglenes megállóját pótló megálló? Én is azt keresem - fordult az illető saját tengelye körül 360°-ot, miközben gyors szemmozgásokkal mind vertikális, mind horizontális síkban a teret pásztázta. Együttesen folytattuk utunkat. Az utca túloldalára szerettünk volna átkelni a zebrán, de látóterünket egy ott parkoló, utasokat nem szállító busz zavarta. Mind túléltük végül. Elhaladtunk egy szintén parkoló, utasokat nem szállító busz mellett, majd eljutottunk egy táblához, amely egy bizonyos 149-es busz megállóját volt hivatott jelezni. Ez az! - szakadt ki belőlem. Igen ám, de a busz útvonal-ismertetője szerint ez a járat csak részben pótolja a 49-es villamost pótló egykori busz egykori útvonalát. A Gellért téren például véletlenül sem megy át, helyette a Karinthyn gomolyog. Ez itten hez csénzsd - villantottam most már egy pillanatnyilag megfelelőnek tűnő igeidős szerkezetet is én. Nídelem a térképedet - szegeztem a még mindig mosolygó külföldihez jogos igényemet. Azon aztán megmutattam neki, hol van most, hova viszi a pótló buszt pótló busz, de főleg, hogy ahhoz képest hol a Gellért tér. A külföldi mindent bekarikázott, feleségével egyetemben nem hagyta abba a mosolygást, pedig jegyük még mindig nem volt, ellenben köszöntek mindent nagyon, aztán újra, majd kezet fogtak velem és integettek. Szerintem még mindig ott állnak. Én ellenben bementem egy papírboltba papírt venni. És kaptam. Papírt. És ez azért már mégiscsak meglepő.